Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-16 / 3. szám
nő A Szlovák Nöszövetség KB hetilapja XXXIX. évfolyam Főszerkesztő: Nádaskyné Zácsek Erzsébet Főszerkesztő-helyettes: Grendel Ágota Megbízott szerkesztőségi titkár: Bertha Éva Grafikai szerkesztő: Ordódy Dénes Szerkesztők: Friedrich Magda (külpolitika). H. Zsebik Sarolta (belpolitika), Könözsi István (fotóriporter). L Kovács Erzsébet (tördelőszerkesztő), Nagyvendégi Éva (belpolitika). N. Gyurkovits Róza (belpolitika), FVikler László (fotóriporter). Szigeti László (kultúra), Tóth Edit (olvasószerkesztő) Kiadja a Szlovák Nőszövetség KB Zivena Kiadóvállalata, 812 64 Bratislava, CsI. armády 4 Szerkesztőség: 812 03 Bratislava. Leninovo nám. 12. Telefon: 334 745 Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Megrendelhető: bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél Előfizetési díj negyedévre: 39 Kcs Külföldi megrendelések: PNS Ústredná expedicia a dovoz tlace. 815 05 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6 Magyarországon előfizethető bármely postahivatalban és kézbesítőnél és a Hirlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), 1900 Budapest, XIII, Lehel út 10/a Előfizetési díj negyedévre: 169 Ft egy évre: 676 Ft Csekkszámlaszám MNB 215-96-162 A SÜTI 6/28 engedélyével. Nyomja a Kelet-szlovákiai Állami Nyomdaipari Vállalat, 042 67 Koáice. Évermova 47 Indexszám: 49 413 Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. • E számunk anyagát (a 2—3. oldal kivételével) 1989. december 27-én adtuk nyomdába Címlapunkon: Lörincz János felvétele (Képriportunk a 4—5. oldalon) év — új köztársasági elnök — új (emberhez méltó) programmal. Most valóban új életet kezdhetünk; nem aprócseprő fogadkozásokkal, amelyek tulajdonképpen nem befolyásolták, nem módosították életmódunkat, tengődésünket egyik napról a másikra, fizetéstől előlegig, előlegtől fizetésig. Vergődtünk, vádaskodtunk és önvádaskodtunk tehetetlenségünkben, mert csak sejthettük, mit is jelent az emberi szabadság, miközben odáig süllyedtünk, hogy már gondolatban sem mertünk szárnyalni. A cenzúra öncenzúrát „eredményezett", az öncenzúra lelki nyomorúságot. Azt szoktuk meg, ahhoz, hogy egy mondatot kimondhassunk, leírhassunk, ötöt-tizet el kell hallgatnunk. Nem mentünk fejjel a falnak, sokszor meg sem kíséreltük megközelíteni a falat. Bár tudtuk, hogy vannak bátor emberek, akik hisznek az igazukban, az igazságban, s ezért nem hallgatnak, helyettünk, gyöngébbek helyett sem. Volt egy drámaíró, akinek a nevét, darabjait külföldön jobban ismerték, mint mi idehaza, s akiből néhány nap, hét leforgása alatt az ország legnépszerűbb embere lett, „pusztán" azért, mert elveihez hűen egy országmentő, nemzetféltő mozgalom élére állt; annak az esztendőnek a végén, melynek kezdetén egy húsz évvel ezelőtt öngyilkos ifjú emlékére virágot helyezett el a Vencel téren. „Természetesen" bebörtönözték. 1990. január 1 -jén pedig mint az ország első embere szólt Csehszlovákia népéhez. Sok év után végre emberi szóval. Nem hintett szóvirágokat az ország paradicsomi állapotairól; reálisan beszélt — arról, ami legföljebb szűk baráti körben, zárt ajtók mögött, vagy még inkább félálomban foglalkoztatott bennünket. A hatalomról, a romlott erkölcsi légkörről, amit katasztrofális környezetünk is jelképez. Saját felelősségünkről is szólt — hiszen megszoktuk, elfogadtuk a totalitárius rendszert, nem tettünk meg mindent azért, hogy kitörjük a csikorgó fogaskerekek fogait, sőt, esetenként magunk is illeszkedtünk a rozsdás alkatrészekhez. Václav Havel szembenézésre int: lehetőséget kaptunk arra. úgy éljünk, hogy mindig bátran nézhessünk szemünkbe. Gyarló emberek lévén hajlamosak vagyunk továbbra is a vádaskodásra és az ónvádaskodásra. Ennek az ideje is lejárt. Ki kell ugyan beszélni magunkból sérelmeinket, tehetetlenségünket, de a megváltozott, az emberszabású társadalmi körülmények között csupán a tolerancia segíthet rajtunk. Bárkit könynyü felelősségre vonni — a legkönnyebb