Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-07-10 / 28. szám

— Meg akar verni — gondolta, és elhatározta, hogy méltóságteljes lesz. — Verjen, hadd verjen. Ki lehel bírni, s az erkölcsi fölény mégis azé. aki tudja, hogy igaztalan bántalom érte.

[X- Apolló nem vert. hanem könnyedén egy fához vonszolta az összekötözött Márszüászl. a kötél végét egy lehajló ágon vetette keresztül, aztán lábánál fogva felhúzta a szál írt. Úgy csüngött most a fa ágán. mint egy denevér.

— Itt akar hagyni —jutott eszébe hirtelen, és rosszul érezte magát a félelemtől. Lehet, hogy napokig sem találják meg. Azalatt, ha másként nem. hát éhen is halhat. Amellett roppant kellemetlen így lógni a fán. kellemetlen nemcsak a szúnyogok, hanem a környéken levő nimfák miatt is: ezek mindegyike legalább csíp o egyet rajta, ha teheti — s ilyen megkötözött állapotban nem tudja megakadályozni.

Leiógó fejét félrefordítva igyekezett megnézni, hogy mit csinál az isten.

Éppen vadászkését szedte elő a bokor alól. — Elvágja a nyakam — jutott Marszüász eszébe.

De nem ez történt. Apolló nyúzni kezdte a szatírt. Először nem volt észrevehető a szándék — belenyiszszantolt bokája körül a bőrbe mindkét lábán—. Marszüász csak kínzásnak gondolta. Milyen kegyetlenek is az istenek. Perverz kegyetlenség, próbálnák a szatírok ezt. — Aztán végighasított az alsó lábszárán, s szakszerű tímár mozdulatokkal végigrántotta a szőrös bőrt a lábszáron. Marszüász. hogy felfelé pislogott, látta, hogy vörösödik és esupaszodik meg az egyik lába. Az egyik, aztán a másik ... Pokoli fájdalom, pokoli — ismételgette magában még mindig azzal a fölénnyel, amit az emelkedett gondokozású érez a másikkal szemben, a gyönge az erősebbel szemben (persze csak az emelkedett gondokozású gyönge). A fölény hamar elmúlt.

Apolló szimmetrikusan haladt a nyúzással. Szakszerűen. hogy egy mozdulatot se tegyen feleslegesen — az athéni tímárok, ha látják, nyilván irigyelték volna. Nemcsak a munka jó kivitele, speciális nehézségei miatt Js. Mégis más egy nyulat vagy egy disznót megnyúzni, ennek a bőre alatt van az irhája, elválik könnyedén a hústól, de a szatir bőre alatt nincs semmi zsírréteg s csak nagyon vékony irha. ez tapad a húshoz, nehéz fejteni.

Marszüász lefelé lógó fejjel csak két összekötözött lába közt tudott felnézni. Látta az ég egy darabját, látta a többi darabol eltakaró fák lombkoronáját, saját véres lábszárért, amint csöpög le a vér a combjain, s időnként látta az isten fejét, amint szakszerű mozdulattal (egy orvos szakszerűségével s egy gyógyszerész gondosságával) hajol műve fölé. Kicsit rövidlátó volt Apolló, többször közel kellett hajolnia, hogy a célt el ne tévessze: a kés mindig pontosan oda nyisszantott, ahová szánta. Apró mis szántások, a bőr pedig fejlődött. lejjebh. egyre lejjebb.

Mikor a nyúzás az egyik comja végéig jutott, megszólalt a feleslegessé vált Marszüász.

— Mit akarsz velem. Apolló? .

Az isten azt válaszolta, amit Marszüász úgyis tudott már: — megnyúzhi. Se többet, se kevesebbel, ezt a keveset udvariasan mondta. Kicsi feddés volt a hangjában. amiért mesterművében zavarják. Régen nem volt már sem Marszüász. sem leskelődés. sem szatir. sem büntetés. A teljesítmény ingere volt csak. Marszüász egy test volt. amit bőr fed. s Apolló a mester, aki a bőrt a legművészibben lenyúzza.

Marszüász ordítani kezdett és vitatkozni. Apolló a másik lábát fejtegette, a bőr jött. mint egy harisnya, apró nyiszálások és egyre nagyobb ordító fájdalom. — Apolló — ordított Marszüász illetlenül —. miért, de miért? Olyan ostoba vagy. hogy te is csak ilyen konvencionális ítéleteken keresztül tudod látni a világot? Ha szatir. hát leskelődik?

— Miért ne? — kérdezte az isten. A nyúzást nem hagyta abba.

— De. Apolló — üvöltött a szatir. nem azért, hogy a hangja meggyőzőbb legyen, hanem mert ebben a kínban már csak'üvöhve és lihegve lehetett beszélni —. még ha így is lenne, hát megérdemlem? Megérdemlem a felháborodásodat? Ami csak azért felháborodás, mert az ölelkezésed nem sikerült? Hisz ennek te vagy az oka. nem én.

Apolló erre már nem is felelt, szóllan cáfolataként annak, hogy felháborodott lenne, hanem nyúzott. Isteni nyugalma volt. a szónak tartalmi és filozófiai értelmében: nem zavarta a szatir ordítozása. Egyre nagyobb figyelemmel fordult mestermunkája felé.

Lehúzni Marszüász bőrét úgy. hogy egy belevágás ne legyen.

