Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-10-10 / 42. szám

számára élvezhetetlen. És minél rikítóbb ez a szín, annál tökéletesebb védelmet nyújt viselőjének.

Némely lepkefaj ezt a színhatást akkor is kihasználja, ha egyáltalán nem mérgező. Ezt a jelenséget hívjuk mimikrinek. Tipikus példája a darázslepke (Sesia apiformis) és néhány rokona, melyek közt olyan is akad, amelynek átlátszó szárnyai vannak — ezt ugye a lepkéktől aligha várnánk —, finom erezettel. Ennek köszönhetően gyakran még az embert is megtévesztik.

Sok lepkefaj használ kombinált védekezési módot. A kék övesbagoly (Catocala fraxini) elülső szárnyai nagyon jó rejtőszínezetűek, s nyugalmi helyzetben ezek elfedik a hátulsó szárnyakat. Veszélyben a lepke erőteljes szárnycsapásai nyomán előtűnnek a hátulsó szárny feltűnő kék sávjai, s ez egy pillanatra visszahőkölteti a támadót. Ez a tört résznyi idő elég a kék övesbagolynak a megmenekülésre.

Hasonlóan viselkedik több nappali lepkefaj, például a pávaszemek. Némely faj szárnyán tökéletes pávaszemek fejlődtek ki, melyek a magasabb rendű állatfajták szemét utánozzák, épp ezeknek van fontos védőszerepük. Minél tökéletesebb a szem rajzolata, annál hatékonyabb a védelem. Ennek köszönhetően gazdagítja természetünket olyan csodálatos rovar, mint a nappali pávaszem (Inachis io).

Hátulsó szárnyain tökéletes „szemeket" visel az esti pávaszem (Smerinthus ocellata), míg elülső szárnyai rejtőszínezetűek. A szemektől általában minden támadó madár megijed.

Emberemlékezet óta legcsodáltabb élőlényei a természetnek a szebbnél szebb pillangók, ezek a színpompás, törékeny „repülő virágok".

A tarka lepkeszárnyak láttán gyakran felvetődik a kérdés az emberben: hogyan is keletkezhetett, milyen célt szolgál ez a színtobzódás. Nos, nem a mi szemünk gyönyörködtetésére rendelte így a természet, sem pedig a rétek szebbé tételére. A színeknek a lepkék szempontjából van szerepük és jelentőségük. Etológusok megfigyelték, hogy az állatvilágban a pompás külső soha nem öncél, a legtöbb esetben a fajfenntartás fontos eszköze, vagy pedig védő szerepet tölt be, segíti az állat elrejtőzését természeti környezetében. A lepkék esetében is a legtöbb fajta rejtőszínezetű, s ez lehetővé teszi, hogy az állat pillanatok alatt eltűnjön üldözője elől, teljes mértékben összeolvadva a természettel. A szín még speciális védekező viselkedéssel i.s társul: a lepke mozdulatlan pózba merevedik, összehúzva magát, s általában olyan menedékhelyet választ, amely leginkább „elnyeli".

A rejtőszín egyik legjellegzetesebb képviselője a szürke pettyesaraszoló (Biston betularius). Az első pillanatban feltűnő, tarka elülső szárnyai teljesen eltűnnek a mohával benőtt fakérgeken, a fehéres repedések közt, s ez a rovar leginkább ilyen környezetben pihen. Érdekes az araszolok hernyójának színezete is. Gyakran a növények friss hajtásainak színére emlékeztetnek, mivel ezeken élnek. Veszély esetén kinyújtják testüket, megmerevednek, miközben mesteri módon mímelik az élő növény vagy fa ágacskáját.

A rejtőszín ellentéte a figyelmeztető színezet, mely már nagy távolságokról jelzi: veszély közelít. Ilyen színezetük általában a mérgező pillangóknak van, de a darazsak sárga-fekete csíkozású potroha is ezért oly feltűnő. Mérgező voltukat a csüngőlepkék (Zygaenidae) feltűnő piros vagy narancssárga színükkel jelzik. Némely hernyó is nagyon feltűnő külsejű, s ezeknek a bőre általában mérgező váladékokat bocsát ki. A madár vagy más ragadozó, amely ilyen lepkét vagy hernyót egyszer megkóstol, egy életre megjegyzi, hogy ez a rovar

s bár továbbra is figyeli a rovart, nem meri addig újra megtámadni, míg fenyegetően néznek vele szembe a hímpor „szemek".

A viselkedés s a színezet tehát nagy jelentőségű a lepkék számára, segíti őket a túlélésben, megvédi fajtáikat a kipusztulástól. És amellett: örömet nyújt a gyönyörködő embernek is.

Dr. A. Skovran—Dr. L. Miko