a beosztottakat, a „ranglétra" alacsonyabb fokán állókat. De vajon ki áll a létra legalsó fokán? S aki ott áll(t), az tehetetlen dühében legföljebb összetöri maga alatt a létrát? Lehetőséget kaptunk arra, hogy mindnyájan egyenrangúnak, egy sorban állónak érezzük magunkat; felébreszszük még mindig szunnyadó állampolgári, nemzeti és politikai öntudatunkat. Ezt a lehetőséget a gyöngéd forradalomtól kaptuk. A diákok, a fiatalok gyengéd forradalmától, melyet az a nemzedék vitt véghez, amely nem ismert más rendszert, mégis (vagy éppen ezért) föllázadt ellene, mert „Az ember elsősorban nemcsak a külső világ terméke, hanem arra is képes, hogy valami magasabbhoz viszonyítsa magát, habár ezt a képességét a külső világ rendszeresen pusztította: továbbá: azok a humanista és demokratikus hagyományok, amelyekről oly gyakran szónokoltak. valahol mégiscsak ott szunnyadtak nemzeteink és nemzeti kisebbségeink tudatában. észrevétlenül szálltak át nemzedékről nemzedékre, hogy a legjobb időben mindannyian felfedezzük magunkban őket. s tettekre válthassuk." (Részlet Václav Havel újévi beszédéből.) GRENDEL ÁGOTA Ezerkilencszúzhatvannyolcban az egyszerű halandó bármikor találkozhatott Önnel Pozsonyban. kedves Alexander Dubéek. Virgonc diáklányokként nemegyszer megölelgettük Önt az utcán, megszorítottuk a kezét, miközben, megannyiszor szabódon: ennyi szeretet, lányok, meg sem érdemiem . . . 1968-ban az ötök találkozója után a nyár kellős közepén vártunk Önre a szakszervezeti üdülő előtt — szünidő lévén nem nagyon sokan. Este volt. amikor megnyíltak az ajtók és Brezsnyev túláradó ' örömmel, két kezét a magasba emelve könyvelte el az éljenzést, amit a tömeg egyáltalán nem neki szánt. A napbarnított arcú államférfiak között világított a sápadtsága. Riadt volt és gondterhelt. Szenvedett, mert megalázták. Most már tudjuk, hogy az igazi megaláztatás, augusztus 21.. csak ezután következett. 21 év politikai magánzárka következett az életében: ezek alatt az évek alatt többször is láttam a városban, amint zavartan elfordította a fejét, ha köszöntötték az emberek. Hiába Jürkésztem arcát, csak némaságot láttam rajta, és a háttérben az állambiztonság emberéi. Irigyeltem Sugár A ndrást. aki megtörte ezt a némaságot és megszégyenítve bennünket, megfélemlített újságírókat, egy júniusi reggelen gondolt egvet. felhívta telefonon, és amiről beszéltek, hallhatta az egész világ. Mi is. akik itt éltünk közvetlen közelében, ilyen abnormális módon. Budapesten keresztül értesültünk arról, hogy van. és rulajdonkép/ten így kezdett élni a Dttbéek-mitosz. amit ezután már semmifen zsarnokságnak nem sikerült elfojtania, még ha erre többek között ezen lap vezetőit is hangsúlyozottan figyelmeztették. De az olyan rendszert, amely ideológiai hadműveletet sejt egy tévé-interjú mögött, és kilövőállásba helyezi rakétáit, megérdemli, hogy ne diákjai, hanem óvodásai döntsék meg. A Panoráma révén igv sikerült felráznia az itteni magyarságot. de azokat is. akik a tévére tapasztott füllel a szlovák szöveget hallgatták. Azután, hogy fogadta Önt a [tápa. hogy Bolognában diszdoktorrá avatták, 1989- ben Milos Jakes egy külföldi újságíró kérdésére jellegzetes fanyar mosolya kíséretében lekicsinylőén a következőképp válaszolt: Dubéek? Hál tudja, ö már csak amolyan szimbólumféle. a fiatalok nem is ismerik. Azt mondják, a hatalom korrupttá teszi hordozóit. Ön rácáfolt erre az állításra. Helytállásával. Próbálták önkritikára bírni belföldi és külföldi hatalomgyakorlók — eredménytelenül. 1989. december 28-án a politikai száműzetés két évtizede után visszatért a politikai életbe, a képviselők Önt választották a szövetségi gyűlés elnökévé, és nem csodálkozom azon, hogy első tévébeszédében elsősorban a családokat, a gyerekeket, idős embereket biztosította segítségéről. Ilyennek ismerjük: emberségesnek. Csupán ennyit szereltem volna elmondani, csakhát hiába tárcsáztam a Misik utcai Dubéek ház telefonszámlát. Ezért a levél. Tisztelettel: ZÁCSEK ERZSÉBET nő 2
