Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-10-10 / 42. szám
FEMINIZMUS VAGY JOGOS KÖVETELÉS? Nemrégiben hazánkban járt Outi Ojala, a Finn Nők Demokratikus Szövetségének elnöke. E független, politizáló nőszervezetet manapság leginkább a nők egyenjogúságának kérdése foglalkoztatja (hiszen a nők egyenjogúsításának folyamata még Finnországban sem mondható befejezettnek), valamint a nők aktivizálása a politikai és a társadalmi élet minden területén. A nőszervezet tagjai közül nagyon sokan a kommunista párt tagjai is egyben, a szervezet nemrégiben tartotta kongresszusát, s most készülnek alapszabályzatuk módosítására. Outi Ojala egy helsinki elsősegélynyújtási állomás vezető dolgozója. mintegy ötven beosztottat irányít. Az ilyen felelősségteljes munkában, ahol a nők sokat és nehezen dolgoznak, a legfontosabbnak az egészségügy vezető dolgozóinak szakképzettségét és különösen a vezetés lélektanának ismeretét jelölte meg. — Milyen a nők közérzete a finn társadalomban, mi foglalkoztatja őket? — A nők nálunk nincsenek megelégedve a fizetésükkel, mert ugyanolyan munkáért a férfiak fizetésének mintegy 3/4-ét kapják meg. Egyre magasabb szakképzettség elérésére törekszenek, ami közvetve több szabadidőhöz juttatja őket. A nőket foglalkoztatja földünk jövője, s érdeklik a környezetvédelmi kérdések. Ez utóbbi területen erélyesen hallatják hangjukat, mert elég sok nálunk a környezet szempontjából káros beruházás. A vezetők ilyenkor leginkább a gazdasági mutatókkal érvelnek, bennünket pedig arra intenek, hogy legyünk reálisak. Ez rendben is lenne, természetesen kellenek az új gyárak, de végül is mai ismereteink lehetővé teszik. hogy nagyobb ráfordítással ugyan, de környezetkímélő megoldásokat válasszunk. — Milyen a nők helyzete a munkaerőpiacon? — A nők a produktív életkorban lévő lakosság 48.8 százalékát, tehát majdnem a felét képezik. Különben 80 százalékuk van állásban. A kormány nőpolitikája mindig nagyon jól tükrözi a pillanatnyi gazdasági helyzetet. A kormány most például azt szeretné, ha a nők visszatérnének a családba, a háztartásba, amit persze mi nem akarunk. Az okok közül az egyik, hogy nincs elegendő óvodai hely, pedig a meglévő törvények értelmében a városi tanácsok kötelessége minden gyermek elhelyezése az óvodákban. A jövő évben törvényerejű lesz az is. hogy a három éven aluli gyermekek is elhelyezendők. Ha a nők élnek ezzel a törvénnyel. és elhelyezik ezekben az intézményekben a három éven aluli gyerekeiket. kevesebb hely marad a nagyobbaknak. A városi tanácsok ezért most úgy döntöttek, hogy anyagi támogatásban részesítik a gyermekével otthon maradó anyát. A fizetésétől függően ez elérheti a 3 000 finn márkát, miközben a nők átlagkeresete valamivel 6 000 finn márka alatt van. Az ilyen megoldásokat nem tartjuk megfelelőknek, ezért aláírási akciókat szerveztünk. — Egy olyan fejlett országban, mint Finnország, milyen területekre irányul még nőszervezetük munkája? — Nagyon sokrétű a tevékenységünk. Annak idején mi is a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség alapítótagja voltunk. Szervezetünk rendkívül fontosnak tartja a béke és a leszerelés kérdéséi, a rászoruló nemzeteknek való segítségnyújtást. A nők érdekvédelmében szorosan együttműködünk a szakszervezetekkel, szociális kérdésekkel, a női jogokkal, munkahelyi, családpolitikai kérdésekkel stb. foglalkozunk. Például a családpolitikánkban arra törekszünk. hogy ne csak az anyának legyen meg a joga kisgyermeke nevelésére annak hároméves koráig, hanem mindkét szülőnek. Szerintem az apának ugyanolyan mértékben kellene részt vennie a gyermeknevelésben, mint az anyának, s ezt a közeljövőben törvénybe is kellene már iktatnunk. Harcolunk az ellen, hogy a nők félmunkaidőben dolgozzanak, mert ez egyben azt jelenti, hogy szociális biztosításuk sem teljes. Nálunk most az a trend, hogy elérjük a nők számára a 6 órás munkaidőt és a hoszszabb szabadságot, hiszen bizonyított tény, hogy a rövidebb — 6 órás — munkaidő alatt a már meglévő technológiákkal sokkal magasabb a munka termelékenysége, mint a hagyományos 8 óra alatt. Tulajdonképpen most egy olyan váltás előtt állunk, mint amilyen a hatvanas évek vége felé a 40 órás munkahét bevezetése volt. Elérkezettnek látjuk az időt a 30 órás munkahét bevezetésére, s ezt nagyon fontosnak tartjuk, férfiak, nők számára egyaránt, hiszen ennek folytán a család több időt tölthet együtt, céltudatosan megszervezheti szabadidejét, esetleg a szülők