Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-07-03 / 27. szám
HOROSZKÓP július 4-től július 10-ig KOS (III. 21—IV. 20.): Egészségi állapota érezhetően javul, de még mindig nem érkezett el az ideje az utazásoknak, baráti összejöveteleknek, pihenéseknek. Különösen július 8-án és 9-én legyenek óvatosak — balesetveszély a háztartásban és az autósoknál. Ez a hét kedvez a művészeknek és a divatszakmának, érdemes valamilyen nagyobb dologba belefogniuk! BIKA (IV. 21—V. 20.): A hét folyamán nézeteltérések várhatók a házaságban, a szerelemben, illetve a partnerkapcsolatokban. Jó időszak viszont a szellemi munkához, íróknak, újságíróknak kedvez a szerencse. Jól sikerülnek az esküvök és a nászutak. Az V. 2-a körül születettek kisebb nyereséghez jutnak, akár Sportka. lottó, lóverseny révén. Alkalmas idő a nagyobb bevásárlások, ingatlanügyek elintézésére. IKREK (V. 21—VI. 21.): Jól viseli a fizikai megterhelést; aki a sportolni akar, most kezdjen hozzá, a már sportolók vagy „kondizók" nagyobb megerőltetést is vállalhatnak. Építkezésben, lakásfelújításban. kertészkedésben sikeres napok. Ezáltal lelki egyensúlya megállapodik, s ilyen körülmények között megoldja munkahelyi gondjait, megerősítheti pozícióját. Jó ajánlatokat kap, ha szándékában áll állást változtatni, most tegye, jók a munkatársi kapcsolatai. Július 5-e és 6-a körül nézeteltérése lehet a szülőkkel vagy a szomszédokkal. RÁK (VI. 6—VII.7.): Elhamarkodott, agresszív viselkedés. nyugtalansága, környezetének és feletteseinek kritizálása gondokat okoz munkahelyén és a családban is. Igyekezetét, hogy elgondolásait, ötleteit érvényre juttassa munkájának javítása érdekében, mások teljesen félremagyarázzák. Ha azonban sikerül nyugalmat erőltetnie magára, jó eredményre számíthat és sikerül szándékait keresztülvinníe. Ez a hét kedvez a kereskedésnek, a hivatalos ügyek intézésének, az utazásoknak. OROSZLÁN (VH. 23—Vili. 23 ): Új ismeretségek, új szerelmi kapcsolatok. Siker a hivatásban és mindennemű fizikai munkában. Kellemes kulturális élmények, üdítő baráti beszélgetések. Kedvező napok a gyerekek táboroztatására, játékra, összpontosításra, és jó eredmények várhatók az átképzési vagy egyéb tanfolyamokon. A magánvállalkozásban kisebb anyagi veszteség. A háztartási, szerelmi és baráti kötelékek bensőségesebbek lesznek, minden csupa derű. elragadtatás, a nagyobb kprkülönbségű párkapcsolatokban az idősebb fél igen kedvezően befolyásolhatja a fiatalabbakat. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.): Kölcsönös kapcsolataiban ezen a héten folytatódik az elhidegülés, újabb félreértések és konfliktusok lesznek. Még több önzéssel nemigen érhető el összhang, inkább csak visszahúzódás és bezárkózás. Egészségi állapotában kisebb bélrendszeri problémák lesznek 5-e és 6-a körül. Ez a hét alkalmas utazásokra és üdülésre, s ugyancsak kedvező a szellemi munkában és a kereskedelemben, adás-vételben. De a szakértelmet kívánó vásárlásokat (pl. bútor, antikvitások, műtárgyak) halassza máskorra. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.): Kudarcsorozat szerelmi ügyekben. Ezen a héten a leghatározottabban kerülje a problémák megoldását a házasságban vagy a partnerkapcsolatban. Minden magyarázkodás. okfejtés és érvelés süket fülekre talál. Problémák adódnak az ellenkező nemű munkatársakkal is. Vigyázzon a pénzére, mert most hajlamos a könnyelműsködésre, fölösleges vásárlásokra. Hivatalos tárgyalásait, esetleg bírósági ügyeinek intézését is halassza máskorra. Ez a hét nem kedvez a szellemi munkának, ez elsősorban az írókat, újságírókat, pedagógusokat érinti. A fizikai munka sem lesz eredményes, kudarcok a sportban általános kedvetlenség, levertség. SKORPIÓ (X. 24—Xi. 22.): A XI. 13-a körül születetteknek itt az alkalom, hogy házasságot kössenek, s ez a hét kedvező a nászutazásra is. Ezen a héten jól sikerülnek a szabadságok, a családi üdülések, a rokoni látogatások. A munkában számolhat felettesei jóindulatával, pozíciójában javulás várható, vagy fizetésemelésre és felelőssége kiterjesztésére van kilátás. A vállalkozók nagyobb érdeklődésre számíthatnak termékeik iránt. Alkalmas idő a vámmentes kivitelhez és behozatalhoz. A sportolásban és a „kondizásban" ne becsülje túl erejét és lehetőségeit. NYILAS (XI. 23—XII. 21.): A házasságban, partnerkapcsolatokban, szerelmi ügyekben még tovább húzódnak a problémák, főleg a decemberben 4—7.-én születetteknél. Munkájában a rugalmas probléma- és feladatmegoldás segítik előmenetelét. Alkalmas idő szerződések megkötésére, tárgyalásokra egészségi állapotának erősítésére. Gyermekeivel és anyósával 4—5-én és 6—7-én nézeteltérésre számíthat. Ezen a téren jól birja a fizikai megterhelést, jó munkát végezhet a kertben, gazdaságban, a ház vagy a lakás karbantartásában. BAK (XII. 22—I. 20.): Ezen a héten problémák lesznek a gyerekekkel és a rokonságban. Tovább tart a kedvezőtlen befolyás az utazást, tanulmányokat illetően. Ne tartózkodjon huzamosabban vizek mellett. A január 14-e és 18-a táján születettek nem várhatnak javulást egészségi állapotukban. Nem ajánlatos a sportolás, a kerti munka ne kezdjenek most kútásáshoz. sem pinceépitéshez. A hosszabb ideig tartó vizparti napozás rossz hatása később jelentkezik izületi és gerinctájifájdalmakra. Több figyelmet szenteljen a lakásának, lakásbiztosításnak. Szórakozottsága, agresszivitása és konfliktuskeresése miatt ezen a héten nem lesz közkedvelt sem munkatársai. sem családtagjai körében. VÍZÖNTŐ — m Ez a hét rendkívül alkalmat eljegyzésre, házasságkötésre nászútra. A házastársi és partner kapcsolatokban általános ossz hang uralkodik. Okosan tenné. h< most menne szabadságra, barát körben, rokonságban sok kelle mes találkozó várható. Munka helyén javul a helyzete, munka társaitól minden támogatás megkap ötletei kivitelezéséhet Eredményes, jó időszak a kér tészkedésben, a tervbe vett la kásépitést vagy felújítást mos kezdje el. Kedvező időszak la kás-, lakhelyváltoztatásra, elő nyös ajánlatot kap új állás betol tésére. HALAK Gondok és konfliktusba torkoll egyezkedések várhatók a házat Ságban és a partnerkapcsolatot ban ezen a héten is. A kellemel lenségek elsimításához ma nem elég egy csokor virág, eller ben egy tengerparti nyaraié vagy értékes divatholmi kilátást helyezése csodákat művelhe Ezzel — s mert horoszkópja szt rint amúgy is hajlamos le: könnyelmű kiadásokra — csak kozmikus befolyással összhanr ban cselekszik. Alkalmas idöszí a táborozásra, különösen a tol forgatók, pedagógusok, motort sok számíthatnak jó napokr Ezen a héten a nagyobb összejt vetelek résztvevői új ismeretst geket. barátságokat köthetne