Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-09 / 2. szám
i TÁJOLÓ KÖNYV Anna Ahmatova prózai írásai Száz éve született Anna Ahmatova, a kiváló orosz költőnő. 1966-ban halt meg. Hazájában most éli reneszánszát. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen évekig, sőt évtizedekig nem közöltek Ahmatova-müveket a Szovjetunióban. Csak egy évvel halála előtt rehabilitálták. Sok Írását még ezután sem közölhették. Az új szelek az ő Írásainak is kedveztek. Sorra jelennek meg müvei. Halálának huszadik évfordulójára hétkötetes gyűjteményes életműve látott napvilágot, amely azonban korántsem volt teljes. A teljes életmű feltárásán még dolgoznak. Viszont e hétkötetes gyűjtemény a legteljesebb, amit ezidáig Ahmatovától közzé tettek. Az első kötetben a verseit találjuk, a másodikban prózai írásait. A magyar olvasó a második kötet alapján készült válogatást kapja a kezébe. Ahmatovától eddig oly kevés prózai írás jelent meg magyar nyelven, hogy bőkezűbb is lehetett volna a kiadó. E kis terjedelmű — alig hatívnyi — kötetben találunk önéletrajzi írásokat, naplójegyzeteket, két Puskin-tanulmányt, recenziókat, emlékképeket kortársakról. Az összeállítók ügyességét dicséri, hogy a Mandelstamról szóló emlékezést folyóiratból „emelték át"a kötetbe. Mi a megkapó Ahmatova prózai Írásaiban? Elsősorban az őszinteség, az emelkedett stilus, a könnyed hang, tanulmányaiban pedig a tárgyismeret, a szenvedélyes hang, a személyes jelenlét, nemegy esetben a közvetlen élmény. A vallomásos szövegek versei hangulatát idézik; azokat a tájakat járja be, ahol élt, alkotott. Többet is megtudhatunk: hogy a közléstől oly sokszor eltiltott kitűnő mint dacol a rázúduló nehézségekkel, s az írásban keres menedéket: verset, prózát, ír, fordít. Élete folyamán nemegyszer menekült nagy elődjéhez, Puskinhoz. Nemegy tanulmányt irt a költőről, hazájában az egyik legnagyobb Puskin-kutató volt. Naplójegyzeteiből tudjuk, hogy még életében szeretett volna egy Puskin-kötetet kiadni (a címet is meghatározta: Puskin halála); nem sikerült neki. A Puskinról írt tanulmányok csak 1977-ben jelentek meg kötetben összegyűjtve. A mostani, magyar nyelven megjelent Puskinról szóló írása (Puskin kővendége, Puskin halála) közelebb vissz bennünket az Anyegin szerzőjéhez, Ahmatova megvilágításában szinte újból felfedezzük a költőt. Ugyancsak megrázó és teljesen újszerű Amadeo Modigliani festőről szóló írása, akihez a század első évtizedeiben személyes barátság fűzte, s akiben ö már akkor megsejtette a nagy művészt. (Modiglianit — mint ahogy a nagy művészeket általában — életében senki sem becsülte. Nagy nyomorban élt, magányosan és kitaszitottan, később ivásnak adta a fejét. Halála után „harsány dicsőség" várt reá.) Hasonlóan fájdalmas írása a már említett Oszip Mandelstamról szóló; a nagy tehetségű kortárs költő hányatott, meg nem alkuvó, a sztálini börtönökben végződő sorsa ezekben a sorokban szelíd, együttérző bánatban nyilvánul meg. Közel érezzük magunkhoz a kelepcében vergődő költőt, aki még súlyos betegen is félelmet keltett a hatalom képviselőiben, akik aztán 1939-ben végleg elhalgattatták. Nem kevésbé érdekes Biokról, Cvetajeváról, Arszenyij Tarkovszikjról szóló emlékezése, jegyzete. Ahmatova minden írása érdekes, ezért csak fájlalhatjuk, hogy oly hamar a kötet végére érünk. A kötettel csupán érdeklődésünket csigázták fel a fordítók — Kónya Lilla és Pór Judit —, akiktől a jövőben újabb izgalmas Ahmatova-fordításokat várunk. (Európa) MÉSZÁROS KÁROLY HANGLEMEZ Balladák Koncz Zsuzsa, a magyar popzenei élet állócsillaga ismét meglepetéssel szolgált rajongóinak. Az emberként és énekesként immár harmadik évtizede köztiszteletben álló énekesnő a Hungaroton jóvoltából a múlt év végén megjelentette harmadik verslemezét. Amíg a Kertész leszek és az Elmondom mindenkinek Gimű albumokon jól ismert lírai alkotások megzenésítésére vállalkoztak a szerzők és az előadó, addig a verslemez koncepciójában merőben újat hozott. Koncz Zsuzsa elsősorban régi kedvencét, A walesi bárdok című balladát álmodta a lemez egyik oldalára, s ehhez a témához keresett olyan verseket, amelyek valamilyen módon rokonrthatók a balladával. 1988 -ban látott a tudatos kereséshez, s hosszú vajúdás után megszületett a mű. Az album A oldalának tíz versét tulajdonképpen a költői sorsok rokonsága tartja c ssze. Valamennyi költő úgy élte. illetve éli életét, ahogyan hajdani, történelmi elődeik, a walesi bárdok. Emberi méltóságuk megőrzésének vállalása előtt kíván tisztelegni Koncz Zsuzsa azzal, hogy az ö verseiket köti csokorba, s felhasználva saját népszerűségét, a versek népszerűsítésére is törekszik. Az A oldalon József Attila, Szilágyi Domokos, Farkas Árpád, Kányadi Sándor, Márai Sándor, Nagy Gáspár, Szöcs Kálmán költészetének egy-egy darabját tartalmazza. A versek között tartalmi kapcsolatot ne keressünk, Zsuzsa választási alapját elsősorban a versek által kiválasztott érzelmi hatás képezte. Külön érdekessége az összeállításnak, az, hogy Szilágyi Domokos fordításában egy román költő versét is beemelte az albumba, utalva ezzel a különböző nemzetiségek azonos sorsára. A dalok megzenésítésére most is Zsuzsa régi zenésztársai, Bródy János, Móricz Mihály, Bornai Tibor és Gerendás Péter vállalkoztak. Meglepetésként Koncz Zsuzsa nevét is a zeneszerzők között találjuk; a tragikus sorsú, 31 éves korában elhunyt Szöcs Kálmán Te is tudod cimü versének zenéjét ő szerezte. A B oldal egyetlen, hosszabb lélegzetű darabjának, A Walesi bárdoknak zenéje Bornai Tibor munkája, aki mesterien követte a zenei építkezés során a ballada belső dramaturgiáját. Egy követendő emberi magatartás példázata az a mü, amelynek mondanivalóbeli változásait és az ezzel járó feszültséget Bornainak zenében is nagyszerűen sikerült visszaadnia. A hanglemez könnyen érthető, népdalszerü versei, fülbemászó dallamai az egyértelműen várható siker zálogai. Az album jól hasznosítható a középiskolák magyar irodalmi óráin is. 1990 elején Koncz Zsuzsa országos koncertkörúton kíván az album anyagával közönség elé lépni. ZSEBIK ILDIKÓ SZÍNHÁZ Madarak A napokban lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy sok minden, ami körülbelül két hónappal ezelőtt érvényes volt, ami akkor történt, íródott, mára már egészen más értelmet nyert. így is tekinthetünk Jiri Zácek Madarak (Ptákoviny) cimű zenés komédiájára, amelyet az az ún. régi attikai komédia és az európai drámairodalomban pedig a politikai szatíra megteremtője, Arisztophanész klasszikus színművének alapján írt, s a prágai Nemzeti Színház repertoárját gazdagítja a tavalyi júniusi bemutató óta. Persze némi megszakítással, nevezetesen színházaink sztrájkjával. S egyben ez az a mérföldkő, amely némiképpen más fényben világítja meg a darabot, s valamelyes kétségek elé állítja a kritikust is, aki még ama mérföldkő előtt látta a darabot, bár egyúttal egy immár megismételhetetlen élménnyel gazdagította. Nos, ha mindössze két hónap alatt akkorát változhat a világ, mekkora szakadék választ el bennünket Arisztophanész korától, az időszámításunk előtti 414. évtől, amikor is a Madarak világpremierje volt ?! Arisztophanész darabja az antik publikum számára leginkább vaskos népi bohózat volt. Ebben a tabuktól szinte mentes, szólásszabadságáról és demokráciájáról hires világban — melyben a színházlátogatás minden szabad polgár felségjoga és egyben kötelessége volt — a darab mindenki számára érthető módon a politikai, történelmi és mitológiai utalások és áttételek révén egyforma kíméletlenséggel figurázza ki hőseit: az isteneket, az embereket, a polgártársakat, a szomszédokat. Mi sem természetesebb annál, hogy a mai néző számára mindezt át kell írni. Mert egyszerűen más társadalmi-kulturális közegben élünk, mert sajnos a megértéshez elég hiányos a klasszikus műveltségünk, és mert ma már valóban más dolgokon sírunk és nevetünk. Jiri Zácek átírása távolról sem önkényes. Az általa választott forma számára bizonyára kockázatosabb politikai szatíra tabu volt, amikor tilos volt a bennünket és társadalmunkat leginkább foglalkoztató dolgokról a humor nyelvén szólni. A színpadon világoskéken elénk táruló madárország teljes mértékben a mi társadalmunkat tükrözi, s ennek középpontjában az Athénból száműzött két polgár áll, akik a madárvilágnak rendet és reformot ígérnek ... Külön említést érdemelnek a finom pasztellszíneikben is pompás találó kosztümök (Zoja Mikotová munkái), amelyek célszerűségét különösen a köpönyegforgató jelenetben csodálhattuk meg. A prózai színészek (Jiri Stepnicka, Pavel Zednícek, Josef Somr) az Impuls tánccsoport és a Lucerna amatör tagjaival egyetemben kölcsönösen egymáshoz idomuló homogén egységet képeztek, s az európai színpadokhoz méltó musicalt vittek színre Zdenék Merta zenéjével és Stanislav Mosa rendezésében. FRIEDRICH MAGDA nő 16