A csípőjénél s a hasánál tartott. Hibátlanul. A bőr szétvált, mint a sátorlap a kés nyomán, a vér lefelé csörgött, s a mindenről gondoskodó isten elégedetten látta, hogy milyen bölcs volt lábbal felfelé kötni a szatírt. Marszüász ordított, aztán azt is abbahagyta, érezte, hogy az igazságtalanságot, ami vele történt, méltóságteljesen úgysem lehet elviselni. S a történelem hazugsága vajon mit talál majd ki a nyúzás indoklására? A hónaljnál tartott Apolló, aztán a vállánál: egyre könnyebbem ment. így a kar felé, a kidolgozott izmok felé. mennyivel könnyebb a nyúzás. Vagy csak azért, mert már belejött? Mindenesetre kevesebb figyelem kelleti hozzá.

A bőr már a földön feküdt, csak a feje volt még bőrös Marszüásznak. A csúnya, ostoba szatírfeje. ami külön munkát ígért. Az isten elmélyülten nézte mesterművét, gondolkozott, hogy a fejet külön nyúzza, vagy levágja mindenestül. Ha levágja, bizonyára megbüdösödik. Külön kell hát nyúzni — sóhajtott és feljebb húzta a kötelet. Marszüász feje messzebb került a földtől, egymagasságba a földön ülő Apollóval.

A kötél kicsit himbált, a szatir feje egvvonalba került az isten fejével. Szembenéztek, fordítva. A szatir feje lefelé lógott, az istené derűsen fölnézett. A szemek feketéje mindegyiknek középen volt. de Apollóé tiszta és csillogó. Marszüászé ködös, megtört — az Apollóé szép volt. s Marszüászé elviselhetetlenül csúnya.

— Ide figyelj — mondta a szatir.

Az isten meglepődött. Pereek óta nem ordított Marszüász. eszébe sem jutott már. hogy él. Meglepődött, de nem háborodott fel. beszélni mindig lehet azzal, aki az embert (illetve az istent) megszólítja. Köszönni emberség. fogadni tisztesség, barátságosan bólintott hál Marszüász felé.

— Figyellek, csak mondd.

— Ronda isten vagy. Apolló — mondta a szatir. — Most. hogy a fejem így fordítva néz rád. most. hogy fejjel lefelé látom a világot, látom azt is. hogy gonosz vagy. piszok vagy. komisz és irgalmatlan vagy .. .

— Ostoba — mondta Apolló. — Mindenki tudja, hogy szebb vagyok, mint Narcisszusz.

— Csak mondják, hogy hízelegjenek neked. S te ostoba vagy. mert elhiszed. Most, hogy ígv fejjel lefelé lógok, s nincs bőröm, amin keresztül az érzékeim hassanak rám. most már csak fejem van. amivel ítéletet tudok a dolgok fölött mondani, most megmondom, hogy csúnya vagy. ostoba és eltaposni való féreg.

— Mi köze ennek a bőrödhöz? — kérdezte Apolló.

— Mi köze? Hát az. hogy a bőrömön keresztül hatolt be a testembe a gyönyör, a gyengédség, a vágy, a szépség ismerése... szóval minden egyéb, na tudod ezt jól te is. Most nincs bőröm ...

— Dehogy nincs — állapította meg tárgyilagosan az isten, véres ujjait a fűbe és Marszüász szakállába törölve —. csak nem rajiad. Egyébként van. egészen ép. hibátlan. Kicsereztelem. és igen jól felhasználható lesz. Álruhának, dísznek, minden egyébnek.

— De nem tartozik már hozzám a bőröm, hát nem érzek semmit, csak gondolkozni tudok. S nem zavarja gondolkozásomat a bőröm. így gondolkozva látlak .. . Te ronda .. .!

— Persze — Apolló bólintott, és folytatta a nyúzást. A nyakánál. — Azért hiszed ezt — magyarázta okosan, mert fordítva vagy. mert fejjel lefelé látod a világot.

Fordítva látsz mindent. Csúnyának látsz, mert szép vagyok, ostobának, mert okos vagyok. Barátocskám. neked sokat kell még tanulnod.

Nyúzott elgondolkozva, előbb a nyakát, aztán a tarkót — itt már könnyebben ment. csak az orra s füle körül kellett bevágni a bőrt. hogy egy rántással lejöjjön szakáll, bajusz és haj is. Olyan volt a Marszüász lenyúzott feje, mint egy birka, mikor tálba igyekeznek dobni.

Egy kicsit még rángatózott, aztán meghalt. Bőrét Apolló a szakállánál fogva húzta maga után, ment keresni a nimfát. Nem kellett messzire mennie, megtalálta a legközelebbi bokor alján, megtüzesedett szemekkel bámult éppen a fán lógó megnyúzott Marszüász felé. S megbüyölten bámulta a bőrt is.

— No, kicsikém — mondta Apolló meglóbálva a véres bőrt—, ami neki probléma, az nekünk nem az. A dolgokat vegyük úgy, ahogy vannak, s igyekezzünk úgy tenni, hogy úgy legyenek, ahogy venni akarjuk.

Azzal ráadta a frissen nyúzott, kicsit büdös bőrt a nimfára, mint egy kabátot. A fejbőrt is ráhúzta, bár a nimfa gyengén tiltakozott. — Megfulladok, nem látok — nyöszörögte. — Nem is szükséges — válaszolt Apolló a bölcsek és szépek megnyugvásával, majd hozzáfogott, hogy helyesebben és kellemesebben fejezze be azt. amit egy órával előbb kielégületlenül hagyott abba. A nimfa kicsit idegesen mozgott a furcsa köpeny alatt, az isten azonban nem törődött ezzel. — így érdekesebb — mondta izgatott elégedettséggel. — Még csak az hiányozna, hogy valaki meg is lesse «ezt észrevétlenül. . . Annál izgalmasabb lenne .. .

— Annál izgalmasabb — mondta és belemarkolt Marszüász még csak félig kihűlt mellének szőrös bőrébe. '

nő 15