Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-11-30 / 48. szám
Ó, én édes, jó Istenem, Oltalmazom, segedelmem. Vándorlásban reménységem, ínségemben légy kenyerem. Vándor fecske sebes szárnyát, Vándor legény vándorbotját, Vándor székely reménységét, Jézus, áldd meg Erdély földjét! Vándor fecske hazatalál, Édesanyja fészkére száll. Hazajöttünk megáldotta, Csiksom/yói Szűz Mária. Június 2-án hajnalban a Kis-Küküllő-völgyi, udvarhelyszéki székely falvakon végighajtva, majd a Hargita Tolvajos tetöjére érve a kora reggeli, harapnivalóan friss levegőben az Ó, én édes jó Istenem kezdetű egyházi dal zengése késztetett megállásra. A szentkeresztbányaiak 50—60 méteres hosszúságú sorából felcsengö ének dallama nagyon ismerősnek tűnt. Akár azonnal együtt dúdolhattuk volna a több napra elegendő elemózsiát, váltás fehérneműt átalvetöben, szatyorban cipelő búcsúsokkal. Merthogy a pentaton lejtésű dal egy az egyben benne foglaltatik Bartók: Este a székelyeknél című hangszeres kompozíciójában. A Hargita rengetegében történ első — szemünkbe könnyeket jjaló — találkozást követően a Csíki-medencébe tekintve minden irányból a búcsúsok hosszú sorait láthattuk a távolban. A Csíkszeredához tartozó, a hosszú Szék útján már csak gyalogosan közelíthető meg a csíksomlyói kegyhely. Az 1804—1876 között a ferencesek által fölépített barokk templom udvarán olvashattuk, hogy a romániai forradalom utáni első szabad pünkösdi búcsúra 107 falu keresztalja (így nevezik az érkező közösségeket) részére kellett helyet biztosítani. S a barokk templom és kolostor udvarának központi részén lévő kereszttalapzatra kifüggesztett, évszázados hagyománnyal kialakított egyházközségi sorrend minden szertartásra érvényes. Ezt a hívők be is tartják, ezért a hatalmas sokaság (a kétnapos búcsún mintegy kétszázezer ember vett részt) ellenére mindenütt rend honolt. Nemzetünk veszedelmei között közismert a felekezeti megoszlás. A XVI. században a protestáns vallások papjai Magyarországon és Erdélyben is mindent megtettek az új hitekhez való csatlakozásért. Székelyföld népét azonban nem lehetett szép szóval a protestáns vallások karjaiba vezetni. Hü katolikus papjaik szárnyai alatt Csik-Gyergyó- Kászonszék népe a vészterhes századokban nemcsak a hazát védelmezte, hanem öröklött vallásukat, s a csodatevő Szüzanya XV. század közepétől fennálló csíksomlyói templomát is. S mig Maros mente. Udvarhely- és Háromszék az első erdélyi fejedelmek idején a reformáció eszméinek terjedé-Székefy keresztalja a délutáni körmeneten somlyói búcsú. És azóta is mindig „felzöldágazva" vonulnak, körmeneteznek. A zöld ágat a csodatevő segítő Szűzanyához, a barokk templom oltárképeihez, a Kissomlyó-hegy tetején a XVII-XVIII. században épült Szenvedő Jézus, Szent Antal és Szalvátor-kápolna maguk által teremtett szobraihoz, kegytárgyaihoz érintik segítséget, megváltást remélve. A csíksomlyói búcsú 423 éve a katolikus hitélet mellett az együvé tartozás, a megtartó erő jelképe is. 1949-től törvénnyel tiltották a búcsújárást. A falvak közösségei oda kereszt-zászlóaljával nem vonulhattak, Csak titkon, lopva — egyénileg, kisebb csoportokban. Mégis, a megkülönböztetést, a megbélyegzést is vállalva az elmúlt 40 évben is elzarándokoltak: Csíkból, Gyergyóból, Udvarhelyszékböl, Kászonból, Gyimesvölgyböl és Moldvából is. Most viszont vonzza a lelkeket szerte Erdélyországból, s a megváltozott viszonyok közepette Magyarországról is. Gondolom sokakat felekezeti hovatartozástól függetlenül is. Merthogy például a Csíksomlyói Máriához fohászkodó sorok a megmaradásért is szólnak: ,.Te legédesebb Valóság! Anyánk! Népünk szivében bíztató remény! Törött lantunkat hangold fel újra. Te Isten kezével írott költemény" Mint ahogy a búcsú feledhetetlen két napján az újbóli szabadságvágyról, erőre ébredésről valló Székely Himnusz sokszori éneklése is. RÉTVÁRI LÁSZLÓ A szerző felvételei Búcsúba érkező gyimesi csángó család Búcsúsok menete a kissomlyóhegyi kápolnákhoz Kallós Zoltán kedveltjei Széki leány, székely legény — sével vallásilag megosztottá lett, addig az utolsó katolikus mentsvárként 1566-ra a ferencesek csíksomlyói kolostora maradt. A lutheránus, majd kálvinista nyomást követően az unitárius János Zsigmond fejedelem Blandrata György udvari orvosának befolyására 1567-ben elhatározta, hogy a híthü Csíkot erőszakkal, ha kell a fegyverek erejével a maga vallására kényszeríti. Az erőszakos térítésre legelőször Gyergyó papsága mozdult meg. István, a lánglelkü gyergyófalui pap, tudomást szerezvén Udvarhelyszék behódolásáról, szónoklataival híveit összegyűjtötte, s a környék falvait is ellenállásra mozgósította. János Zsigmond fenyegető hadai közeledtének hírére kereszt alatt siettek Csiksomlyóra a falvak, kérni a Boldogságos Szüzanyát, hogy óvja meg őket az eretnekség veszedelmétől. Pünkösd szombatján a férfiak és a lányok még meggyóntak, megáldoztak, majd a vértanúság vagy a győzelem vágyával nekivágtak a Hargita rengetegének. A Tolvajostetö alatt, az úgynevezett Lunyogtatón találkozott a két had, s a gyergyóiak meg a csikiek csellel (a hatalmas szálfenyök kivágásával, katonákra zúditásával) megfutamították János király seregét. A győztesek mindezt a „csodát" a Boldogságos Szűz közbenjárásának tulajdonították. A diadal jeléül zöld gallyakat tűztek magukra, s úgy tértek vissza Somlyóra. Ez időtől vette kezdetét minden pünkösd szombatján a csík-17
