Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-12 / 50. szám
György Mária FANTASZTIKUS ÉLMÉNY iránta az érdeklődés, mert ha a fogyatékos gyermek szülei munkahelyükről telefonálnak, óvoda jelentkezik, nem pedig szociális intézet. Nem mintha szégyellnék, hogy gyerekük szociális intézetbejár, de tény. hogy ez a létesítmény úgy' rögződött a köztudatban, mint a szociális gondoskodás legalacsonyabb foka. Új típusú intézetekre van szükség, olyanokra, ahol a gondoskodás középpontjában a gyerek áll. Ez nem frázis. Ha új munkaszervezéssel olyan feltételeket teremtünk a gyerek számára, hogy szabadon kibontakoztathassa mindazt a pozitívumot, ami benne rejlik, akkor egyben a dolgozók munkáját is megkönnyítjük. Mindent meg kell tenni azért, hogy ez az individuális munka létrejöhessen, tehát a személyzetet is úgy kell formálni, alakítani, hogy erre képes legyen. Először is fel kell térképezni, hogy mire van szüksége a szellemi fogyatékos gyerekeknek és milyenek az adott lehetőségek. A saját lehetőségeinkből kell kiindulni, nem kopírozhatjuk a külföldi munkamodellekel. saját munkamodellt kell kialakítani. El kell kezdeni, valahol fel kell lobbannia annak a lángnak! • Meglepett, mennyire kedvesek, közvetlenek a gyerekek. akikkel itt az intézetben találkoztam. — Ezekben a szellemi fogyatékos gyerekekben óriási szeretetigény van. És mi épp olt sebeztük meg őket. ahol a legérzékenyebbek, mert ha van valami, amire rettenetesen nagy szükségük van. az a kommunikáció, a kapcsolatteremtés; amikor izoláltuk, távoli intézetekbe dugtuk őket. attól fosztottuk meg. ami számukra a legértékesebb. A gyermek legtermészetesebb közege a család, ettől megfosztani bíin. • Milyen kilátásaik vannak a magukat ellátni képes növendékeknek ? — Úgy értelmezzük az intézetet, mint nyílt rendszert, amely nemcsak befogadni, kibocsájtani is képes. Most lépett munkába néhány növendékünk. Ezen a téren is problémák várnak ránk. mivel az Úsvit kisipari szövetkezet. ahol eddig védett műhelyekben dolgozhattak növendékeink, most, az új gazdasági feltételek között azon gondolkozik, kifizetődő-e számára a szellemi fogyatékosok foglalkoztatása. Nagy vágyunk, hogy legyen egv saját műhelyünk. Ez egv kisebb tizem lenne, ahol a telünk együttműködő vállalat rendes alkalmazottai, szakemberei dolgoznának és a velük együtt, részben az ö felügyeletük alatt dolgozó növendékeink megkapnák mindazt a speciális pedagógiai, egészségügyi gondoskodást. amire szükségük van. • Ön intézeti dolgozószobájának vitrinjében egy levelet őriz. Miért? — Azért, mert teljes képet ad egy szellemi fogyatékos gyerekről, ez a néhány szó kifejezi egész személyiségéi. A levél, amelyet egy 19 éves növendékünk írt. így szól; ..Kedves lvetka szeretlek írd meg igen nem kerüld Igort és Józsit Martint is jól van. írj.” Ennek a levélnek rengeteg formai fogyatékossága van. hemzseg a helyesírási hibáktól. De mit is mond? Arról vall, hogy ő valakit szeret, vonzódik valakihez és ez csodálatos dolog. „Igen nem” — szeretlek és szerelném tudni, te is így érzel-e irántam. Nemcsak ő szeret, de kíváncsi a másik érzelmeire is. ..Kerüld Igort...” Ö figyeli a környezetét, észrevette, hogy lvetka iránt nemcsak ő érdeklődik és erre nagyon határozottan reagál. „Jól van” — ez annyit jelent, hogy valamiképpen megegyezhetnénk. Ez a szellemi fogyatékos fiú teljesen spontánul írt. Ez lényegében a munkánk; kapunk egy gyereket, aki látszólag érzéketlen. teljesen közömbös a külvilág iránt, a legkisebb együttműködésre is képtelen. Kapcsolatot teremtünk vele. elfogadjuk és ő fokozatosan megnyílik. S ahogy egyre jobban megismetjük. látjuk, hogy azok a formális megnyilvánulásai, amelyek egy kívülálló számára akár visszataszítóak is lehetnek, csak külső kéreg: mögötte egv érző ember van. aki figyel, tud sírni és nevetni, aki valamit átél. Ezt felfedezni — ez a mi feladatunk. VOJTEK KATALIN ' ■ Forradalom ide, forradalom oda, valljuk meg: jövőnk műhelyei, iskoláink és óvodáink azért még nem hemzsegnek a megszokottnál eredményesebbnek hitt, új pedagógiai módszerektől. Alternativ modellekben pedig — elméletileg — nincs hiány. De van-e erőnk, van-e