Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-30 / 5. szám
Egymással leterítve lángoló hóban mezítláb horpadthasú házak szálanként őszülünk kicsapott kecskék lelegelik a zebrái szakálluk pocsolyába lóg kitárt karral egy férfi lakatlan háztetők fölött hadüzenetet kézbesít a szét késsel a hátunkban malacok foghíjas reklámok alatt kifestett nőkről csorog az alázat jászolért áll sorba Mária József ágyékig fürészporban gyaluforgács havazik csak mi nem alszunk egymással le terítve Lábnyomunkban kialszik a fű lábnyomunkban kialszik a J'ü rajzolt lovacskák szárnyat eresztenek kapaszkodnak szélbe viharba hull az égről a vakolat szánkban megköt a beton aszfaltvirág a vér kiül a tájra a csend mészárosok felvonulása vízszintes testükön át felrobbantott hidak hazátlanul kiakasztott cégér a szívünk HERVAY GIZELLA VERSEI KÖNÖZSI ISTVÁN reprodukciói Bivalynyomok a nyárban úszik a fiú a fiistben kút nyílik az égen koporsószekértábor hajnali hóesésben bivalynyomok a nyárban jegenye jajveszékel napraforgófejek feketédnek a szélben töpörödik az ének görbülő hátán gallyak már csak a lábnyoma látszik már csak a csendre hallgat Meztelenül a vallatófényben mert nincsen immár se sötétség se menedék se néma gyász meztelenül a vallatófényben hány szemünk is van már hány Juliink? ki ismeri még szeretőjét ? ki meri anyját hívni a bajban ? Jeltámaszthatatlan krisztusok glória nélkül lecsupaszítva betonlövészárokba lökve árván a jövő célpontjai szó lehasítva a szájról távirányított lélegzetvétellel megoszt hat at km fájdalomban egy kiáltásra kiakasztva rácsokkal a tüdő körül mert nincsen immár se sötétség se menedék se néma gyász
