Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-01-23 / 4. szám

Európának, s az egész világnak újra meg újra témát ad Kelet-Európa. A régi kontinenst — még nem is olyan rég — sokan szinte leírták, vezető európai politikusok az integrációs folyamat sikerében is kételkedtek; a másik blokk, a vasfüggöny mögötti „sziget" örök tespedést előrejelző rugalmatlansága még kevesebb jóval kecsegtetett. Most mégis hetek óta izgalmas, bizalmat és bizakodást ébresztő hírek, érezhetően nyílt és őszinte kijelentések röppennek fel a közös ház építéséről. Mikor ismertük fel az összetartozás szívet melengető érzését, a társadalmi haladás, az erkölcsi politikai újjászületés, a nyitás szükségességét? És honnan az a szellemi erő, amely a látszólagos apátián, hitevesztettségen, megalázottságon és belenyugváson felülkerekedve az állampolgári elszántságot és az emberséget hozta ? Az európai légvárak alapjaikban rengtek meg, a téglák magatehetetlenül hullanak alá. Jelképes és kézzel fogható falak dőlnek le. A magyarországi szögesdrót, a berlini fal után — nálunk. Sokszor emlegettük cikkeinkben a hivatalos szónoklatok egyik frázisát: immár több mint negyven éve békében élünk. De tényleg béke volt (lehet) ott, ahol a szögesdrót óhatatlanul annak a tábornak az emlékét idézi, amelyből egyetlen kiút vezetett: a gázkamrába vezető?! Hiszen ott, ahol béke van, ott az értelem virágzik, nem ereszt gyökeret a gyűlölet és a hazugság, nem törpülnek el az erkölcsi és szellemi értékek. A várt menekültáradat most elmaradt. Persze, tehetnénk hozzá a megszokott szkepszissel: tartott az húsz éven át. Menjünk ismét világgá, kisinasokként és mesterlegényekként, hogy megtanuljunk európainak és az egész világ polgáraitok lenni! Szabadságban, egyenlőségben, testvériségben ...-fm-Ctü 6