Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-12 / 50. szám
EMBER VAN MINDEN TÁRGY Adalék az otthonteremtéshez A biztonságérzet minden ember alapvető életszükségletei közé tartozik. Ha elemeznénk a „biztonságérzet" fogalom összetevőit, azt a szót, hogy „otthon" mindenképpen megtalálnánk közöttük. Amint a madár fészkére. s a négylábú odúra vágyik, úgy keresi az ember — sokszor akár egy életen át is eredménytelenül — azt a helyet, amely megbékélést nyújtó biztos ponttá, amolyan legalább viszonylag csöndes szigetté válik a külvilág zajos vizein. Azt a helyet, amely az otthona lesz. Közhely, de ugyanakkor nagy igazság, hogy a lakás még nem otthon. Ahhoz, hogy egy lakásban otthon érezzük magunkat egész sor szükségletünk kell, hogy kielégüljön. A múlt heti számunkban közölt lakás háziasszonyával folytatott beszélgetésből az ember és a tárgy kapcsolatának nem csupán esztétikai vetületeire derül fény. — A házatokba belépve rögtön feltűnt hogy itt olyasvalaki lakik, aki nagyon szereti a szép tárgyakat, s tud is velük bánni. Honnan ez a vonzalom? — Az ember már egész fiatal korában kezd arra törekedni, hogy legyen valamije, ami csak az övé. Mert a lakás, amiben lakik, nem az övé. A szüleié vagy kollégium, esetleg albérlet. Ugyanez a helyzet az öt körülvevő bútorokkal. Azok szülői vagy teljesen idegen bútorok. De a tárgyak, amiket maga vásárol vagy kap ajándékba, azok csak az ő tárgyai, csak öt fejezik ki. Ezért is ragaszkodom annyira a tárgyakhoz. Ezeket akárhányszor költözködtem, mindig magammal vittem. Minden költözködésnél rengeteg dobozom volt. De az új helyen kicsomagoltam őket, és máris otthon éreztem magam, mert megteremtették azt a miliőt, amihez szokva voltam, ami számomra az otthont jelentette. Nagyon sok függ a tárgyaktól. Meggyőződésem, hogy ezek adják meg a lakás igazi hangulatát. Talán a legjobb bizonyíték erre, hogy voltam már nemegy lakásban, amely sokkal szebb, sokkal drágább bútorokkal volt berendezve, mint a miénk, de hiába pompázott benne a spanyol faragott bútor és a finn bőrgarnitúra, ridegnek tűnt, mert nem voltak jellegzetes tárgyai. Tárgyak nélkül a lakás szerintem olyan, mintha csak félkész lenne. — Én már voltam olyan lakásban is, ahol épp a tárgyak rontották az összhatást ... — A giccsre gondolsz? — Igen, bár ez a szó mindig kicsit zavarba hoz, mivel úgy érzem, ha az a tárgy a gazdájának kedves, még ha számomra giccs is, nincs jogom „lefitymálni" ... — Szerintem nagyon sok függ attól, hogy a tárgyat hogyan és hova helyezzük el. Vegyük például a porcelánszarvast vagy a gipszangyalkát, ezek tipikus giccsek. Mondjuk szarvasom nincsen, de elképzelem, hogy ezt valaki a lakás egyik központi helyére, például a nappaliba helyezi. Továbbá körülrakja más tárgyakkal, amiket csak azért vásárolt. hogy a szarvas ne álljon ott egyedül. tudnám-e csinálni. Mivel magam is ismerem és ki is próbáltam a legtöbb technikát — festek, modellezek gipszből, moduritból —, tudom, hogy hányszor nem sikerül valami, míg elnyeri végleges formáját. Ezért én elsősorban azt értékelem, hogy aki azt a tárgyat készítette, tehetségben, tudásban fölöttem áll. Vagyis minden tárgyban először az embert látom. — Vannak olyan tárgyak, melyeket elvből nem szeretsz ? — A klasszikus művirágokat. Ilyenek nincsenek a lakásomban. De most már vannak olyan művirágok is, amelyeket csak úgy lehet megkülönböztetni a valódiaktól, ha megfogjuk őket, mivel a megszólalásig hasonlítanak az élő virágokra. „A tárgyak arca rám néz, visszanézek. Tekintetükből történet sugárzik, és megszólalnak. Néha-néha ének hangzik belőlük, vígságra, panaszra nyílik fel szájuk konduló harangja." (Fazekas László: A tárgyak arca — részlet) Ebben az esetben a végeredmény — giccs. De ha én ezt a szarvast, amely valamilyen oknál fogva a szivemhez nőtt, a lakás valamelyik intim sarkába teszem, ahol nem hivalkodik, ahol csak azért van, mert nekem kedves, akkor az szerintem nem nevezhető giccsnek. Ugyanaz a helyzet a gipszangyalkával. Nekem is van egy — nemrég hozta a férjem Velencéből —, de alig lehet észrevenni. Tehetek hozzá egy számomra kedves fényképet egy szál virággal, és akkor már olyan kompozíciót alkotok, amely megint csak engem fejez ki. s akkor már nem giccs. Rengeteg „mütyürünk" van, ezekkel próbálom többek között ellensúlyozni a bútorok „hibáit" is. Mert mi nem szándékoztunk drága bútorokat venni, már csak azért sem, mert a gyerekek még kicsik, a bútort viszont használati tárgynak tartom, s így nem kell folyton félteni, hogy tönkremegy. Persze, a tárgyak sem mindig olcsók. Arra is figyelni kell, hogy a tárgyak egymással is harmóniát alkossanak. Vannak tárgyak. amiket például csak a konyhába tehetek, a nappaliba semmiképpen. Vagy nem keverhetem az üvegtárgyakat a cseréppel, mert az utóbbi más jellegű. Jól illik viszont hozzá a szalmavirág vagy a sárgaréz dobozka. — Mit szól a férjed ehhez a hobbidhoz ? Csak azért kérdezem, mert sok férfi rossz értelemben vett női csecsebecséknek tartja a Te tárgyaidhoz hasonlókat is. — Szerintem a férfiaknak kevesebb vonzalmuk van a tárgyak iránt, nem érnek rá foglalkozni velük. De az általuk kialakított harmóniát azért ők is elfogadják. Én már a férjemet is „megrontottam" a tárgyszeretetemmel. Gyakran jár külföldre, és mindig hoz valami apróságot. Rómából hozta ezt a Mózes-szobrot, Afrikából a bőr púpostevét. Húsz-harminc év múlva, amikor már nem fog annyit utazni, és ülünk majd a szobában, olyan jó lesz kézbevenni a régi tárgyakat és emlékezni, hogy mi is volt akkor, amikor ezt hoztad, a gyerekek még kicsik voltak .. . Szóval, a múltat is őrzik ezek a tárgyak. — Sok nő azért nem szereti a tárgyakat, mert szerintük porfogók és csak pluszmunkát jelentenek. — Ez nem egészen igaz A tárgyakkal ugyanaz a helyzet, mint a virágokkal. Igaz, hogy gondozni, törölgetni kell őket, no de nem mindennap. Én sem vagyok mániákus portörölgető, a tárgyak rabjának sem érzem magamat. Időnként összeszedem őket, lezuhanyozom, kiszidolozom. Lassan a gyerekeket is be lehet fogni, örülnek az ilyesminek. Nem tartom tragédiának, ha kicsit poros a tárgy. Nekem még akkor is többet jelent, hogy van, és a helyén van. — Mi az amivel, egy tárgy megragad Téged? — Mindig arra gondolok, hogy én meg nő 10
