Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-09 / 2. szám
Hogy él ma egy fiatal csehszlovák család? Életét mint rögtönzések sorozatát jellemezhetjük, az akalmazkodás „magasiskoláját", napi rágódást azon, mi a fontosabb — s ez nem csupán anyagi, szellemi értelemben is értendő! A mai fiatal család körülményeinek szorításában, állandó hajszoltságban él. Munkaidő és energiatartalékait szinte teljesen fölemészti alapszükségleteinek biztosítása, a napi háztartási „robot". Ez természetesen kihatással van több más területre is: befolyásolja a gyerekek nevelését, szocializációját, az önművelést, fejlesztést, lassan eltűnnek a barátok, elmosódnak a rokoni, szomszédi kapcsolatok, a család bezárkózik, életstílust vált. Nem kétséges, hogy a családok életét nagymértékben befolyásolják a társadalmi körülmények, fejletlenségük nehezíti a napi életet, egész sor gond, baj forrása, melyek végső soron mint társadalmi bajok jelentkeznek. (Hiszen ha problémásán működik a család, ez a társadalomra is visszahat.) Az anyagi gondok azért tűnnek olyan fontosnak, mert alapvetően meghatározzák a családok életkörülményeit, lehetőségeit. Nem csoda, ha a fiatal családok ezekre a gondokra reagálnak a legérzékenyebben. Az alapszükségletek és kielégítésük lehetősége olyan határt szab a családok életének, melyet túllépni nem képesek. A társadalom a családok szükségleteinek egész sorát nem biztosítja intézményesen; a családok arra kényszerülnek, hogy maguk lépjenek. Ennek eredménye a „második gazdaság" mind nagyobb térhódítása, az önellátás új formáinak kifejlődése. Ez a fiatal családok számára nem csupán gazdasági „szükségszerűség" — arányalan teher is, időben, energiában, néha anyagilag is. És akkor még nem szólunk az emberi teljesítőképesség etfe:séreléséről, a következményekről, nellyekkel az ilyen jellegű tevékenyséjek a társadalom szempontjából járlak. Nagyon különböző, és ezek a különbégek sokkal figyelemre méltóbbak, lint az idősebb családok esetében. Az gyík oldalon állnak azok a fiatal csaláok, akik szinte bénító anyagi, materilis gondokkal küszködnek, lakáshelyetük nem megoldott, energiájuk nagy bszét elszívják a mindennapi gondok, élkülözések — a másik oldalon állnak zok a családok, akik viszonylagos eléedettségben, jó anyagi színvonalon élek. (folytatjuk) Az autonómiára nevelés Soha nem volt olyan fontos és olyan nehéz autonóm személyiséget nevelni, mint napjainkban. Ebben a család és az iskola mellett a gyermekcsoportoknak is kiemelkedő szerep jut. Az autonómia a közösségben önálló felelősségvállalást jelent, lényege a társadalmi követelmények és az egyéni sajátosságok egysége, a személyiség kibontakoztatása. Ilyen értelemben az autonómia motívum, s egyben az érettség mércéje. Az autonómia motívumjellege azt jelenti, hogy a gyermeknek szüksége van személyisége önállósítására. Szükséglete. hogy önállóan, felelőséggel dönthessen, s döntenie kelljen sok kérdésben. Természetesen a gyermekek különbözőek, s ezt a különbözőséget tiszteletben is kell tartani. Van. aki jobban szeret a középpontban lenni, van aki vezetni szeret, s van, aki jobban kedveli a csendes, feltűnés nélküli feladatvégzést. Az autonómia fontos összetevője az önállóság. Minden gyermekben ki kell fejleszteni az önálló cselekvés, döntés képességét, de hogy az önállóságával ki-ki milyen formában él. azt rá kell bízni. A közösségben a feladatok és a tevékenységek olyan széles skáláját kell kínálni, amelyben a csendes és hangos, az örökmozgó és a megfontolt, a folyton együtt cselekedni vágyó, s az elmélyülést kedvelők egyaránt megtalálja az örömét, s hasznos lehet a közösség számára. A gyermeket könnyű bármi iránt fellelkesíteni, s még könynyebb bármit ráerőszakolni. Ez azonban tisztességtelen és értelmetlen. Tisztességtelen azért, mert a gyermek tő feladata a fejlett emberré válás, a szocializálódás. a felnőtteké pedig a fejlesztés. Ez pedig tökéletesen egybevág. összhangban áll azzal, ami minden gyermeket felelősséggel szerető felnőtt nevelési célja lehet: közreműködés a gyerekek autonóm személyiségének kialakításában. Vizsgáljuk meg azonban, mik azok az alapomotivumok. amelyek minden valódi gyermekcsoportra jellemzőek. Az odatartozás öröme. A közösség nem lehet jó, ha benne az egyéneknek nem jó. A gyermeknek olyan légkör kell. amely érzelmi biztonságot nyújt, felszabadult örömet jelent. A gyermeknek fontos, hogy olyan légkört érezzen maga körül, melyben nyugodtan megmutatkozhat olyannak, amilyen, s anynyira. amennyire az neki jó. A tevékenység öröme. Ugyanúgy, ahogy a gyermek erős belső késztetést érez arra. hogy egykorúakkal együtt legyen, érezze, hozzájuk tartozik, ugyanúgy erős szükséglete az értelmes együttes tevékenység. A gyermek számára a tevékenység akkor értelmes, ha egyfelől megragadja, olyan érdekes, vonzó, hogy magáénak érzi, másfelől látja a hasznát is. valamilyen cél. eredmény elérését szolgálja. A felelősség öröme. A spontán gyermekcsoportok működésében tapasztalható harmadik jellemző az. hogy a gyerekek mindig valamiféle rendet alakítanak ki, olyan követelményrendszert. melynek csak erőfeszítéssel lehet eleget lenni, s ki-ki érzi a maga felelősségét, tudja, hogy az elfogadhatatlan viselkedést éppúgy szankcionálja a közösség, a hogy a sikeres teljesítést elismerésével jutalmazza. Az autonómia alapvető tényezője, s így az autonómiára nevelés fontos eszköze az egyéni felelősség. A gyermek azt szereti, s az fejleszti hasznosan, ha tudja, mi az, amit neki teljesíteni kell. az viszont teljesen az ő dolga, hogyan oldja meg, hogyan végzi el. A fegyelem és a tisztesség az. ami éppúgy mint az összetartozás érzése és az együttes tevékenység, alapja az autonóm személyiségek együttesének. Az autonóm ember tettrekész, sem rendületlenül futkározni, sem tétlenül ücsörögni nem szeret. hanem mindig olyat akar végezni. ami kihívás, ami emberi erőfeszítést jelent, értelmesen köti le. és fokozza energiáját. Az autonóm ember mindig becsületesen játszik. Sosem akar sikert csalással, a szabályok megszegésével elérni. A szabályok csak a gyenge ember számára elviselhetetlen korlátok. Az autonóm ember szereti a rendet. Öntörvényű. ezért minden merevséget. megcsontosodott, hamis eszmét elitéi, de magát a törvényt, az élő, eleven törvényt, melynek kialakításában és megtartásában egyaránt érzi szerepét és felelősségét. azt kivánja. Az értelmes rend csak annak terhes, aki rendetlen. NANSZÁKNÉ DR. CSERFALVI ILONA Kihez forduljunk? ,A parázs nem tűz?" jeligéjű olvasónk azt írja, hogy a lakásában kialudt a villany, a villanyóra ládája füstölt és izzott. Azonnal kikapcsolta a biztosítékot, s ezzel megakadályozta, hogy a láda lángra lobbanjon. Azt Írja továbbá, hogy az egész lakásban a pincétől a padlásig elégett a villanyhálózat (a drótok). A ház biztosítva volt, de a biztosító megtagadta a kártérítést azzal az indokolással, hogy a villanyóra ládája nem nyílt lánggal égett, s mert a villanyhálózat sem égett le nyílt lánggal, a biztosítási feltételekről és a vagyonbiztosításról szóló 1983. évi 13. számú pénzügyminiszteri hirdetmény 14. paragrafusának a) pontja értelmében nem jár kártalanítás. Az a kérdés, hogy tűz volt-e az idézett rendelkezések értelmében, ténykérdés, illetve szakértői kérdés, amelyet — vita és kétség esetében — a bíróság dönt el tanúk és szakértő meghallgatása után. Azt ajánljuk, hogy olvasónk vagy forduljon ügyvédhez, vagy közvetlenül perelje be a biztosítót a szerződés teljesítésére, illetve az okozott kár megtérítésére. Sz. A. féli (Tomaáíkovo) olvasónknak újabb levelére válaszolva azt üzenjük, hogy a levélbeli válaszunk értelmében adja be a rendesen felszerelt kérvényt az építkezési engedély kiadására, s ha ezt a nemzeti bizottság elutasítaná, akkor adjon be ez ellen az elutasítás ellen indokolt fellebbezést. A hnb elnökének (véleménye, illetve szóbeli állásfoglalása vagy elutasítása nem „közigazgatási határozat", amelyet a jnb felülvizsgálhatna). A jnb — mint olvasónk a levelében is Írja — csak a hnb (törvény szerint kiadott) döntését vizsgálhatja felül, ha ez ellen majd fellebbezést ad be. DR. BERTHA GÉZA Gyógyító világ Gyerek a kórházban Gyakran megtörténik, hogy azok a gyerekek, akik már voltak kórházban, mind odabenn, mind hazatérésük után felriadnak éjszaka, ismét bepisilnek — bár már leszoktak róla —, és annyira elbizonytalanodnak, hogy egyértelmű az aggasztó következtetés, félnek valamitől. Ezek a gondok nehezítik a gyógyítás és gyógyulás folyamatát is. Két osztrák pszichológus kísérletet tett, hogy tudományos alapon fölkészíti a gyerekeket a kórházi „életre". Abból kiindulva, hogy az apróságok általában megriadnak a környezeti változásoktól, de félelmük játékos tanulással csökkenthető, olyan fényképet mutattak a „kísérleti gyerekeknek", amelyek gyerekeket ábrázoltak különböző kórházi helyzetekben. A kísérlet vezetői arra a megállapításra jutottak, hogy a programnak köszönhetően mind a kórházban töltött idő alatt, mind a gyógyulást követően csökkentek a korábban említett pszichés ártalmak; a kísérletben részt vevő, később kórházba került gyerekek kevesebbet sírtak a kezelés során, jobban aludtak, kevésbé ellenkeztek az orvosokkal és az ápolónőkkel. Ez a vizsgálat igazolja, hogy érdemes a szülőket arra biztatni, lehetőleg menjenek el már a beutaló időpontja előtt csemetéikkel a kórházba, hogy az ismerkedjen a környezettel, tegyenek fel neki kérdéseket, és persze válaszoljanak a kérdéseire is; próbáljanak meg mindent türelmesen elmagyarázni neki. ami odabent várhat rá, amivel a kórházi kezelés során találkozhat. Ilyen módon kisebb megrázkódtatás éri a gyerekeket, ha egy időre meg kell válnia a családi otthontól. Fotó : archív nő ii