Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-10-24 / 44. szám
CSALÁDI KOR Amit most leírok, hangsúlyozom. csakis az én privát — ám mint azt a számos lakótelepi anyukával folytatott beszélgetések bizonyítják. nem csupán saját. azaz egyedi helyzetemet tükröző — véleményem. senki és semmi mögé nem kívánok rejtőzködni. Eme előlegezés oka pedig az — mivel elképzelhetőnek tartom —, hogy azért, amit majd leírok, nem kevés szülő, nem kevés nőszervezeti tisztségviselő. valamennyi lapunkat olvasó radikális feminista és még ki tudja, ki mindenki. képletesen a fejemet veszi. Mégis úgy gondolom, hogy négyéves anyai tapasztalattal a tarsolyomban. s némi szociológiai gondolkodásmóddal megáldva. amit „csak" otthon ülő anyaként sem tudok megtagadni, szólnom kell. Sokfelől kezdhetném a mondanivalómat, ám ez a téma olyan, mint egv amőba. Hol innen, hol onnan dugja ki testének egy-egy darabkáját, s valójában nem is tudjuk, hol a feje. hol a ..farka’’, mindig csak az amőbát látjuk. Az én amőbám az anyaság, még pontosabban az, amit az anya- és a dolgozó nő-szerep konfliktusának szoktunk nevezni. S hadd vágjak mondandóm közepébe. Látom, hogy a sajtó manapság sokkal többet és másképp foglalkozik az anyasággal, mint 4—5 évvel ezelőtt. Másképp — már nem annyira az általam „Boruljatok térdre, anya áll előttetek”-nek nevezett hamis ideológia jegyében. Ami hamis volt, s még ma is az, mivel még ma is létezik, estik éppen nem egyeduralkodó. Hamis volt. mert míg az anyaságot s a vele összefüggő dolgokat abszolút ideálisan működő rendszerként ábrázolta, a valóságban nemcsak hogy' nem avatta szentté az anyákat (bár egy normális anya nem is erre vágyik, s egy nomiális társadalom sem diszkriminálhatja a nőket aszerint, hogy anyák-e vagy sem), hanem a társadalmi környezet, s maguknak a nőknek az anyasággal kapcsolatos természetes reakcióit is megváltoztatta, lerombolta. S nem az anyák írtak akkoriban arról, hogy milyen jó nekik. Manapság már inkább ők szólalnak meg — csekély kiviteltől eltekintve, dől szájukból a többnyire anyagi eredetű panasz. S az idevágó kommentárokban, tudományos elemzésekben miről is van szó leggyakrabban? Pénzről, gazdasági mutatókról családon belül és kívül. S itt jön az én hiányérzetem. Nem mintha ma is azt állítanám, amit többedmagammal oly lelkesen hittünk megboldogult kamaszkoromban. s amit a mai kamaszok többsége már holtbiztos, hogy nem hisz, nevezetesen, hogy a pénz nem boldogít. Ma már tudom, hogy ha kizárólagosan nem boldogít is. azért nagy szükség van rá. meg sok esetben bizony közvetlenül is hozzásegít a boldogsághoz (gondoljunk csak például az egész-. ségügyre és az egészségünkre. vagy talán csak annak illúziójára...?). Szóval nem akarom egy kézlegyintéssel elintézni az anyagiakat. Már csak azért sem. mert tudom, vannak kétkeresős családok, tisztességesen dolgozó szülőkkel, akik a létminimum határán mozognak. Magam is ismerek olyan asszonyokat. akik 20—30 koronával járnak az üzletbe, otthon ugyanis előre kiszámítják, mennyibe kerül a szükséges bevásárlás, s több pénzt nem visznek magukkal. Nehogy kísértésbe essenek, mert akkor hónap vége felé esetleg már a szükségesre sem telne, kölcsönkérni pedig nem akarnak. Régi. jól ismert attitűd ez. a szegényebbek sosem akartak szegénynek látszani, mindig adtak a látszatra, mert szégyellték. hogy nincs .. . Ezek az aszszonyok is sok esetben megtanulnak varmi. kötni, szőni, barkácsolni, s olyan szinten képesek mindezt végezni, hogy aki látja, nem is hiszi, hogy s. k. a termék. De mondom, nem is