kedvünk minőségben gondolkodni, amikor sok helyütt még a magyar óvodák léte forog kockán? Talán csoda, de azért akad rá példa, többek között Füleken, a hetven százalékban magyarlakta városkában, melynek nemrég még csak összesen egy magyar óvodája volt. A Virág utcaiban most bevezették a híres Waldorf-módszert. Bárcsak egyre több „mindent a gyermekért — óvodáról" adhatnánk hirt lapunkban! Azt hiszem, gyerekeink számára ez lenne a legbiztosabb kapaszkodó. A Waldorf-pedagógia alapjait Rudolf Steiner dolgozta ki még a század elején. Az első Waldorf-iskola 1919-ben nyílt meg Stuttgartban, s ma már ötszáz ilyen intézményt tartanak számon a világon. Közülük 117 Németországban működik. De nekünk nem kell ilyen messzire mennünk: hallottunk a magyarországi Waldorf-iskoláról is. De már az óvodákban is egyre több helyütt alkalmazzák a módszert, amely a gyermek egyéniségének kibontakoztatására törekszik elsősorban. Vezéreszméje: kitörni a falkaszellemböl, minden gyerekből kihozni a legjobbat, a nevelés útján meggyőzni öt arról, hogy van ereje a világot előre vinni, jó irányban befolyásolni. Ennek konkrét formái az érzékelés és a megtapasztalás útján kapott ismeretek, a saját bőrükön tapasztalt élmény, miközben a pedagógus — egyenrangú partner. Maga az elmélet Pestalozzi, a nagy pedagógus eszményére épül, amely az ész, a szív és a kéz egységét hangsúlyozza. S mint minden jó nevelési módszernél, itt is a jó pedagógus a fontos, aki tudja, mit akar, s tudja, mit miért csinál. Aki azt tanítja, amit jónak lát. Na de hogy néz ki ez nálunk a gyakorlatban ? A szóban forgó füleki óvodát egy városszéli családi házban rendezték be, igaz, négy évvel ezelőtt még nem a módszer bevezetésének szándékával. A családias nevelés külső feltételei tehát máris adottak, a többi pedig csak az óvónőkön múlik. György Mária, a nagycsoportosok óvónénije így beszél tapasztalatairól: Az óvodában megszűnt a kiskatonásdi, az ideges időhöz kötöttség, az állandó feszültség, s visszatért a játék. Eddig nem is annyira játszottunk, inkább tanultunk mindent. Most például a hagyományok felelevenítésével foglalkozunk. Azt csinálom velük, amit falusi lévén magam is átéltem, például a kukoricafosztást. Elhoztam fél zsák kukoricát otthonról, s ez valami olyan volt számukra, amivel még eddig nem találkoztak. Legalább is nem mindenki. Kukoricafosztás közben meséltünk, énekeltünk, mondókákat mondtunk. Később pedig főztünk. Még a reggeli játék idején bekészítettem az edényeket, a vizet, a gyorsfűzőt, hogy minden kéznél legyen. Kiválasztottuk a kisgazdasszonyt, aki mindenben segített. Elkészítettük a kukoricát, ö szórta meg mákkal, cukorral, ugyanúgy, mint azelőtt szoktuk. A legelső mozzanattól kezdve mindent együtt csináltunk a gyerekekkel. Fantasztikus élmény volt számukra. Azt hittem, a szájába nem veszi senki a kukoricát, s csodák csodájára mind megették! Itt voltak a losonci óvónőjelöltek is, tanárnőjük azt mondta, ilyet még nem látott. A lényeg az volt, hogy az ételt együtt készítettük és együtt örül-' tünk az eredménynek. Másnap pedig kukoricababát készítettünk. Az olyan kedvenc volt, hogy még aludni is magukkal vitték. Azelőtt az volt a legnagyobb hiba, hogy mindent készen adtunk a gyerekeknek és nem tudták, nem értették, mi miből van. Csak a végeredményt láthatták. Az együtt készített játékoknak sokkal jobban örülnek és megbecsülik azokat: tudják, mennyit kellett érte dolgozni. Most nem vagyunk időhöz kötve, minden tart, ameddig tart. Gyerekeink azóta sokkal nyugodtabbak, egymással szemben nem agresszívak. Előzékenyek: kérnek, köszönnek. Azelőtt sokan unatkoztak, elfáradtak. Most minden foglalkozást kezdeményezünk, nem azt mondjuk, hogy ide kell jönni. Ha érdekli öt a dolog, magától is odajön. Van úgy, hogy én mesélek, vagy bábozunk, de aki éppen a főzősarokban játszik, jobban figyel, mintha ott ülne mellettem. Magam is meglepődtem, milyen sikere volt például a hímzésnek. Kicsit féltem, amikor tűt adtam a kezükbe, persze, nem azt a hegyeset, hanem a tompát, de elképedtem, milyen ügyesen dolgoztak vele. Délután minden gyerek elkérte a kis panamáját, hadd vihesse haza. A 'Y ■ •' ■W>.