Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-06-26 / 26. szám

„A századfordulón már tény volt Szerdahe­lyen, a kis .Jerusátájimba"az a ritka jelenség, hogy a lakosság többsége zsidó volt.” — írja Engel Alfréd A Dunaszerdahelyi Hitközség emlékkönyvében, melyet Tel Avivban adtak ki 1975-ben. Hogyan is kezdődött hát? Hogyan is lett Szerdahely, ez a csallóközi városka „kis Jeru­zsálem"? A régi szerdahelyiek még emlékez­nek a lefutós, majd Vámbéry, a Csillag utcára, a sorjázó zsidó üzletecskékre, a kóser mészár­székre. az „egyszer volt kis szentélyre": a fénykorra — amelyből mára csupán ez a temető maradt. Mi késztette a zsidókat egyáltalán, hogy itt telepedjenek meg ? A szálak a XVIII. századba nyúlnak vissza, mikor Bécsből már harmad­szor űzik ki a zsidókat, kik a rájuk nehezedő súlyos adók miatt fis) kelet felé indulnak. így telepednek meg a magyar főurak birtokain, akik kihasználják írni-o/vasni tudó „házi" zsi­­daiakat; így telepednek meg a Pálffy grófok birtokain — s hozzák létre az „európai gálut" (szétszórtság) egyik dicsőségét, a Dunaszer­dahelyi Hitközséget, mely létezésének öt­ször ötven éve alatt — a zsidó nép történelmé­nek díszpáholyában foglalja el majd az őt megillető helyet! A temetőben fönnmaradt akkori sírkövek is emlékek — tanúk ezekből az időkből, amelyek a fejlődés nyomait bizo­nyítják. E régi kövek feliratai nemcsak a hitközség koráról tanúskodnak, de tükrözik már ekkor kiforrt arculatát is. Szóval: a bolyongó zsidók letelepedtek, be­rendezkedtek Szerdahelyen. Pálffy gróf nekik is megadta a „jogok és kötelezettségek" jegy­zékét, amit a többi védett zsidói is élveztek más birtokain: s amelynek tizenkét pontja egyfajta autonómiát biztosított nekik. Megtud­juk belőle például, hogy a zsidó biró — a rabbi — ítélkezhetett ügyeikben, továbbá hogy ün­nepeiket megtarthatják, és templomot is épít­hetnek. Foglalkozást találni ugyan nehéz volt, hosszú időn át nem vásárolhattak házat, tel­ket, a „céh-rendszer" sem fogadta be őket — így nem maradt más hátra számukra, mint kereskedni és házalni. Csak az 1860-as évek emancipációja hozott változást (föloldot­ták a zsidók földvásárlási és foglalkozási tilal­mát); és csakhamar már szép számmal talá­lunk zsidó szabókat, cipészeket, pékeket stb. Szerdahelyen. De azért továbbra is főként kereskedelemből éltek, textillel, rövidáruval foglalkoztak: kb. harminc zsidó textiles (!) és vagy tizenöt rövidárus akadt a városkában. Kereskedtek a földdel, de voltak köztük iparo­sok is nagy számban; az a néhány üzem, ami a városkában volt, és valamennyi malom, jéggyár (keményítőgyár), mind zsidó kézben volt. Majdnem csak ők voltak orvosok, pénz­emberek, ügyvédek, nyomdászok (a nyomdák zsidó kézben voltak). A hitközségből a ma­gyar—zsidó világ sok országos hírű képviselője is kikerült! Gondolatban szálljunk vissza, és vessünk egy pillantást a városkára, ahol mindez meg­teremtődött! A városka közepén ott terebélye­sedett a hitközségi székház, amely 1929-ben épült. Irodák, kántorok, socherek (egyház dol­gozói) lakásai, bérlakások voltak benne, a pincéjében pedig a pászkagyár, amely vagy két hónappal peszách előtt, a mácesz sütésé­nek megkezdésétől fogva „mozgósította" a város gyerekseregét. Szomszédságában volt a híres nagytemplom, a főrabbi lakása, a jesiva (zsidó tanintézet) és a rituális fürdő. A tér szélén a kóser mészárszék. Az utca másik oldalán a zsidó iskola és nagytemplommal szemben levő utcában a Talmud Tóra és a másik jesiva. Néhány száz méteres sugárban e háztömb körül szinte csak zsidók laktak. A hétköznapok általában békességben tel­tek, nyugalmat a szombat — és az ünnepna­pok jelentettek. Mikor a vásár pénteken véget ért, egymás után érkeztek haza a falukat járó házaló zsidók. A helyi kereskedők is zárták üzleteiket. A „kis Jerusálájim" ünnepi dísszel készült fogadni a Királynőt, a szent szomba­tot. A szombat előkészületeihez tartozott a „sábeszcetli". mely hetenként írásban kö­zölte a zsidókkal — amit úgy is tudtak: mikor zárják az üzleteket, hány óra hány perckor van a sólet „zárórája", meddig van nyitva a „mikve". (rituális fürdő), meddig szabad dol­gozni és ami mindennél fontosabb: a gyer­tyagyújtás, a szombat bejövetele és kimene­tele percnyi pontossággal. Azután amit ke­vésbé tudtak: milyen világrengető esemé­nyek történtek a „kile" életében, kik szándé­koznak házasságot kötni, ki lesz ,J)ár-micve" (férfivá avatva) stb. Aztán egyszerre csak ünnepi áradat töltötte be az utcákat: mentek apák és fiúk a kiszépített templomokba. És így tovább, és így tovább, évről évre, tavaszról őszre, őszről télre . . . mígnem elkövetkeztek a harmincas évek, az első zsidóellenes intéz­kedések; majd 1942, a deportálások éve. az újabb és újabb zsidóellenes rendeletek, és: Auschwitz! 1944 májusában Szerdahely majd egész zsidó népességét elhurcolják. „A következő évben, 5706 szíván 27-én temettük a meggyilkolt Dunaszerdahelyen és környéke Aut. Orth. Izraelita Hitközséget. Ugyanakkor temettük a fűzből megmentett szent könyvek maradékait, Tóra-tekeresek széttépett, meggyalázott pergamenjét." — vallja az egyik visszatérő. És: mégis, még ezek után is, a zsidó élet újra lüktetni kezdett Szerdahelyen. A zsidó vallási intézmények helyreállítása terén me­­gintcsak a szerdahelyi járt az élen: megalakult az új szerdahelyi jesiva. Neuschloss Mosa rabbi vezetésével, kb. harminc helybeli és idegenből származó tanítvánnyal. (Két évig működött.) Mert jött. ugye, megint, negyven­hét: s az új rend annyira magyaroknak tekin­tette a zsidókat, hogy a magyar—szlovák lakosságcsere keretében megpróbáltak kila­koltatási végzéseket hozni egyes zsidók ellen. A lassú kiszivárgás a tengeren túlra és Izrael­be, amely negyvenhétben kezdődött meg, ké­sőbb olyan iramot vett, hogy negyvenkilenc végére az új hitközség nagy része elhagyta Szerdahelyt. Két fő oka is volt a kivándorlás­nak: a zsidó állam megalakulása, és a kom­munista rezsim a zsidó közösségi életet korlá­tozó intézkedései. így ért véget a zsidó hitközség „ötször ötvenéves" fénykora Szerdahelyen! A sikabo­­nyi temetőben levő síremlék, a mártírok oszlopa, amelyet a maradék hitközség emelt 1969-ben: ennyi maradt az „élő, ható, alkotó szentélyből". —néva—

Next

/
Thumbnails
Contents