Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-19 / 51-52. szám
3. Az angyalok fenn az égben Mennyei nagy fényességben, Zengetik az éneket; Fiú-isten ember lett. 4. Pásztorok a falu mellett Bárány kákát legeltettek, S hallották az éneket, Betlehembe siettek. 5. Megtalálták a jászolyba, Jézuskát az istállóba, És őt szívből imádták, Mennynek-földnek királyát. Ugyancsak Erdélybe, a Székelyföldre vezet benlünket az alábbi karácsonyi kánta, amelynek egyik ígszebb változatát Juhász Zoltán gyűjtötte Udvarlelyszék egyik falujában. E köszöntő ének az Ádám is Éva ünnepéhez tartozó paradicsomi játék egyik ivált részlete lehetett. E régi hagyományt - még lány ilyen példa van! -, az erdélyi református malyarság és katolikus székelység őrizte meg és tar- Dtta fenn napjainkig. Paradicsom kőkertjében Arany szőnyeg leterítve, Azon fekszik az Orjézus, Bal kezében aranyalma, Jobb kezében aranyvessző. Fel-fel húzza, lezúdítsa, Zúg az erdő, zeng a mező; Gyászba borult az esztendő. Nem láték én szebb gyümölcsfát, Mint Úrjézus keresztfáját, Vérrel-v ízzel virágozik, Szent leikéből gyümölcsözik. Máma karácsony első napja, Fénylik mint az arany; És aki ezt megélte, Méltón megtisztelje! Éltesse az Isten a házi gazdáját, éltesse az Isten a benne lakóját! i szent kereszt történetét költői módon elbeszélő nekben a kis Jézus kezében aranyvesszót és arányimét találni. Ez a motívum messze, a középkor ajnaláig, vagy még korábbi időkig visszavezethető, litológiai kép, amely a gyermek-napistenek „ikoografiájához csatlakozik, akik kezükben a világot ílképező gömböt tartják. A gyermek Jézus és gyermek Mithrász ábrázolása gyakran azonos voásokat mutat” - írja Dömötör Tekla, miközben több asonló, vagy egyező - szintén Erdélyből való - arácsonyi éneket idéz. Egy másik karácsonyi köszöntő ének szerint maa a kis Jézus az aranyalma. A Kerényi György lejeyezte Győr-Sopron megyei változatot idézzük: A kis Jézus aranyalma, boldogságos szűz az anyja. Két kezével ápolja, lábaival ringatja. Ó, te dudás, mit szundikálsz? Fényes az ég, nem kell lámpás. Verjed, verjed citerád, zengj Jézusnak szép nótát! „Az alma tehát nemcsak a tudás fájának titokzatos /ümölcse, hanem Isten ajándéka, az ő egyszülött ia is.” (Bálint Sándor) De térjünk vissza a szokástól Brueghel képéhez, a kép sarkának említett részletéhez! Szóltunk a bölcsőről, a benne fekvőről, de a barna csuhás ferences barátról még nem. Bizonyára nem véletlenül került a bölcső mellé! Lapozzuk fel a Fiorettit, Szent Ferenc Virágoskertjét. Ennek 42. fejezetében olvashatunk arról a „szépséges csodáról”, mint látogatta meg Szűz Mária az egyik jámbor frátert és „tette fiacskáját karjaiba”. Az Offidabéli Konrád testvérről szóló történet kapcsán írja Antal Lukács, a Fioretti fordítója, hogy a „ferencesek a gyermek Jézus iránt való odaadó szeretetet rendjük alapítójától örökölték. A. Poverello állította Greccióban az első betlehemes jászolyt, s ő iniciálta ezzel a betlehemzés világszerte elterjedt szokását.” Ezt a szokást vette át azután - bizonyára ferencesek, ferences iskolák közvetítésével - a népi gyakorlat, és a tanult, látott, hallott irodalmi, műköltői minták alapján alkotta, alakította - bővítette, módosította a ma szokásos, élő betlehemi szokást, a betlehemjárást. Ezt mondja, mutatja, évszázadok távolából - évszázadok távolába? - az itteni kotta, az ipolykéri (Kiarov - Nógrád m.) szokás. Két testvér, Kovács Margit és Mária (özv. Szuhárszki Lászlóné, özv. Lakota Jánosné) énekelte ez év őszén, amikor elkísértem Ág Tibort egyik gyűjtőútjára. És ezzel a kezdő, németalföldi képtől s a középkorból eljutottunk a máig és az Ipolyig. Úgy is mondhatom, hogy egy kép szögletéből Betlehembe, Betlehemből Ipolykérre, özv. Lakota Jánosné kedves házába. S mert ide, és időben karácsonyhoz érkeztünk, most testvérnénjével énekelt köszöntőjével mondunk mi is víg és szép karácsonyt! Köszöntjük karácsony napját, karácsony estéjét, amikor mindenki egy helyre (Betlehemre), egy istállóra, egy jászolra és egy újszülöttre gondol majd. Arra a gyermekre, aki által - Pázmány Péter szép sorait kölcsönvéve - „megtellyesedettek az ígéretek; elmúltak a homályok, valósággá lettek a példázó Poco rubato « 96 körül Ez után a Mennyből az angyal-t énekelték. Utána köszöntek; Dicsőítessék a Jézus Krisztus! Amennyi széna, szalma van a kenték udvarába, anynyi marhácska szaporodjon az istállócskába. Megkérdezték, hogy:- Hányán vagytok?- Hatan!- Annyi felé szaladjatok. Ipolykér (Nógrád) özv. Szuhánszki Lászlóné Kovács Margit 1920 özv. Lakota Jánosné Kovács Mária 1931 Gy.: Ág T„ Móser Z. 1990. 9. 15. árnyékok. Ezért hirdet az angyal nagy örömet, mely minden nemzeteket megvigasztal; mert ma szültetett nékünk az üdvözítő. Ha ebben az örömben részesülni akarunk, jer mennyünk Betlehembe igaz hitünk elmélkedésével..- Ném Jöhet!- Mér?- Mer kolbászbó van a kerítés! ^- Akkor egyétek meg aztat! Azér adtak, dijót, almát, pénzt, sütemént, mikor, hol, mit. Ki mit adott. 10-12 éves fiúk, lányok, öten, hatan csoportban jártak minden házhoz. „Mindén abalak alá elmentünk. Odakint énekőtük." rmu. c n |,im 11, f-re Ka-rá-cso-nyi ó - ca - ká - la. *• ff-rül-JUnk és ör - ven-dez-zünk, Krisz-tua szüle-tó-se nap- Ja, n ii i j j i f m 1 nu' jt-g ma szü-le-tett Krisz-tus ne-künk. 3aJ, szegény de ?é - zik, Köny-nye-i el á - zik. j JUtij f i j <innüjjfl nin-csen né-ki pár-ná-Ja, csak szó - na, sem é -kés pa -lo-tá -ja, uag szál - na. Ha-legiti öt a barmok rrt h T- * Jl J-ME . . « A SZERZÓ pá-rá-ja, Ar-va gyermek szen-ved már ki3 - ko-rá- ba. FELVÉTELEI
