Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-03 / 1. szám
MIT HIDEG TÖLTÖTT KÁPOSZTA Hozzávalók: 40dkg füstölt hús, 3 tojássárgája, 3 kemény tojás, 4—5 savanyított káposzta levél, 3 dl tejföl,, kevés citromlé, 3 ecetes uborka, mustár, só, porcukor, olaj. A 3 tojássárgájához először cseppenként, majd nagyon vékony sugárban habverővel hozzákeverünk 3 dl olajat, s ha már puha, kevés citromlével, egy csapott kiskanál porcukorral, csipetnyi sóval meg egy púpozott kiskanál mustárral ízesítjük. Végül simára keverjük benne a tejfölt. Kb. 5 dl-t üvegbe töltünk, és jégbe hűtjük. A tálban maradt tartármártásba ezután belekeverjük az apró kockákra vágott húst, a 3 kemény tojást és az ugyancsak apróra vágott ecetes uborkát. Mindezt összekeverjük, tölteléket készítünk. A káposztalevelekből kivágjuk az ereket, és a zsenge részeket 3X3 cm-es kis négyzetekre szabjuk. Mindegyikbe 1-1 kanál tölteléket göngyölünk, és egy nagy tálra szorosan egymás mellé helyezzük. Jégbe hütjük, s csak tálalás előtt vonjuk be tartármártással. HAMBURGER EGYBEN SÜTVE Hozzávalók: gyorsfagyasztott leveles tészta, 50 dkg kicsontozott sovány marhahús, 2 ecetes uborka, 2 tojás, 1 evőkanál mustár, 1 teáskanál pirospaprika, só törött fekete bors. A húst kétszer átdaráljuk, az uborkát almareszelőn lereszeljük, majd összedolgozzuk sóval, borssal, pirospaprikával és a tojások sárgájával. A felengedett leveles tésztát két részre osztjuk, lisztezett deszkán nagyon vékonyra nyújtjuk, és megkenjük a felvert tojásfehérjével. A tészta szélére egy csíkban rásimitjuk a hústöltelék felét, megkenjük mustárral, majd szorosan felcsavarjuk. A két végét benyomkodjuk, sütőlemezre tesszük. A másik tésztadarabot ugyanígy megtöltjük. Előmelegített forró sütőben, de kis lángon pirosra sütjük. Hidegen, melegen egyaránt finom. LENCSESALÁTA Hozzávalók: 25 dkg lencse, 1 vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 3 evőkanál salátaolaj, 2 evőkanál borecet, petrezselyemzöld, só. Előző este áztassuk be a lencsét, majd másnap a fokhagymával, a babérlevéllel enyhén sós vizban főzzük puhára. Utána leszűrjük (a fokhagymát és a babérlevelet kidobjuk), még melegen meglocsoljuk 1 evőkanál ecettel. A hagymát vékonyan felkarikázzuk, gyűrűire bontjuk, gyengén besózzuk, 1 evőkanál ecettel meghintjük, lefedjük. Az előérlelt hagymát és a kihűlt lencsét összekeverjük, hozzáadjuk az olajat, a finomra vágott petrezselymet, és legalább 1 órára behütjük. MELEG SZENDVICS 1 —2 napos kenyeret kisujjnyi vastagra szelünk, és a szeletekből három- és négyszögeket vágunk, esetleg fánkszaggatóval kerek lapokat szúrunk ki. A szeletkék egyik oldalát tejbe mártjuk, és kikent tepsibe rakjuk úgy, hogy a tejbe mártott oldaluk felül legyen. 