Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-09-11 / 37. szám
> Az elárusítóm) mosolyog, a vevő gondterhelt. Ta-Mit nem engedhet meg magának a turista, ha ráadásul ilyen bájos?! A nagyival érdemes jönni, ő mindig vesz nekünk valamit Gombamódra szaporodnak az utcai palacsinta-, lángos- és hamburgersütő bódék. Némelyikük helyén szívesebben látnánk egy jó cipőjavító műhelyt, de ebben a bizonytalan világban biztosra akarnak menni a vállalkozók. Annál pedig mi sem biztosabb, hogy az emberek enni mindig fognak. És nemcsak reggel, délben és este. hanem délelőtt tizenegykor vagy délután kettőkor is. Az ember elnézegeti az árakat és önkéntelenül kalkulálni kezd: 10 deka sült csirkecomb 10 korona; ugyanannyi sült kolbász 8 korona; hamburger 8,10; kevéske tartármártással nyakon öntött rósejbni 9,40; egyetlen szál túrós palacsinta 4 korona. Akárhogy is vesszük, sok. A szülők számolgatnak, a gyerekek nyafognak. Persze, ők győznek, mert a gyerekek itt a legideálisabb kuncsaftok. Ők még nem számolnak, csak esznek. Hot dogot és hamburgert, amit anyu otthon sohasem csinál, és túrós palacsintát, amit csinál ugyan, olcsóbban és jobban is, de az utcán vásárolt mégis más, ráadásul kés és villa sem szükségeltetik hozzá. És mindezt le is kell öblíteni valamivel (2 deci mangólé 5 korona). Nézelődöm és azt tippelgetem, kik is lehetnek a törzsvendégek, akikre állandóan számítani lehet. A vásárióközönség a lehető legvegyesebb. Akad itt torzonborz szakállú harmincas entetlektüel, aki két kézzel, sietve gyömöszöli magába a csirkecombot, ráérősen falatozó munkás, bevásárlásra felutazó rokolyás nénike és gyerekes család, egyetlen sör mellett órákig békésen elüldögélő, beszélgetőpartnerekre vadászó nyugdíjas. És persze, sok külföldi, aki kézzel-lábbal adja elő kívánságát az elárusítónak. A gyerekek mellett ez az utóbbi a leghálásabb kuncsaft, nem Turista-szieszta lángossal u u
