Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-19 / 51-52. szám
reifet tudsz a riportalanyaidról. Honnan. högyan?- Otthon van egy dobozom, tele papírfecnivel, ábécé sorrendben, adatokkal. Ahogy látok, hallok valami érdekeset, feljegyzem. • És elő is húzod azt a fecnit az illető előtt, mintegy puskázva?- Bátran előhúzom, hisz a beszélgetés nem kérdezz-felelek alapon történik, hanem automatikusan kialakul egy dialógus, aminek van egy bizonyos íve. lendülete, s ebbe kell elszórni azokat a kérdéseket, amelyeket magammal viszek. Nekem a fecni nem szégyen. mint ahogy az sem, ha egy mondatot angolul kezdek és németül fejezek be. Ilyesmi is megtörténik, de nem baj, mert ha érdekesnek tartja a riportalany a kérdést, akkor biztosan meg fogjuk érteni egymást. Ezért a pályán jó. ha van nyelvtudás, jó. ha tudsz írni, de a legfontosabb, hogy jó pszichológus légy. Talán nem is ez a megfelelő kifejezés, inkább úgy mondanám, hogy tudj nagyon érezni, megérezni, ráérezni. • De te a papírfecnin szereplő adatokon kívül tudsz olyan dolgokról is, amelyek az előző napon történtek, mondjuk, egy forgatáson, ahol pedig te nem is voltál jelen.- Igen, mert a stábban mindig van egy vagy két emberem, aki nekem „súg”, elmondja, hogy a forgatás alatt milyen arcait mutatta meg az az ember, akire kíváncsi vagyok. A Magyarországon forgatott külföldi produkciókban mindig akad egy magyar világosító, standfotós, vagy kisebb szerepet játszó magyar színész, akit én már régebbről ismerek. Biztos, hogy valamelyikük mond egy olyan szót, ami nekem kulcsként szolgáíhat ahhoz, hogy leüljek a riportalannyal beszélgetni. • • Nálad, úgy látszik, improvizálásnak nincs helye, te mindig nagyon felkészülsz.- Igen. Amikor például Michael Yorkkal készítettem Pesten egy beszélgetést, kiderült, hogy van ott egy másik világsztár is: Maximilian Schell. Ezt nem lehet kihagyni, mondtam. De hát egy Schellt illik betéve tudni, én meg éreztem, hogy nem tudok róla annyit. hogy bátran cléállhassak, felkérhessem egy interjúra. Nem is tettem, kihagytam ezt a lehetőséget. • Nem sajnáltad?- Volt egy olyan időszakom, amikor hallatlanul provokáltak a nagy nevek, a világsztárok, úgy éreztem, ezekről nem maradhatok le. okvetlenül el kell csípnem őket. Egy idő múlva rádöbbentem, hogy nem ott kezdődik. Egy hazai művész, még egy kevésbé ismert is, lehet ugyanolyan izgalmas, nagyformátumú egyéniség, mint egy agyonreklámozott nyugati sztár. Elég. ha csak , arra gondolok, kikkel találkoztam az idén és kikkel találkozhattam volna, ha nem mondom le. Egyre gyakrabban mondok le találkozásokról, egyre gyakrabban mondom, hogy nem fontos. Sokkal fontosabb huszonkét évi hallgatás után szóra bírni Bara Margitot. mint mondjuk Tom Cruise-t. Ma már nem a sztár izgat, hanem az ember. Karmester, operaénekes, filmszínész - az mind csak apropó az emberhez, hogy megtudjam, ki és milyen is valójában az, aki azt a szimfóniát ve- - zényli. áriát énekli. Most annak örülök, hogy a budapesti Játékszín egyik előadásán felfedeztem magamnak a nyolcvanhárom éves Pártos Erzsit. Lehet, hogy a vele készült interjúmra csak egy lap tartana igényt, míg a Tom Cruise-zal készítettre tizenhárom, mégis nagyon boldog leszek, ha sikerül megcsinálom a beszélgetést Pártos Erzsivel. • Csalódtál már kellemesen elkényeztetett sztárban?