Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-09-11 / 37. szám
Harmincöt év után ismét filmre vitték Christoph Böll rendezésében, német—francia koprodukcióban Sissy, azaz I. Ferenc József feleségének, Erzsébetnek, Ausztria császárnéjának, később Magyarország királynéjának történetét. A korábbi három Sissy-film Romy Schneider berobba-Az Amerikában olyan nagy becsben tartott Oscar-díj sokaknak gondot és fejtörést okoz: először is gond, hogyan megszerezni, aztán az, milyen káprázatos toalettben átvenni, végül pedig az is gond, hová tenni. Nemrégiben Judith Martin, amerikai film kritikus méltatlankodott azon, hogy igazán nem való ezt az aranyozott bronzszobrocskát az illemhelyen, vagy éppenséggel az ebédlőasztal közepén elhelyezni, mint azt egyesek teszik. A kirívó eseteket azonban hagyjuk! Giorgio Moroder, a zeneszerző titkos trezorjában tartja; Liz Taylor háztartásában szanaszét hevernek; Dany Huston rendező a régi családi házból való hurcolkodáskor egy poros dobozban találta meg apja és nagyapja három Oscarját, amelyet az előbbi a legjobb forgatókönyvért és rendezésért kapott, az utóbbi pedig színészi alakításáért Oriana Faliad, a világhírű olasz írónő és újságírónő „Insallah" című regényével óriási sikert arat Olaszország könyvpiacán. A hatvanéves Oriana Faliad több éven át gyűjtötte az anyagot ehhez a regényéhez: a történet Libanonban játszódik, főhőse egy olasz ENSZ-katona. (A hazai közönség többek között a „Ha felkel a nap" című regényét olvashatta magyarul, amely Hustonban, az űrvárosban játszódik, és az asztronauták kiképzéséről szól.) nását jelentette a filmvilágba Karl- Heinz Böhm oldalán. Az újabb filmváltozat állítólag távolról sem olyan édeskés, inkább ironikusan-szatirikusan, némi kritikával ábrázolja a történetet Vanessa Wagner és Nils Tavernier főszereplésével íme a zászlónk! — mondták az olasz szurkolók a nemrégi futball-világbajnokságon Sylvester Stalloneval kötött házassága nem sikerült. Vagy hát vehetjük úgy is, hogy jól végződött, hiszen Brigitte Nielsen, a dán szépség a válásból 10 millió márkát tudott kicsikarni. Mert közben közölte a világgal, hogy elege van a férfiakból, inkább úgy él majd, mint egy apáca Elvis Presley özvegye, a hollywoodi színésznő, Priscilla, piacra dobta parfümjét, melynek a „Moments" nevet adta Egyre több fiatal lány szeretne au-pair-alapon (lakás és ellátás ellenében) német családoknál házimunkát vállalni. A kelet-európai reformok révén ugrásszerűen megnőtt az ilyen irányú kérelmek száma, állapította meg a Würzburgban működő katolikus lányok szövetségének dolgozója. A megváltozott politikai légkörnek köszönhetően pedig elintézésük az esetek többségében megtörténik V