az ő álláspontjukról szeretnék szólni. Többségük az anyagiak miatt más nőkkel együtt, akik egyáltalán nem az anyagiak miatt (ám ok mindig van) a lehető leghamarabb munkába áll. s hacsak nincs kéznél egy nagymama, aki természetesen ingyen vigyáz az unokára, de még a háztartásba is besegít, akkor általában bölcsődében helyezi el gyermekét De bármennyire hihetetlen, vannak „fanatikus" anyák, akik minden józannak mondható, és senki által sem kifogásolható ok ellenére otthon maradnak, s ha kell. a lehető legnagyobb tökélyre viszik a spórolás miivészeiét — de a gyermeknevelését is. Érthető — nem érthető az ő választásuk? Véleményem szerint attól függ a válasz, melyik oldalról közelítjük meg a problémát. S én most nem az anyagiak felől szeretném megközelíteni. Számtalanszor elhangzott. leíródott már. hogy a mai ember értékválságban szenved. S valóban. Több szempontból is gyökértelen nemzedék nőtt fel. Arról gyakrabban hallunk, hogy gyökértelenek azok a fiatalok, akiknek szülei a nagy iparosodási és városfejlődési folyamatok során elszakadtak a falutól, s nagyobb, arcnélkülibb településre költöztek. Térben elszakadtak a falutól, de múltjuk, gyermekkoruk, s a génjeinkben élő hagyományok megmaradtak. Ám az új környezetben nem fejlődtek tovább, s gyermekeiket is ilyen Jelentős tárgyi-szellemi közegben hozták világra, tízek a gyerekek valahol már városiak. de valahol még falusiak. Ez látszólag nem okoz problémát, de a fontos életszituációkban bizony előbukkanhat. S ugyanígy állunk a világnézet. a nemzetiség és még sok más terület, közte az anyaság megítélése terén is. Szerintem manapság óriási zűrzavar uralkodik a nők nagyobb hányadának lelkivilágában az utóbbi témával kapcsolatban. Iskoláskoruktól kezdve azt hallják, hogy tanulni kell, váljanak egyenrangúvá, egyenértékűvé, egyenjogúvá (időnként változnak ezek a kifejezések, de az eredmény ugyanaz) a velük egykorú fiúkkal. Ugyanakkor beléjük oltódik. hogy férjhez is kellene menni. Azt a lányok jól tudják, hogy sokkal könynyebb műveltséget szerezni. mint férjet (hát még jót!), hisz az előbbinél csak rajtuk, de az utóbbinál már kettőn áll a vásár. így a főiskolás — de főleg egyetemista — lányok jókora része szabadideje jelentős részét különböző, gyakran intellektuálisnak álcázott vagy valóban annak hitt ténykedéssel tölti, aminek valódi célja a férjfogás. S ha sikerül az iskola. és férj is van. látszólag minden rendben. Csakhogy előbb-utóbb bekövetkezik a zavaró tényező — a gyerek. Mert az igaz. hogy a lányok tudják, ez is a házasság velejárója, ám valahogy mellékesen kezelik. mert beléjük plántálódott a borzasztó hamis felfogás-— tudniillik, hogy a gyermek megszületésével minden nő automatikusan anyává válik, nemcsak biológiailag. hanem érzelmi-erkölcsi téren is. S itt jön a — mondjuk ki bátran — nagy összeomlás. Mert a mintegy 15—20 évig teljesítményorienláltságra. ambíciózusságra nevelt lányból csak óriási önfeláldozás és önmarcangolás. kétkedések és vádaskodások összecsapása árán válhat igazi, azaz jó anya. Mert igenis, az igazi anya önfeláldozó, önzetlen volt mindig, s tette ezt természetesnek véve, hálát nem kívánva, remélve. De az igazi anyák vagy világéletükben tudták, hogy anyák (is) akarnak lenni, vagy a fent említett tépelődések során értek azzá. Tehát volt, vagy legalábbis az önmagukkal (és nemegyszer az objektív körülményekkel) vívott harcban kialakult egv. a saját életükre vonatkozó koncepciójuk, amelyet tömegek vitathat-Félkész Néhány (esetleg vitaindító) gondolat arról, ami hiányzik nő io
