Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-10-03 / 41. szám

FÓRUM ^IB i KAPUALJAK Naponta mellettük járunk. Megcsodáljuk őket. de többsé­günk rohan tovább. Kit érdekel a megkapó szépség, a mögötte lap­pangó titok? Az elanyagiasodott társadalom nem tűri a kényszer­szüneteket. A régi kapualjak előtt sem, melyekről szólunk. Sa­játos világ az övék. Hányféle em­bert láthatnak be- és kijönni, hány randevút érhettek meg, há­nyán húzódtak védelmükbe az eső elöl? Ha tovább lépünk, titok­zatos udvar fogad, közepén égig érő fával, puha léptű macska oson a mesterien kicsipkézett rá­csok között. Egy percre megáll az idő. Kábultan botorkálunk ismét a fényre, a boldog tudattal, hogy birtokosai lettünk valaminek, ami nem foglalható szavakba. BÁRÁNY JÁNOS GÁGYOR ALiZ FELVÉTELEI Hadgyakorlatra indulunk. Autókra rak­juk a ..kaszárnyát'’. Tábori konyhaautóra a konyhafelszerelést, szerelökocsira a mü­­helyberendezést. Az indulás előtti napon rengeteg teherautó sorakozik egymás mö­gött. Mi. kiskatonák többet pihenünk ilyen­kor. hogy elég erőt gyűjtsiink az előttünk álló tizennégy■ nap megfeszítéseihez, meg­próbáltatásaihoz. Azon töprengünk, mi­lyen is lesz életünk első hadgyakorlata ? Aznap vacsora helyeit egy napra elegendő konzervet meg kétszersühet kapunk . . . Estefelé mindenki levelet ír. Arra gon­dolok. nehéz lesz az otthoniaknak, ha két hétig híremet sem hallják, megírok hát két képeslapot. Azután beszélgetünk a fiúk­kal. A titokzatos várakozás éjszakáján fur­csa álmot látok. Megjelennek előttem a háboríts filmek nagy jelenetei, géppuská­val futkosó katonák, fist. tankok és harc­kocsik. De hiszen az ott... a harcme­zön ... én vagyok! Most meg egy terepjá­ró tart felém. Jön. Egyre közelebb. Izza­dok, ingujjammal törlőm le a homlokom­ról a verítéket. A terepjáró mintegy öt méterre lehet már csak. látom a rámszöge­zett puskacsövet, és... Felébredek. Körülöttem már mindenki talpon van. Teljes készültségben, mezei egyenruhában, parancs szerint becsoma­golt hátizsákkal, gázálarccal. Elhangzik a parancs. Indulás! Öt perc múlva a szállító teherautó elölt sorakozunk, hogy a napok óta g yakorolt módon felugráljunk rá. Vak­sötétben. Tarisznyánkban kulacs és étkész­let. mintha kirándulni mennénk ... Az autó kanyargós utakon száguld ve­lünk. Izgalmunk nagyobb annál, semhogy elaludjunk. Hajnalodik. Az „utastér" vé­gében lévő nyíláson nézegetünk a civil világba. Integetünk a lányoknak, bár tud­juk. hogy■ menet közben tilos kihajolni. Eszünkbe jut a kedvesünk . . . Mit csinál, vár-e még rám? Szebbnél szebb lányok mosolygós fényképei kerülnek elő. Meg­mutatom Katiét. Tetszik a többieknek. Büszkén kihúzom magam. Az áhitatos csendben csak rá gondolok, s elhatározom, hogy a hadgyakorlat után neki írok majd először. ..De az is meglehet, hogy egységünk jeleskedni fog a harci feladatok teljesítésé­ben. és szerencsém lesz, eltávozást kapok, s ismét találkozunk " — álmodozom. Leugrálva a teherautóról vakít az októ­beri verőfény. Pislogva állunk a mező szélén a tiszteletet parancsoló őrnagyok és alezredesek előtt. Elmondják, hogy mi vár ránk. Faházakban lakunk majd. Ezután oszoljt vezényelnek, s megkezdődik a tere­pen a kiképzés. Közben — vasúton — megérkeznek az ágyúk és mindenféle harci jármű. Lassanként ismét együtt a kaszár­nya. A tábori élet keményebb, mint a falak közötti. Három napig a szabad ég alatt alszunk. Megkezdődnek az „ásási" mun­kálatok. Mivel feltételezett ellenséggel szemben kell védekeznünk, lövészárkot ásunk.- Reggeltől estig. A gyakorlatokon igazi katonakalando­kat is átélünk. Ezeket később bizonyára kiszínezve emlegetik majd a Jiúk. Nem felejtem, miképp osontunk éjszaka a kony­haautóba kolbászt fizni, hogyan didereg­tünk az őrségen, hogy két órát kerestük a visszavezető utat. mikor felderítésre küld­tek bennünket... A sikeres előkészületek után megérke­zik a nagy• nap! Megkezdődik az igazi hadgyakorlat. Nappal a terepszinti hálók alatt állunk — parancsra készen. Éjszaka a harckocsiban alszunk. Alszunk?! Hideg van, de ki kell bírni. Tüzet gyújtani tilos! Körülöttünk valódi harc dúl. A hadgya­korlatra érkezett megfigyelők terepjárók­kal egységtől egységig járnak. Magy fel­mérjék. teljesítettük-e a parancsot ? Lövészárkainkat látva bólogatnak. Jöhad­­nagyünk elégedetten mosolyog. Kati hirte­len nagyon közel kerül... A forgató­­könyvnek megfelelően legyőztük az ellen­séget. Hurrá!!! Ám a neheze még hátravan. Harckocsi­ra szádunk, és hegyen-völgyön át tovább üldözzük őket. Megkönnyebbülten sóhajtunk fel. Fülig sárosán, holtfáradtan nevetni próbálunk, de nem megy. Arra a különös összetartó erőre gondolunk, amely egy emberré ková­csolta az egységünket. Ügyel sem vetünk arra, hogy■ izzadtak vagyunk, hogy későre jár, és nem érkezett meg a meleg étel. Az a fontos, hogy vége. Indulunk vissza a kaszárnyába... A haza felé vezető úton ismét jó a hangu­lat. Sokan már azt tervezik, melyik ka­landjukat írják meg a szüleiknek, melyiket barátjuknak. Mások azt latolgatják, vajon hányadik lett egységünk a zászlóaljak köz­ti versenyben. Félrehúzódva Kati fényké­pét nézegetem. Hamarosan találkozunk. Miután megérkezünk a kaszárnyába, egykettőre visszatér a régi rend. A legköze­lebbi ébresztő után már nem az álomszép természet, hanem a rideg kaszárnyaudvar vár ránk .. . Tisztelettel egy kiskatona Hadgyakorlaton a kiskatona nő 6

Next

/
Thumbnails
Contents