Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-16 / 3. szám
CSALÁDI KÖR Szociológusaink egyre többet foglalkoznak a fiatalok a fiatal családok élethelyzetével, lehetőségeivel. Következő írásuricban Hana IMavarová, a Csehszlovák Tudományos Akadémia szociológusa a kalauzunk, aki néhány közérdeklődésre számot tartó kérdésre keres érdemi választ. Az életszínvonal és a társadalmi „különbségek" Sorozatunk első.részében a fiatalok párválasztásával és ezzel szorosan összefüggő kérdéssel foglalkoztunk. Következő kérdésünk így hangzik: milyen a fiatal családok életszínvonala? keserű valóság rá nem döbbenti őket az ellenkezőjére! Nem kis baj, hogy ezeket a fiatalokat senki sem tanította meg az ilyen irányú konfliktusok felismerésére, még kevésbé arra, hogy ezek a konfliktusok ésszerű kompromisszummal (tanulással, tájékozódással, érdekegyeztetéssel) föloldhatók. Nem egy fiatal szinte először kerül olyan szituációba, hogy vacsorát kell készítenie. nagytakarítást kell csinálnia stb. S akkor még nem is szóltunk a lakásszerzéssel, az anyagi háttér biztosításával kapcsolatos feszültségről. Mindezeket a gondokat a fiatal apának, anyának hetek, rövid hónapok alatt kell megoldania; kikapcsolódásra se ideje, se ereje, se pénze nem marad. Következő kérdésünk; Van-e valami nyoma családjainkban a szerepek és viselkedésminták megújulásának? A családot — bármelyiket, nem csupán a fiatalt — a szerepek sokrétűségével jellemezhetjük. A háztartási szférától eltérően, ahol erősen elkülönülnek egymástól a férfi és női „szerepek", ezen Különböző, nagyon is különböző, és a különbségek sokkal szembetűnőbbek, mint a középkorú családok esetében. Az egyik oldalon azok a fiatalok állnak, akik katasztrofális anyagi helyzetben vannak, nem rendelkeznek önálló lakással, a másik oldalon pedig azok a családok, amelyeket szüleik támogatnak (a fiatalok több mint 40 százaléka számolt be ilyenfajta „segélyezésről"); vagy akik viszonylag magas életszínvonalukat a „második gazdaságnak" köszönhetik. A fiatal családok életszínvonala — az esetek többségében — nem tagjai „gazdasági aktivitásának" mutatója, sokkal inkább más tényezőkhöz kötődik. A magas életszínvonalat elért fiatal családok többségét azok alkotják, akiket a szüleik támogatnak, mégpedig anyagi értelemben. A második csoportot az „árnyékgazdaságban" foglalkoztatottak, a harmadik csoportot pedig azok képezik, akik a külföldön vállalt munka révén (legális vagy nem legális úton) tettek szert magasabb jövedelemre. Az átfedések természetesen nem kizártak! Az életszínvonalat ezenkívül befolyásolja a családok demográfiai helyzete, a gazdaságilag aktív korban levő családtagok száma stb. Fölméréseinkből egyértelműen kitűnik, hogy helyzetüket a legsötétebben az egygyermekes családok (a gyerek hároméves koráig) látják. Ezek a családok hátrányos helyzetűnek érzik magukat elsősorban azért, mert az anya gyermekgondozási segélyen van, így jelentősen csökken a jövedelmük, másrészt olyan fiatalokról van szó, akik a házasságkötés után azonnal gyereket „vállalnak". megfelelő anyagi háttér nélkül. A kétgyerekes családok mintha kicsit kedvezőbb helyzetben lennének, talán mert az anya a második gyerek megszületése előtt pár évet dolgozik. Ezek a családok — úgy tűnik — legelemibb anyagi szükségleteiket már kielégítették. Kutatási eredményeink mégis megdöbbentőek, azt mutatják, hogy a fiatal családok több mint nyolcvan százaléka még családtagjainak legalapvetőbb szükségleteit sem tudja kielégíteni. Nyilvánvaló, hogy személyes reflexiókról, véleményekről, nézetekről van szó, hiszen alapvető szükségletek alatt mindenki mást érthet; az adatok mégis egy helyzetetet dokumentálnak. Második kérdésünk; hogyan folyik a fiatal családok mindennapi élete, miként osztják el maguk között a háztartási munkákat ? Leszögezhetjük, hogy ezekben a családokban is a hagyományos módon osztják meg a munkát. A fiatalok többsége a háztartási munkák jó részével először saját családjában találkozik. A fiatalok nemhogy saját igényeikkel és társuk elvárásaival nincsenek tisztában, de a háztartásvezetós apró fortélyait se ismerik, abban a híszemben élnek, hogy mindez másodrendű kérdés — míg a a területen egyfajta demokratizálódást figyelhetünk meg. Ki viseli a „kalapot"? Korunkban lényeges kérdésekről tehát nem egyedül a férfiak döntenek, a döntésekbe a feleségek is beleszólnak. Természetesen nem általánosíthatunk, hiszen — mint felméréseink is mutatják — jelentős különbségeket tapasztalhatunk egyes családokban. A nők gyakrabban hajlanak affelé, hogy a lényeges kérdésekben — közösen döntsenek. E tény nem csupán a szerepek és benső viszonyok demokratizálódását mutatja, utal arra is, hogy a nők még mindig szívesen térnek ki az egyszemélyes döntés felelőssége alól. Utolsó kérdésünk: hogyan látják fiatal családjaink önmagukat, hogyan reflektálnak helyzetükre, lehetőségeikre? Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy tapasztalatunk szerint a — fiatal — házastársak személyes érdekei nem mindig fedik egymást, és nem is mindig irányulnak közös célra. Más és más az értékrendszerünk, az egyik például szeret öltözködni, a másiknak ez nem fontos, az egyik fél hosszabb távú célokra összpontosít, a másik most és azonnal szeretne jól élni. Ez is feszültséget okoz az esetek egy részében, s bizonyára befolyásolta a válaszadást. Az öt különböző terület — a lakáshelyzet, a háztartás színvonala, az anyagi helyzet, gyereknevelés, a szabadidő kihasználása stb. — értékelése azt mutatja, hogy a fiatal családok hátrányosabbnak értékelik helyzetüket, mint az idősebb generáció, főként ami az anyagi helyzetet, háztartásokat, szabadidő szerkezetét illeti. Érdekes, hogy a szabadidőt illetően oszlottak meg leginkább a vélemények. A fiatal családok döntő többsége úgy érzi, szinte nincs is szabad ideje. Ez csak megerősíti azon véleményünket, hogy azokat a kötelességeket, melyek legjobban megterhelik családjainkat, s melyek éppen a gazdaság és társadalom elégtelen működése miatt nyomják vállukat — a társadalomnak kell átvállalnia. Mit mondhatnánk befejezésül? Úgy tűnik, fiatal családjaink életében többfajta tendencia figyelhető meg. Elsősorban egyfajta szubsztituálás (helyettesítés), mely az alapvető emberi szükségletek (anyagi jellegű), pótlólagos kielégítésében jelentkezik, de meghatározza még a nevelési és művelődési intézmények elégtelen működése, hiánya stb. Éppen ez a szubsztituálás (értsd: mivel egyéni életcéljainkat nem teljesíthetjük ki, az önmegvalósításra a társadalomtól szinte semmi lehetőséget nem kapunk, a családba menekülünk) vált családi életünk szabályozójává, mely a lelki életünkben is defektusokat okoz: bizonytalansághoz, kiegyensúlyozatlansághoz vezet. Mindamellett korunk legjellemzőbb „tünetegyütteseit", a nivellálást. középszerűséget, privatizálást, befelé fordulást is megtalálhatjuk családjainknál. Ezek a „tünetegyüttesek" azonban elsősorban egyfajta válaszok azokra a társadalmi körülményekre, melyek hazánkban szinte lehetetlenné teszik a kiegyensúlyozott, normális családi életet. (A másik oldalon viszont éppen a privatizálódás nyújtja a függetlenség érzését. S tegyük föl a végső kérdést: ezek a jelenségek nem a pozitív társadalmi alternatívák hiányának következményei ? nő 10
