Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-10-30 / 44. szám

Marlene Dietrich beperelte a Zöldek németországi pártját, amiért engedélye nélkül használta fel egy plakáton az arcképét. Marlene Dietrich egy korábbi fényképét közöljük (sajnos, az engedélyt nem tudtuk elintézni a nyomdai határidőig), hiszen az egykori vamp — aki egyes filmlexikonok szerint 1901-ben született — már régóta nem fényképezted magát. Kirk Douglast, Hollywood nagy szí­nész-veteránját megkérdezték, va­jon nem féltékeny-e fiai sikerére, különösen Michael egyre felfelé ívelő pályafutására. A válasz rend­kívül egyszerű volt: „Isten a tudója, mennyire szeretem a fiaimat, de inkább kerüljek a poklok tüzére, mintsem úgy emlegessenek a film­lexikonok mint Michael Douglas apját." Ettől talán Kirk Douglas­­nek valóban nem kell félnie. Jerry Hall 34 évvel ezelőtt született a texasi Dallasban (Egyesült Államok). Tizennyolc évesen már fotómodell volt, s olyan előkelő lap címlapjain jelent meg, mint a VOGUE. Aztán filmszínésznö lett. Játszott például a Batman c. filmben Jack Nicholson partnereként. Színházban nemrégiben debütált. Marilyn Monroe egykori sze­repét játszotta a Buszmegálló című darabban. Egyébként Jerry Halinak két gyermeke van: Elizabeth és Ja­mes. Apukájuk bizonyos Mick Jagger nevű úr. Gábor Zsa-Zsa, az Amerikában élő, magyar származású hatvan­­kilenc éves színésznő a legu­tóbb hatodszor ment férjhez. Nézzük melyek szerinte a leg­nyomósabb válóokok: — pletykás rokonok — állandóan nyitva hagyott fogkrémtubus — Cathérine Deneuve — az autótérkép fordított irá­nyú használata — a mű szobanövény hamutar­tóként való használata — a WC-papírtekercs fordított felakasztása — Robert (Bedford — helytelenül felbontott corn­­flakes-doboz — egy újabb házasság a látha­táron.-------­jólesne, s férje megjegyzését sem, hogy túlfüti a lakást! Nem a merő rosszindu­lat munkálkodik bennük! A magyarázat egyszerű: a nők többször és kiadósab­­ban fáznak, mint a férfiak. Amerikai tudósok fedezték fel a fázékonyság és a szervezet vastartalma közötti összefüg­gést. A férfiak könnyű helyzetben van­nak, számukra elegendő, ha naponta 1,3 milligramm, vasat vesznek föl, a nőknek azonban 1,8 milligrammra van szükségük. Minden harmadik 1 5 és 50 év közötti nö azonban nem jut hozzá ehhez a mennyiséghez. És fázik ... A szakemberek szerint segít, ha étkezés előtt megiszunk egy pohár grapefruit­­lét, mert a C-vitamin segíti a vas meg­kötését. Ellenkező hatása van azonban a kávénak, teának. Az említetteken kí­vül a nyers zöldség (petrezselyem, sár­garépa, káposzta), a gabonacsíra és a hús is tartalmaz vasat. Ne vegye rossz néven, ha főnöke több­ször nyitja ki az ablakot, mint az önnek Janet Jackson amerikai türnéja óriási siker volt. Tulajdonképpen először állt ilyenformán reflek­torfényben, addig inkább csak a világhírű testvér, Michael árnyé­kában élt. Janet profizmusa an­nál is inkább meglepte a szakér­tőket, mivel igen kevés még a nagyszabású koncertekkel a ta­pasztalata. Janet Jackson októ­berben európai turnén lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents