Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-11-30 / 48. szám
Az ölyvnél valamivel nagyobb, sötétbarna toll ruhájú ragadozómadár. Tarkója rozsdássárga. Általában hasonlít a szirtisasra, de annál jóval kisebb. A leggyakoribb sasunk. Kelet-európai madár. Elterjedése az Elbától az Uraiig terjed. Meglehetősen gyakori a Balkán-félszigeten, Kis-Ázsiában a Kaukázus hegyeiben és az Indiai szubkontinensen. Rendszeres vonuló. A telet Afrikában az Egyenlítő környékén tölti. Nálunk a közép- és magashegységekben költ. Szlovákiai állománya eléri a 150 fészkelőpárt. Költőhelyeire márciusban érkezik. Fészkét szálerdőben sudár bükkfára vagy fenyőre rakja, s évekig birtokolja. Szívesen elfoglalja más ragadozómadár vagy a fekete gólya éppen szabad fészkét. Májusban a tojó két zöldesfehér, vörösen foltozott tojást rak a fészekbe, melyeken mindkét ivar felváltva kotlik. A békászó sasra jellemző, hogy a kikelt két fiókából mindig csak egy példány nevelődik fel. Ezt a sajátosságot a ragadozómadár-védők időben felismerték, és kidolgoztak egy speciális módszert a másik békászósas-fióka megmentése érdekében. Az elsőnek kikelt fióka néhány napon belül elpusztítja a nála gyengébb kb. három nap késéssel kikelő kistestvérét. Ezt a folyamatot a zoológia „kainizmusnak" (a bibliai Káinról) nevezi. Megfigyelték, hogy az idősebb fióka agresszivitása négy hétig tart, majd megszűnik. A Stefan Danko és társai mentőakciójának az a lényege, hogy a kikelés után a gyengébb egyedet a fészekből ideiglenesen eltávolítják, otthon mesterségesen táplálják, majd a kritikus időszak elteltével (négy hét múltával) újra visszahelyezik a testvér mellé. Ezzel az eljárással sok békászósas-fióka sikeresen felnevelődött és helyenként maga az állomány is megnövekedett. Az öregek a fiaikat odaadóan gondozzák, mintha mi sem történt volna. Munkamegosztással élnek. Az egyik őrködik, míg a másik — leginkább a hím — hordja a jobbnál jobb falatokat. A kis békászó sasok a pelyhes gyermekkorból a serdülő tollas korba lépnek, s nyolc hét elteltével szárnyra kelnek. A békászó sas tápláléka a kisebb rágcsálókból áll. Különösen a mezei pockot, egeret, ürgét, hörcsögöt, mókust kedveli, s mint azt az elöneve is elárulja, mocsaras területeken előszeretettel fogdossa a békákat. Általában a könnyen, kényelmesen megszerezhető és legyőzhető prédát keresi. Mint érdekességet megemlítem még, hogy a békászó sas más sasokkal ellentétben a zsákmányt, de a fészekanyagot is mindig a csőrében (és nem a karmai közt) viszi a fészkébe. A békászó sasnál valamivel nagyobb a sötétbarna színezetű keleteurópai identitású fekete sas (Aquila clanga). Szlovákia területén csak ritkán fordul meg, fészkeléséről nincs tudomásunk. Említésre méltó még az ázsiai származású pusztai sas (Aquila nipalensis). Hazánkban csak egyetlenegyszer fordult elő Sárosberettőn (Bretejovce), az Eperjesi járásban 1962. május 12-én. A békászó sas szigorúan védett ragadozómadarunk! STOLLMANN ANDRÁS Fotó: S. Danko
