Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-12-19 / 51-52. szám

Ismerősömnek, akivel már rég láttuk egymást és most az utcán találkoztunk, az óvodában van dolga, hát elkísérem. Az óvoda udvarán az összes gyerek egy karéjba összefogódva körbejár és nagy lelkesen ezt fújja: „Éva néni beteg, Éva néni beteg!”- Érdekes, az összes óvodai dalra, játékra emlékszem, de er­re az egyre nem. Ez, úgyHátszik, valami új - jegyzem meg.- Ez nem játék - mondja is­merősöm.- Nem? Hát mi?- Nem hallod? Éva néni be­teg.- Miért, ki az az Éva néni?- Az egyik óvónő. Nem az én esetem ugyan, de H. R., akitől több ízben is hallot­tam, olyan színesen beszélte el, hogy mindannyiszor szinte meg­elevenedett előttem a kép: Lel­kes fiatal írók, költők ülik körül egy pozsonyi kávéház asztalát. Az asztalfőn Veres Péter, akiről le nem veszik szemüket, áhítattal hallgatják minden szavát. Hirte­len egy tüneményesen szép fia­tal nő jelenik meg a bejáratnál, lassan végigmegy az asztalok között. A kávéházban pár pilla­natra megáll az élet, mindenki a nőt bámulja. Péter bácsi tovább beszél, de látja, hogy a társaság már nem rá figyel. Hátrafordul, észreveszi a nőt, aztán csillapító­an megveregeti a hozzá legköze­lebb ülő fiatalember kezét: „Hagyd el, édes fiam, őt is unja otthon valaki.” *** Olvastad az újságban - kérdi L. a kitűnő mérnök mi szerepel 1993-tól az EGK-tagállamok pol­gárainak útlevelében? Nemzeti­ségük, állampolgárságuk helyett egyetlen szó: Európa. Nem tu­dom, nálunk mikor következik ez be, mindenesetre mifelénk egye­lőre nem az európaiak dívnak. Olyannyira nem, hogy három éve, amikor munkahelyet változ­tattam, és az új munkahelyemre elküldött papírjaimból megtud­ták, hogy magyar vagyok, kisebb szenzáció erejével hatqjt a gyár­ban: „Nem elég, hogy a műszaki főiskoláról jön, elméleti ember, fogalma sincs a gyakorlatról, ráa­dásul még magyar is!” A dolog­nak híre ment az egész gyárban. Erről akkor győződtem meg, ami­kor az első napon lementem a szerelőcsarnokba és bemász­tam az egyik autó alá, ahonnan akarva-akaratlanul kihallgattam két munkás beszélgetését: „Te, hallottad, hogy az új mérnök ma­gyar? Ráadásul CSc.” „Kizárt dolog. Hogy magyar és mérnök, lehetséges. De hogy kandidátus is legyen!? Ki van zárva!” Hát mi­ért nem kukkantottál ki az autó alól, mondván: Uraim, ha részle­tesebb információra van szüksé­gük, forduljanak hozzám biza­lommal, ugyanis én vagyok az a magyar mérnök? Ugyan - le­gyint mosolyogva L. -, mi értel­me lett volna? Mindenesetre kis­sé meghökkentek, amikor kikászá­lódtam az autó alól. Néhány hét múlva egyik kollégám jelenti, hogy a munkások káromkodnak, fel vannak háborodva, mert a terv, amit készítettem, szerin­tük abszolúte kivitelezhetetlen. Lementem a szerelőcsarnokba, hogy megkérdezzem tőlük, mi a probléma. „Nézze ezt a barom­ságot - mondták a tervemet lo­bogtatva az is idióta volt, aki kitalálta. Hisz ezt nem lehet meg­csinálni!” Ők, presze, tudták, hogy a tervet én készítettem, de miért ne könnyítettek volna a lei­kükön? Talán mégis meg lehet csinálni - mondtam. - Adnának egy csavarkulcsot? Adtak. Aztán szó nélkül adogatták a többi szerszámot is, ott álltak mögöt­tem, nézték, mit csinálok. Amikor elkészültem, nem szóltak, csak hümmögtek: aha, szóval így kell. És aztán - kérdeztem -, semmi heuréka, semmi extra elismerés? Hát. . . azóta előre köszönnek. És hidd el, ez nem kis dolog. VOJTEK KATALIN 60 éve született Jean- Luc Godard francia film­rendező. Rejtvényünk fő soraiban négy művének címét fejthetik meg. Készítette: K. Gy. Megfejtéseiket 10 na­pon belül, a szelvénnyel együtt küldjék el szer­kesztőségünk címére. 46. számunk rejtvé­nyének helyes megfejté­se: Kincses sziget; Catri­­ona; A falesaí part; A bal­­lantraei örökös. Sorsolással könyvju­talmat nyert: Budai Jó­zsef, Múlyad; dr. Képes András, Rimaszombat; Szalaba Miklósné, Léva; Halgas Ildikó. Kulcsod; Kurucz Lujza, Izsa. 47. számunk rejtvé­nyének helyes megfejté­se: Betört orrú férfi; Erc­­korszak: Gondolkodó: A pokol kapuja. Sorsolással könyvju­talmat nyert: Mátyás Lászlóné. Kőhídgyarmat: László Erzsébet, Udvar­­nok; Veres Jánosné. Nagykér; Bányi Zsuzsa, Kolony; Szöcs Mária. Köbölkút. nő *3 nő/51-52

Next

/
Thumbnails
Contents