Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-01-16 / 3. szám

1989. december 16-án új időszámítás kezdődött a Duna menti falvak történetében. Mintegy kétezres tömeg követelte a bősi vízlépcsőrendszer építésének fölfüggesztését. A tüntetésen fölszólaltak Ondruá, Varga és Vesely miniszter urak, a zöldek és természetvédők képviselői, a Duna menti falvak „népe", Vargha János és Perczel Anna a Duna-kör képviseletében — és hallgatólagosan jelen volt a „főberuházó", Lokvenc úr, aki mégsem hallgatott „egészen", mert a végén lakonikusan imigyen jellemezte az elhangzottakat: „Tu sa deje lo2!"

át; nem vette figyelembe, hogy nekünk, bősi lakosoknak nem kell ez az erőmű! E vandalizmus miatt a természet egyensúlya megbomlott, veszélybe került az életet adó ivóvíz. A talajvíz lassan elszökik a Csallóköz alól! Eltűntek az erdők, ligetek, por van és zaj, a levegő koszos, szennyezett. Szomorú sorsra jutottak a vadász és halászhelyek, a növény- és állatvilág pusztulófélben. Mindenkinek joga van az egészséges életkörülményekre, s a környék amúgy is túldolgozott és túlhajszolt népének egészsége veszélyben forog!

A józan ész és logika azt követeli, állítsák le az építkezést, ne rombolják tovább Csallóközt! Nem kell nekünk Bős, nem kell nekünk erőmű! Élni akarunk!-nagyvendégi-Szerkesztöségünk CSÖRGŐ ZSUZSÁNAK. a Duna-táj festőjének hozzászólását idézi: ..Eddig, más eszközöm nem lévén, ecsetemmel és vásznaimmal harcoltam a Duna megmentéséért, festettem és rajzoltam ezt a tájat, melyre egy ostoba rendszer kimondta a halálos ítéletet. Bősön születtem, itt éltem életem nagyobbik felét, ismerek itt minden fát. bokrot, vizet ..csurgót", emlékezetem őrzi az erdőket, mezőket, csalitokat. Ezen a holdbéli tájon ma már nem nő fű, nem hull levél — s ez számomra olyan fájdalom, amely szinte kimondhatatlan!"

A Csallóköz áldozata lett egy gigantomániának, amely nem vette figyelembe a „terep" tulajdonságait; nem vette figyelembe, hogy itt elsősorban búzát kell termelnünk és nem energi