Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-10-17 / 43. szám
Ezt a latinból hevenyészve lefordított mondatot találom legjellemzőbbnek dr. Vavríkné Szarka Erzsébetre, akinek a kiállítását nemrégiben Komáromban (Komárno), a Jókai Múzeumban tekinthettem meg. Már a kiállítás anyagából kitűnt, hogy a művész képzelőerőben gazdag, nagy erőtartalékkal bíró és rendkívül sokoldalú egyéniség. Festményein kívül ezúttal tűzzománccal készült munkáiból is bemutatott néhányat, de nem idegen tőle a fafaragás, az agyagformálás, a spárgából szőtt faliképek és más képzőművészeti ágazat sem. Ezekkel a munkákkal már a művésznő lakásán ismerkedtem, mert a kiállítás anyaga óhatatlanul felkeltette érdeklődésemet az alkotó iránt, s indíttatást adott, hogy most én rajzoljam, meg tollal az ö portréját. Az erős kreatív képesség kora gyermekkorától kíséri, de míg a fehér falak kihívására nagyon sok gyermek reagál, hogy később más kihívások késztessék cselekvésre, Erzsi a falakat éppen csak papírosra, vászonra cserélte föl. Ilyen indulásnál természetesnek tűnne, hogy iskoláit képzőművészeti irányban folytassa. IMem így történt. Gimnáziumot végzett majd szülői irányításra a Testnevelési Főiskolán próbálkozott amit rövidesen otthagyott. Ezeknek az időknek fegmaradandóbb emléke, hogy egyik tanára felkérésére, annak egy könyvét illusztrálta. A tanulást más irányba folytatta, fogászati szakon szerzett képesítést. Erzsinek két élete, helyesebben két hivatása van (a teljesen privát szférára, a családra most nem gondolok), az egyiket a Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium rendelőjében gyakorolja, ott fogászként dolgozik, és onnét megy nyugdíjba is. Ugyanakkor kezdettől fogva képezi magét Orosz Béla és Harmos Károly rajztanárnál. Azt sem mulasztja el, hogy egy hároméves képzőművészeti és esztétikai stúdiumon vegyen részt Bratislavában, ahol többek között Ladislav Gandl is tanéra volt. Önként fölvetődik a kérdés: lehet-e két. egymástól lényegében annyira messze eső munkát professzionális szinten végezni, nem marad-e valamelyik csak amolyan jó amatő' fokon gyakorolt „kiegészítő" tevékenység? Erre a kérdésre gondolom, nyygodtar válaszolhatok igennel egyrészt mert láttam művészi munkáit, az erőteljes, kiforrott művész kézjegyét csalhatatlanul magukon viselő képeket. Azt pedig hogy évtizedeken át egyetlen munkahelyen dolgozott, arnji tanúskodik, hogy páciensei és munkaadó: egyaránt elegedettek voltak ténykedésével Aki Erzsit megismer: és eltölt ve'e néhány órát. az azo—a’ megérzi, hogy azok közé a ritka, emberek közé tartozik, akik kiegyensúlyozottságukkal nem alkalmakra tartogatott derűjükkel egész környezetűkre jótékonyan hatnak. Ez a kiegyensúlyozottság azo"ba~ csak részben természeti ac'ottsag. kemény fegyelemmel kellett megteremteni a körülményeket hogy szimultán ténykedésének egyik ága se szenvedjen csorbát Az útközben adódó buktatókról sérelmekről gáncsokról nem szívesen beszél Elmúlt minek foglalkozzék vele. Inkább kedves emlékeit halássza elő. Harmos Károly szabadiskoláját, vagy hogy közjátékként több éven át a púchovi ruhagyár mod el!-rajzolója volt de még gimnazista korában az ö tervei után készültek az egyenruhák és egyen sapkák. Ez a »vhetefien sokoldalúság mégsem forgácsolta szét művészi oeuvrejét, melynek erős gerincét képezi a festészet és a tűzzománc. Nemcsak munkabírása óriási, de állandó érdeklődése is -n:nden művészi tevékenység iránt s ez arra. csábítja, hogy képzeletének játékait realizálja, s ezen is lemérhesse, merne, meddig terjednek képességének határai. Különben Erzsi nem jó interjúalany. A kérdésekre roppant tá-gyias és rövid válaszokat ad. de mindjárt kedvesen beszédessé válik, ha vendéglátóként szól hozzánk. Ott ölünk a lakásához utótag hozzáépített müterem-szc bábán, amelynek három fala üvegbő' van. A kíméletlen világítás sok mindent leleplezhetne, de nincs mit Erzsi maga a természetesség, nv:tottság. Új látogató érkezik, dr. Szíj Rezső műtörténész, ö is a kiállítás megnyitására jött s érdeklődése már magában is rangot ad a tárlatnak. Csoportos kiállításokon már 1952-töt szerepeltek Erzsi képei, de volt jó néhány önálló kiállítása is. ezekből öt külföldön. Szép sikereket mondhat magáénak, de ö is azt tartja, hogy — ja jó pap MUZSIKUS