Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-10-24 / 44. szám

KOPPENHÁGAI

villanások

KÖNÖZSI ISTVÁN KÉPRIPORTJA

Mi az, ami egy idegen városból megmarad a turistában, amit néhány órás vagy — a szerencsésebb esetben — néhány napos ottartózkodás után meg tud őrizni magában pár hétig, évig, vagy akár egész élete során? Épületek, utcák elmosódott képe, hangulatok, ízek, egy arc, egy gesztus, néhány szó.

Nézem a dán fővárosban, Koppenhágában készült felvételeket. Képek, emlékek idéződnek fel bennem. A Városháza épülete, mellette Andersen szobra áll, egyik cipője fényes, aki arra jár, nem állja meg, hogy végig ne simítsa. A sétálóutca, a Stroget, számtalan butikjával, illatos teaboltjával, a zenélő fiatalokkal, a tűznyelő mutatványossal, a lila hajú punkokkal, ,a

fényképezőgép lencséjébe mosolygó, kalapját megemelő régi vágású verklissel. A Carlsberg sört reklámozó lovaskocsi, a királyi palota előtt masírozó őrség, a velük fényképezkedö tursiták, a dán sörgyáros, Carlsberg által alapított Glyptotek múzeum ritka szép növényekkel díszített kupolacsarnoka, gazdag műkincsgyűjteménye. És megjelenik lelki szemeim előtt a Nyhavn csatorna, két oldatán a színes virágokkal telerakott bárkákkal, a parton a kétes hírű matrózkocsmák, a tetoválóműhelyek hátborzongató bejárata. Az óriási tengerjáró hajó, amely vonatokat nyel el, Andersen mesealakjának, a kis sellönek a szobra, mely a város jelképévé vált, a parkban álló szélmalom, a

több mint kétszéz éves házsor, mely a tengerészeknek épült, a paloták, a templomok, a vasúti pályaudvar hatalmas, zajos csarnoka. Szívélyes vendéglátóink, akik egyszerűen és ésszerűen étkeznek, néhány szál vízben főtt sárgarépával, egy-két szem burgonyával, sovány hússal kínálnak. A dán fiatalasszony, aki a nyári hőségben kis hátizsákkal, mezítláb kalauzol minket a városban. Egyébként dolgozik, jogot hallgat, hobbiként pedig repülőgépet vezet: kis bérelt gépen egyik szigetről a másikra száll.

Emlékek, villanások, amelyeket Koppenhágáról őrzök.

Bertha Éva