- Volt rá eset. Amikor Pesten forgatott Roger Vadim és Catherine Denevue fia. Christian Vadim, stábbeli ismerőseim azt mondták, ne is próbálkozzam, «mert senkinek sem ad inter• jút. Ez egy öntelt, nyegle párizsi aranyifjú, esetleg majd a Paris Matchnak vagy a Ciné-Revue-nek nyilatkozik. A sztárral folytatott beszélgetésem úgy indult, hogy igazolni látszott a hallottakat, mert ezer kifogással jött, s végül betegségére hivatkozva elutasított. „Borzasztóan sajnálom, hogy beteg. Remélem, egyszer majd sikerül olyankor találkoznunk, amikor makkegészséges lesz. Addig is mielőbbi gyógyulást kívánok” - mondtam és kifelé indultam. Úgy látszik, mindenre számított, csak arra nem. hogy egy újságíró, ahelyett, hogy győzködné, javulást kívánva távozik. Visszahívott és sikerült vele megcsinálnom az interjút. Ráadásul egy pillanatig sem éreztem, hogy öntelt lenne, nagyon kellemes benyomást tett rám. De az az igazság, hogy általában épp a legnagyobb hírességek rendkívül közvetlenek, egyszerűek, kedvesek. Az emberek hajlamosak arra, hogy az ellenkezőjét tételezzék fel róluk, el sem tudják képzelni, mennyire közvetlen tud lenni egy Forman, egy Csűri kova, egy Mastroianni. Mastroianni a pesti forgatások szüneteiben szundikálni szokott, s ilyenkor szinte lábujjhegyen járt az egész stáb. nehogy felébresszék. Az idős magyar takarító néni mégis eléje állt, megérintette a bóbiskoló sztár vállát és autogramot kért tőle. Mindenki megdermedt, várva, milyen dühkitörést produkál az olasz temperamentum. Ehelyett Mastroianni felállt, ráírta nevét az eléje tartott papírra, rámosolygott az olvadozó takarító nénire és jobbról-balról megcsókolta. • Évek óta ismerlek, ismerem a babonádat, hogy nem szívesen „kiabálod el”, kivel készülsz interjút csinálni, de ha egyszer felbukkan valami a láthatáron. ami érdekel, pénzt, időt, energiát nem sajnálva eredsz utána.- Amikor Gábor Pál Savage-dzsal, a Hair Bukowskijának hires megformálójával a Hosszú vágtát forgatta, beköltöztem a debreceni Arany Bikába, mert ott volt a stáb is elszállásolva. Három napig kellett várnom, amig beszélhettem Savage-dzsal. s ez a három nap nem kis pénzembe került, mert az Arany Bika nem olcsó szálloda. Amikor megjelent az interjú, egy szakmabeli, a közvetlen kollégám azt mondta: „Ja. a Szabó, hát annak Hollywoodból küldözgetik az anyagokat.” Ma már elmondhatom, hogy igenis, már Hollywoodban is van emberem, de akkor még nem volt. nem is álmodtam volna, hogy valaha is lesz. Igaz, hogy ez sem kész anyagokat küldözget, csupán információkat, ki, hol, kivel, mit forgat, mire készül. • Sokszor az az érzésem, hogy sosem vagy képes kikapcsolódni, mindig tele van a fejed témákkal, tervekkel.- Otthon is gyakran szememre vetik. hogy a munkám rabja vagyok, már a lakásomra is azt szoktam mondani, hogy ez az én munkatáborom. Mit mondjak? Mindenki megróbál élni valaminek, s azt a lehető legnagyobb szenvedéllyel csinálni. Nekem ez jutott. VOJTEK KATALIN Fotó: Méry Gábor
