Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-07-03 / 27. szám

TÁJOLÓ KÖNYV Kísértetek Britannia felett 1977-ben, Londonban került a kí­sértetekkel oly bizalmas viszonyban lévő angol olvasóközönség elé Peter Moss könyve. A szerző előszavában elmeséli,' hogy több, mint két évvel a könyv megjelenése előtt, egy nyáresti partin a kísértetekre terelődött a szó. Így indult el a kísértetvadászat, melynek során a szerző újsághirdetések útján kérte fel jelentkezésre mindazokat, akikkel életük során valami megma­gyarázhatatlan, ám bizonyíthatóan nem trükkön vagy egyszerű ugratáson alapuló esemény történt. A szerző bevallása szerint töménte­len válaszlevél érkezett a helyi lapok­ban megjelent hirdetésre. Ezen felbá­torodva Anglia-szerte is adott fel ilyen kéréssel hirdetéseket. „A levelek és telefonhívások áradatából — írja Moss — legtöbbször az tűnt ki, hogy természetfeletti tapasztalatokra ma­napság sokkal többen tesznek szert, mint bármikor.. Az ember hajlamos arra, hogy a kísértethistóriákat a bennük lakozó „eredendő halálfélelem" miatt eluta­sítsa, illetve száműzze a képzelet vilá­gába. A parapszichológia jelenségei, melyekkel a szocializmus évtizede­iben szinte eretnekségnek számított a nyilvánosság előtt foglalkozni, hitet­lenségre, védekezés-szerű kézlegyin­tésre ösztönöztek mindenkit. Ám ha őszintén kutatunk saját emlékeze­tünkben, rá kell jönnünk arra, hogy majdnem mindannyiunkkal előfordult már valamikor olyan esemény (sors­szerű megérzés, sugallat, látomás, hanghatás), melyre hiába keresünk „józan" magyarázatot. Ezek aztán fo­kozatosan elfelejtődtek vagy a hét­köznapok során (ha tudatunk mélyén élnek is) háttérbe szorultak. Ez így is van rendjén, csak arról nem szabad megfeledkeznünk, hogy képzeletünk (?) bizonyos esetben nagyon furcsa tréfát képes űzni velünk ... A könyv hatvan természetfeletti él­ményt ír le tanúvallomások alapján. A történetek — kevés kivétellel — eb­ben a könyvben szerepelnek először. Olvashatunk jóhiszemű szellemekről, helyüket változtató bútordarabokról, lebegő tárgyakról, vérét hullató kony­hamennyezetről ... Megannyi elké­pesztő eset. Régmúlt idők lovagjai mutatkoznak a mezei úton, máskor a városi illemhelyen látható furcsa jele­nés ... Nem kell hinnünk bennük, ezt maga a szerző sem várja el feltétlenül. Min­denesetre a valós és épelméjű szemé­lyektől származó, szignált vallomások jócskán felérnek holmi kiagyalt hor­rorral vagy kalandregénnyel. A kötet Tóth Judit fordításában je­lent meg 1990-ben az Artemis Kiadó­nál. Benne számos dokumentum-fel­vétel mellett a neves grafikusművész, Angela Lewer illusztrációival, melyek a szemtanúk vallomásai alapján ké­szültek. K|S P£NTEK József Jósé Silva — Philip Miele: AGYKONTROLL Silva Módszerével Jósé Silva, az Agykontroll Módszer megalapítója 1944-ben kezdte el parapszichológiái kutatásait a Texas állambeli Laredóban. Majd 28 évi kutatással és kísérletezéssel kifej­lesztette a Silva-féle Agykontroll Módszert, amellyel azóta világszerte nagy sikert aratott. A könyv két részből áll. Az elsőt Philip Miele írta, amelyben ismerteti az AGYKONTROLL szinte robbanás­szerű elterjedését, s hogy az miként szolgált a tanfolyam hallgatóinak hasznára. (Mára már több mint 5 millióan végezték el a tanfolyamot.) A második részben Jósé Silva ismerteti az Agykontroll tanfolyamokon taní­tott technikák nagy részét, amelyek­kel életünk megváltoztatásának döb­benetes módjaira vezet rá. A módszer lényege egy olyan mély meditációs szintre jutás, amelyben elérhető, hogy saját tudatunk vegye át az irányítást, s az agy saját képi nyelvét felhasználva, azt szavakkal is megerősítve egyre konrétabb ered­mények érhetők el. Rendszeres gya­korlás mellett a módszer szinte ha­tártalan lehetőségeket tár fel. A könyv először megtanít meditálni, majd megismertet azzal a számtlan lehe­tőséggel, amire a meditáció felhasz­nálható. A végen már rutinszerűen tudunk megtenni olyan dolgokat, amelyeket a legtöbb ember egysze­rűen képtelenségnek tart. A könyv nyelvezete világos és köz­érthető, nem szerepelnek benne tu­dományos szakkifejezések, sem ti­tokzatos keleti szavak. Azt tanítja, hogy a meditációs lelkiállapot egy olyan tökéletesen ellazult lelkiállapot, ami még az alvásnál is mélyebb, s ugyanakkor különleges fajta tudatos­sággal jár, valójában egy megválto­zott tudatállapot. Ez egyfajta kelle­mes nyugalmat hoz létre, oldja és megelőzi a belső feszültségek okozta betegségeket, ahogy azt már szám­talan tanulmány igazolta. Az Agykontroll megnöveli a szelle­mi és lelki képességeket, segít elérni a teljes ellazulást, megszabadít a fej­fájásoktól, elmulasztja az álmatlan­ságot, vagy olyan dolgokhoz segít hozzá, amelyekhez nagy akaraterő kell: a dohányzásról vagy alkoholról való leszokás, lefogyás, memóriajaví­tás, a tanulás hatékonyságának nö­velése, súlyos betegségekből való felgyógyulás stb. Ilyen képességekről korábban azt hittük, hogy csak né­hány kivételes embernek vagy miszti­kusoknak adattak meg, akik a világtól elszakadva, hosszú évek munkájával tudták csak kifejleszteni magukban. A fejezetek során eljutunk a test gyógyítóerőinek felszabadításához, amely egyfajta lelki béke és nyuga­lomhoz vezető út. Kulcsfontosságú az Agykontroll gyakorlatokban a vizuális, képi meg­jelenítés egy képzeletbeli képernyőn, természetesen erős koncentrálással. Jósé Silva tanításából kiderül, hogy­ha megtanuljuk irányítani az agyunk működését, akkor az döbbenetes dolgokra képes érdekünkben: erősíti önbizalmunkat, kiegyensúlyozottab­bak, optimistábbak és energikusab­­bak lehetünk. Az amerikai könyv kiadása óta el­telt néhány év, s ez idő alatt újabb tudományos bizonyítékok gyűltek össze, amelyek a szerzőt igazolják. CSÖRGŐ ZSUZSA HANGLEMEZ BratHöku, zavírej vrátka (Kisöcsém, reteszeld be az ajtót) Amióta „megtört a jég", ismét nap­világot láthatnak azok az értékek, amelyek az elmúlt évtizedekben a „nemkívánatos" müvek listáin szere­peltek és bezúzattak. A cseh zenei életben, a fent neve­zett listán szinte konkurencia nélküli első helyezett volt Karel Kryl, akinek neve hallatán hideg futkározott a régi rend őreinek hátán. Az eredeti felvételen és a borítón mit sem változtatva, a Pánton lemez­kiadó vállalat újra megjelentette a cimben szereplő — ma már történel­mi értékű — nagylemezt, kezdvén ez­zel betölteni azt az űrt, amelyet Karel Kryl gitáros-énekes egyéni hangja és kitűnő szövegeinek hiánya idézett elő a hazai lemezpiacon. A korongon ta­lálható dalokat akkor, 1969-ben Jirí Cerny — a ma már legjelentősebb cseh folk-rock-popzene kritikus — vá­logatta az akkor 25 éves morva szár­mazású énekes ostravai rádiós felvé­teleiből. A lemezen szereplő 14 szer­zemény mindegyike kiállta az idő pró­báját : a cseh és a szlovák, de a hazai magyar fiatalok közül is sokan nagyon jól ismerik ezeket a dalokat. Erről egyébként mindnyájan meggyőződ­hettünk Kryl ez év eleji jótékonysági koncertjein, ahol a közönség zöme húsz év körüli vagy még annál is fiatalabb volt, mégis kórusban énekel­te azokat a dalokat, amelyek születé­se idején vagy még korábban íródtak. A lemezborító hátoldalán a huszonöt éves Karel Kryl fényképe látható, amely legalább olyan sötét, mint a világ, ahogyan azt akkor ö és rajongói láthatták — mint azóta tudjuk, nem alaptalanul... A dalok szövegei versként is meg­állják a helyüket: pattogó rímek, zárt versformák, rendkívül gazdag szó­kincs, zseniális nyelvi fordulatok jel­lemzik őket. A dallamszerkesztés tipi­kusan Kryl-i, már az első taktusok után minden kétséget kizáróan meg­bizonyosodunk az előadó kiléte felől. Ahol a hangrögzítés korabeli techni­kája megengedi (a felvételek ugyanis nem egy időben készültek), már felis­merhető Kryl mai hangja (gondolok itt a hatvanas évek közepére jellemző, az énekre való visszhang keverésre — emlékezzünk csak az Illés, a Metró vagy Koncz Zsuzsa első felvételeire). A gitárkiséret végig nagyon egysze­rű — Kryl népszerűségének talán ez is a titka. Az előadásmódra a visszafoj­tott elkeseredésnek és a kiszolgálta­tottság érzésének meggyőző tálalása a legjellemzőbb. A szövegek valódi jelentését Krylnél gyakran a sorok kö­zött kell keresni. Itt rejtőznek például a hétéves kisfiú emlékei, aki nem érti, miért verik szét azok a furcsa embe­rek édesapja nyomdagépeit, amelyek a cseh népnek olyan irodalmi értéke­ket közvetítettek, mint Capek, Zahrad­­nicek vagy Halas művei, de ott rejtőzik az a tízéves fiú is, akit a tanítónő szeme láttára rugdostak le a lépcsőn, mert rontotta az iskolai úttörőszerve­zet százszázalékos szervezettségi ará­nyát. Kiemelni Kryl egy-egy dalát szinte lehetetlen, hiszen mindahány mély mondanivalót hordoz és önmagáért beszél. Számomra mégis meghatáro­zó a címadó dal, amely ugyanazt a hangulatot váltja ki bennem, mint a Mother Do You Think... kezdetű szerzemény a Pink Floyd The Wall (A fal) című albumából. Remélem, mind­össze művészi élmény marad ez az érzés... CZIBULA CSABA Karel Kryl Bratrícku, zavírej vrátka nő 16

Next

/
Thumbnails
Contents