Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-23 / 4. szám
sáról van szó, szóval ez a maga nemében unikum. Parsons, a világhírű szociológus például már ötven évvel ezelőtt megfogalmazta, hogy rendkívül fontos tisztázni, hogy a nők milyen fokú foglalkoztatottsága válthatja ki a politikai és társadalmi rendszer kritikus állapotát. Különösen most, a peresztrojka idején kellene tisztázni ezeket a kérdéseket, mert nem csupán a gazdaság kríziséről van szó. A tartós válság pedig szorosan összefügg azzal, hogy a gazdaság — pontosan úgy, mint korábban — teljes mértékben a nők foglalkoztatottságára, az olcsó női munkaerőre épít. — A történelemtől a nagyon is mai, kézzelfogható tényékig jutottunk el... — Igen, de ezek azok a szálak, amelyek összekötik a mai állapotokat a történelmi kiindulópontokkal, melyekhez elkerülhetetlenül visszatérek még. Odáig jutottunk, hogy a nö tulajdonképpen két helyen dolgozik. Az ember azonban nem szakadhat meg, csak egy valamit tud teljes erőbevetésskl csinálni, a többit meg csak fél kézzel tudja ellátni, valahol lazítania kell. A Szovjetunió gazdasági rendszere jelenleg tulajdonképpen arra épül, hogy csak imitáljuk a munkát, szinte támogatjuk a ennél fogva pedig az egyenjogúság is csak szavakban van meg, s tovább folyik a nők arcátlan kizsákmányolása. — Tehát nincsenek meg a női életpálya alternatív modelljei sem. — A nő nálunk tényleg csak a munkát választhatja. Dolgoznia kell, hogy ledolgozza a nyugdíjhoz szükséges éveket, különben nem kap nyugdijat. Ez azonban egy a sok kikötés és feltétel közül, amelyek miatt nem adatott meg számára a választás lehetősége. A szocio-kulturális normák pedig meghatározzák, hogy ö látja el teljes mértékben a családot. Az államnak, az államkasszának pedig ez különösen előnyös, hiszen nem kell két foglalkozásért fizetnie a nőt, s az általa nyújtott hasznot csak elenyésző mértékben kompenzálja. Csoportunkkal végeztünk egy kis számolást: évente kb. 4 millió fiatal lép be a népgazdaságba. A család 20 év alatt egy gyermek nevelésére, eltartására összesen 100—120 milliárd rubelt fordított (havonta 70 rubelt számítottunk). Tehát a családnak mint szociális intézménynek az évi hiánya 100 milliárd rubel. Különböző szociális juttatások, pótlékok révén az állam évente 15 milliárd rubelt fordít a gyermekekre. Ez azt jelenti, hogy tiszta nyeresége évente 85 milliárd rubel (s akkor még nem a havi 70, hanem csak 50 rubelt számítottuk). Hogy beszélhetünk itt tehát arról, hogy milyen óriási összegeket fordítunk a családok támogatására? A személyes véleményem az, hogy a ÉRTÉKEK műm 50 százalékos, de az átlag mintegy 30—35 százalék csupán. Emellett elsősorban az egyedülálló nők dolgoznak, vagy azok, akik már felnevelték gyermekeiket. Nálunk 18 éves korától kezdve minden egyes nö dolgozik, függetlenül attól, hogy férjezett-e vagy sem, van-e gyermeke vagy sem, s függetlenül attól, hogy életének mely fázihanyagságot. Ebben része van annak is, hogy rendkívül alacsony fizetésekért dolgozunk — különösen a nők. Nálunk jóformán szállóigévé vált, hogy „ti úgy tesztek, mintha fizetnétek, mi meg úgy teszünk, mintha dolgoznánk". Még ma is nagyon sokak véleménye, hogy a nő személyiségét fejleszti, ha dolgozik, a munka gazdagítja lelki világát és érdeklődési körét stb. Mondják ezt, ugye, a szakemberek, megénekelték a poéták. Értsük meg végre, hogy ez így nem igaz, ez egy óriási hazugság! Vegyük azt, hogy közgazdászaink számításai szerint nálunk az átlagfizetés havonta 200 rubel. Ez mindössze 0,5 gyermek eltartására elég. Tehát, ha mindössze egy gyermeket akarnak a házastársak, máris mindkettőjüknek dolgozniuk kell. Ebből az is kitűnik, hogy többek között már csak gazdaságilag is az egygyermekes családot támogatjuk. A nők pedig kimondottan kényszerből állnak munkába, s a legnehezebb, rosszul fizetett munkákat végzik. S hogy a szellemi magaslatokkal kapcsolatos dolgok csak szólamok, mi se bizonyítja jobban, hogy nálunk a politikai bizottságban sincs nö, és alig van miniszter asszonyunk, Fotó: a szerző, KÖNÖZSI ISTVÁN és archív nö 9