2—3 tojásfehérjéből — gyengén megsózva — nagyon kemény habot verünk. Egy-egy evőkanálnyit a szeletek tetejére teszünk, és a különböző formájúakat másféleképpen ízesítjük. Pl.: meghintjük reszelt sajttal, darált sonkával, párolt gombával, reszelt főtt tojással stb. Meleg sütőbe tesszük és néhány percig sütjük, mig a tojáshab egy kissé meg nem pirul. Sokáig ne hagyjuk a sütőben, mert kiszárad. Frissen tálaljuk. ALMÁS-MANDULÁS MIGNON Hozzávalók: 1/4 kg kristálycukor, pici víz, 1/4 kg hámozott alma, 10 dkg mandula, 1 citrom leve. A cukorból és vízből sűrű szirupot főzünk. Beletesszük a hámozott, felszeletelt almát, és megfőzzük. Azután beleszórjuk az apróra vagdalt mandulát, hozzáadjuk a citromlevet, és ismét sűrűre főzzük. Ha kihűlt, kis golyókat formálunk belőle, meghempergetjük darált mandulában, és mignonpapirba rakjuk. BANÁNOS JOGHURT Hozzávalók: 3 dl joghurt, 1 nagy banán, kávés narancslé, 1 kanál citromlé, 1 csomag vaníliás cukor. A meghámozott banánt villával öszszenyomjuk, majd a joghurttal és az egyéb hozzávalókkal alaposan elmixeljük. Poharakba töltve kínáljuk. TOJÁSOS TEA Hozzávalók: 1 I víz, 12 kávéskanál tealevél, 8 kávéskanál cukor, 2 kupica rum, 2 kupica konyak, 3 tojássárgája, 1/2 I tejszín, őrölt szerecsendió. A teát leszűrjük, kihűtjük. A többi hozzávalót összemixeljük, végül hozzáöntjük a teát, poharakba töltjük, és mindegyikbe 2 jégkockát teszünk. Tetejét megszórjuk szerencsendióval. Olvasóink receptjei MORTADELLA Hozzávalók: 1 kg oldalas, 5 tojás, 1 evőkanál ételízesítő, 1 evőkanál só, 1 kávéskanál őrölt bors, 1 .kávéskanál pirospaprika, 2 gerezd fokhagyma. h & i rií/ í l \ I • ^ L* I\ I A húst megőröljük, majd hozzákeverjük a tojást és a fűszereket. Ha jól kihűlt és megkeményedett, sajttöltésre alkalmas mikroténzacskóba tesszük,-jó szorosan belenyomkodjuk, majd a zacskó mindkét oldalát összekötjük. Két órán át főzzük. Ezután kivesszük a zacskóból, kihűtjük, és pirospaprikával bekenjük az oldalát. Hidegtálak készítéséhez használjuk. KOCSIS KATALIN, Rozsnyó (RoznavaJ DIÓSBOMBA Hozzávalók: 5 tojás, 25 dkg dió, 8 dkg porcukor, citromlé, 2 evőkanál liszt, fél dl feketekávé, 12 dkg vaníliás cukor, 20 dkg margarin vagy vaj. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, hozzáadjuk az apróra vágott diót, a porcukrot, pár csepp citromlevet, és összekeverjük. A tepsit megkenjük, rásimítjuk a masszát. Megsütjük, majd' a tepsiről lecsúsztatjuk a kész lapot. A töltelékhez a tojássárgáját a vaníliás cukorral vegyített porcukorral, a liszttel, a feketekávéval gőz fölött, habverővel sűrűre főzzük. Amikor kihűlt, az előre kikevert vajat hozzákeverjük, és a krémet rákenjük a tésztára. Tejszínhabot halmozhatunk rá, vagy bevonhatjuk csokoládémázzal. Hideg helyre tesszük. SZABÓ FERENCNÉ, Ifjúságfalva (Dedina Mládeze) EPRES POHÁR Hozzávalók: eperbefőtt vagy mélyhűtött eper, 1/81 eperlé, 1/2 citrom, 6g zselatin, 1 /8 I tejszín, 1 kanál porcukor. A befőttet leszűrjük, a levéhez hozzáadjuk a citrom levét és a zselatint, amelyet kevés forró vízben feloldottunk. A tűzhelyen addig kevergetjük, amíg sűrűsödni nem kezd. Ekkor hozzáadjuk a habbá vert tejszínt a cukorral, az epret. Az édességet kis tálacskákba öntjük és kihűtjük. A tetejét tejszínhabbal és eperszemekkel díszítjük. VERMUTKOKTÉL 1/3 rész piros vermutot összekeverünk 1/3 rész ginnel, 1/3 rész cherrybrandy-vel, poharakba töltés előtt a pohárba cseresznyebefőttet rakunk. MÁLIK DIANA, Ipolyság (Sahy) nő 21