még tovább képezhetik magukat. — Munkaerőpiacunkra jellemző a kettéosztoltság: férfi, illetve női munkára. s ebből kifolyólag a férfiak és a nők fizetése nem azonos. A nők valójában a nekik járó és szakképzettségüknek megfelelő fizetésnek körülbelül a 3/4-ét kapják meg csupán. Aztán: megszoktuk, hogy nagy figyelmet szentelünk a gépiek karbantartásának, de valahogy elfeledkeztünk az ember szellemi igényeiről. Ezért is tartjuk fontosnak a szociális intézményrendszer és a szolgáltatások tökéletesítését. Továbbá sürgősen tennünk kell valamit a textiliparban dolgozó nők munkakörülményeinek javítása érdekében. Nagyon alacsony bérekért dolgoznak. Ez év március 8-án egy olyan akciót szerveztünk, melynek során a nők bevásároltak egy önkiszolgálóban, és amikor fizetésre került sor. a pénztárnál közölték, hogy fizetésükhöz mérten az összegnek csupán a 3/4-ét fizetik meg. Meghívtuk a tévét, a rádiót és a taplókat. Végül tennészetesen kifizették a teljes összeget. de a publicitás megvolt. Felhívtuk a közvélemény figyelmét a jelenségre. — Meg vannak elégedve a nők részvételével a politikai életben, az irányításban? — A parlamentben a nők aránya 1/3. Ez valamivel rosszabb, mint az átlag a helyi irányításban, a városi tanácsokban. Helsinkiben például fele-fele arányban vesznek részt az irányításban férfiak és nők. vidéken valamivel kevesebb a nő. Országos viszonylatban kb. 25 százalékos az arányuk. Nem vagyunk megelégedve a nőknek a gazdaságirányításban, a bankvilágban, a biztosítási társaságokban való részvételével, az említettek élén többnyire férfiak vannak. Ugyanez a helyzet az egyetemeken, az orvosin, a jogin, a szociálpxilitikai pályákon. Az összes főiskolát végzett nő közül csupán 20 százalékuk végez később szakképzettségének megfelelő munkát. Egyébként a nőkérdéssel nálunk tudományos szinten az egyetemeken nagyon sokan foglalkoznak. persze ez is inkább a nőket érdekli. Nemrégiben készült például egy munka, amely a nők munkahelyi beilleszkedését követte nyomon, s kutatta a monoton munka során megnyilvánuló fejfájás, fáradékonyság stb. okait. elemezte a munkakörülményeket. — Az északi országokban, tudjuk, a feminizmus olykor igen szélsőséges dimenziókat is öltött. Hogyan tekintenek ma a feminizmusra? — Sokak tudatában a feminizmus ma is szinte kizárólag pejoratív értelemben él. és.egyet jelent a nők férfiellenességével. Ez így ma már nem érvényes. Persze, vannak még nyugaton kimondottan militarista szellemű, férfiellenes feminista csopiortosulások is, de nem szabad általánosítani. Szerintem a feminizmus ma azt jelenti, hogy tudatában vagyok nő létemnek, elfogadom ezt. tudatában vagyok önrendelkezési jogomnak, és nem csupán valakinek a felesége vagy az édesanyja vagyok, hanem önálló személyiség, akinek megvannak a jogai és kötelességei, felelősséggel tartozik önmagának, a társadalomnak, s utóvégre a férfiaknak is. A férfiak természetesen nem lehetnek az ellenségeim, még annak ellenére sem, hogy a rendszertől eltekintve társadalmaink igencsak patriarchálisak. — Mit tart fontosnak közös jövőnk szempontjából Európában és egyáltalán a világon? — Először is meg kell teremtenünk magát a garanciát arra. hogy egyáltalán lesz közös jövőnk, s legyen hol élnie gyermekeinknek. Ennek alapvető feltétele. hogy a nemzetek megtanulják az egymás mellett élést, s ezt ne árnyékolja be a nukleáris fegyverektől való félelem. Nagyon fontosnak tartom, hogy a nők megmutassák, hogy a két társadalmi rendszer igenis képes az együttműködésre. Ehhez azonban még jobban meg kell ismernünk egymást, nem szabad korlátozni, vagy lehetetlenné tenni az egymással való találkozásokat. Nagyon fontos, hogy tudatosítsuk, hogy a népek és nemzetek egyszerűen nem lehetnek ellenségek, ki kell forgatnunk az ilyen vagy olyan ellenségképet. Az ellenség ma a nyomor, az éhínség, az írástudatlanság, az elmaradottság földünk egyes részein. Ez ellen kell — közösen — harcolnunk. — Önnek alkalma volt betekinteni prágai tartózkodása során hazai nőmozgalmunkba. Milyennek látta? — Úgy vélem, önöknél a nőknek jobban kellene bízniuk önmagukban, persze, lehet, hogy önbizalmuk hiánya összefügg egyrészt az általános gazdasági helyzettel, másrészt szervezetük hatáskörének bizonyos korlátáival. Azt hiszem, önöknél több nyíltságra, hogy úgy mondjam: glasznosztyra lenne szükség. Talán akkor a nők is visszanyernék önbizalmukat, bátrabban harcolnának jogos követeléseikért FRIEDRICH MAGDA Fotó: KÖNÖZSI ISTVÁN nő 8
