Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-11-06 / 45. szám

Romániában született, Magyarországra települt, Amerikába ment férjhez. Mesterségének címere: alapítványtevő. Ebből emberi számítás szerint csak az következhet, hogy két párt alakul ki személyét illetően: az elismerők, csodálok és az irigykedők, lenézők pártja. (Bizonyára vannak persze közömbösök is, sőt a két párt tagjai árnyalatokat is képviselnek, de a közömbösök és az árnyalatok nem befolyásolják a vihar alakulását.) Rajta nem múlott; az első alkalommal győztes hadvezérként, királynőnek is díszére váló hajbókolással, pompázatos pompával fogadták, ünnepelték, aztán hirtelen felindulásból jól nyakon öntötték egy vödör jeges vízzel.

— Ha legalább sejtened volna, mi vár rád. mennyi intrikának, rosszindulatnak leszel kitéve. akkor is. mindenáron belebonyolódsz az alapitvánvtevésbe?

— Imádom a színművészetet, a színészeket. S ha már belőlem nem lehetett színész — valószínűleg nem voltam elég tehetséges —. úgy gondoltam, megjutalmazom azokat, akik a legtöbb örömet szerzik a közönségnek.

— A gondtalan, boldog élet után rengeteg munka szakadt a nyakadba.

— Házasságom Spéter Henryvel a mennyben köttetett; amikor hazajött a hivatalból, egy történetet kellett elmesélnie valamelyikünknek, amitől máris mosolyogtunk. Annak idején, amikor feleségül vett. itt Pesten mindenki azt mondta, azért vesz el.

hogy legyen egy ingyen menedzsere. Erre én azt válaszoltam, hogy én saját magam menedzsere vagyok. Amikor már mindent megszereztem, elintéztem, ami egy gyönyörű lakás berendezéséhez kell — bútorok, díszítés —. és már nem volt semmi dolgom, mivel nem voltam hozzászokva a tétlenséghez, bejelentettem. hogy valamelyik szállodát akarom vezetni. Szó sem lehet róla. Henry tiltakozott, azt mondta, elég. amit ő csinál. Reggeltől estig dolgozik, s amikor hazajön, olyan feleséget akar üdvözölni, aki mosollyal várja, aki nem fáradt, mint minden más feleség. Ezt olyannyira komolyan gondolta, hogy megállapodtunk, amikor hazajön, akkor vagy az egyiknek, vagy a másiknak valamilyen vidám történetei kell elmondani, hogy mosollyal kezdődjék az üdvözlés.

— Így nem csoda, ha boldogan éltetek.

— Henry olyan csodálatos ember volt. tudta. hogy Pesttől képtelen vagyok elszakadni, sőt. ö is borzalmasan megszerette Pestet, a barátaimat, és az utolsó években már a teljes szabadságát itt töltötte. Olyan ember volt, akivel egyszerűen nem leheteti veszekedni. Ha valamiért elégedetlén voltam, türelmesen végighallgatott — a legnagyobb lelki nyugalommal —. nem szólt közbe, csak bólogatott, s én

felfogtam, hogy egyedül vitatkozom, és hogy ne váljak nevetségessé, elvonultam a fürdőszobába. ahonnan megpróbáltam méltósággal \ isszatémi.

Sokszor tréfáltuk meg egymást. A rendkívül sikeres tréfákért öt- vagy tízdollárossal jutalmaztuk egymást. Henry levéltárcájának volt egy rekesze, amelyben ezeket tíz öt- és tízdollárosokal gyűjtötte, erre a rekeszre volt a legbüszkébb. De a halála rossz tréfa volt. övön aluli ütés. Egy kongresszusról vártam haza, egyszeresük csöng a telefon, a menedzser hívott. hogy Henry' meghalt. Ez nem lehel igaz. hajtogattam. Akkor megfogadtam, hogy legyen bár a mennyországban vagy a pokolban, utolérem és fenékbe rúgom, amiért így hagyott el. Ha tudná, milyen rossz egyedül, nélküle, nem ment volna el. Most meg fél. s amikor megbetegszem, könyörög az Úristennek, vagy Lucifernek — mert bárhol van is. vagy az Istennel, vagy Luciferrel jóban van. olyan ember volt. akit mindenki megszeretett —, hogy ne engedjen meghalni, mert beváltom az ígéretem.

—• Az alapítvány egyfajta menekülés a magány elől?

— Sohasem voltam magányos. Úgy gondoltam. nincs utódom, nincs örökösöm, a

művészet pedig mindig vonzott, hát ezért, erre lettem.

— Gondolom, másnak is van vagyona, mégsem tesz alapítványt.

— Túléltem Henryt. semmi olyat nem alkottam. amit magam után hagyok (nem írtam színdarabot, nem készítettem lemezfelvételt), mint a tehetséges emberek, akiket szeretek, akikhez vonzódom. Kézenfekvő volt. hogy ebből, amim van. amiért hálás vagyok az Úristennek, hálából adok egy kicsit azoknak, akik tehetségesek. így született a gondolat, amivel bizonyára Henry' is egyetértene. Talán csak azzal nem értene egyet, hogy itt tettem az alapítványt, megelőzve a kort. Ha most tettem volna, olyan üdvrivalgással fogadnak, mint a Bongót. Mert én a díjátadásra kötelezővé leltem a sötét ruhát, s azt is kikötöttem, hogy a közönség estélyi ruhában jelenjen meg, mivel nívós, rangos díjról van szó. Hát ezt az ünnepélyességet akkor még furcsállották. Csak azon csodálkozom, hogy a negyven év alatt nem érték el. hogy a karmesterek is tegyék félre a frakkjukat, és öltözzenek farmerbe.

— Kividről ágy látszik, rendkívüli szívóssággal Ttllod a csatákul, a harcot.

— Dehogy vagyok én olyan erős. ahogyan azt állítják rólam! És az. hogy amihez én

nő 4