Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-07-18 / 30. szám
Egészségünk védelmében Télen sokat szenvedünk a hideg miatt, amikor pedig megérkezik a várva várt meleg, tikkadtan töprengünk: miért is sürgettük annyira az „igazi nyár" eljövetelét ? Kétségtelen, a 30 fokos meleg csökkenti a munkaképességet, rontja a közérzetet, és alapos megpróbáltatást jelent a mérsékelt égöv lakóira. A nehézség nemcsak abból adódik, hogy szervezetünk nincsen hozzászokva az ilyen meleghez, hanem életmódunk sem alkalmazkodott kellőképpen az ilyen körülményekhez. A trópusi népéknél nemcsak a bőr színe jelzi a napfény erősségét, hanem öltözködésük, táplálkozásuk, építkezésük, munkarendjük — szóval egész életmódjuk ehhez idomult. Arra nálunk nincs mód, hogy e néhány nyári hét kedvéért a trópusi élet szabályai szerint alakítsuk át életünket. Munkarendünk sem teszi lehetővé, hogy bevezessük a trópusokon szokásos 3—4 órás déli szünetet és az üzletek késő éjszakáig való nyitvatartását, mivel ilyen változtatás bevezetése lehetetlen és bizonyos mértékig indokolatlan is lenne, a hőség heteiben arra kell törekednünk, hogy a lehető legnagyobb mértékben alkalmazkodjék életmódunk az adott körülményekhez. Lakásunkban az a leglényegesebb, hogy a tűző déli napot kirekesszük a szoba lesötétítésével. A szellőztetést a reggeli és esti órákban keli elvégezni. Közben vigyázzunk arra, hogy izzadt hátunkat és vállunkat ne érje léghuzat, mert ez a reumás izomfájdalmak egyik legfőbb előidézője. Étrendünk legyen nyáron mennyiségben és kalóriában egyaránt kevesebb mint hideg évszakban; a melegben ugyanis nincs szükség a test zsírral, szénhidráttal való erős „fűtésére". A fehérje mennyisége a szokásos lehet, de a zsíros, nehéz ételek és az amúgy is könnyen romló tészták helyett fogyaszszunk inkább minél több főzeléket, gyümölcsöt. Az élelmiszerek tárolása nyáron gyakran komoly problémát jelent. Az ilyenkor elszaporodó legyek könnyen megfertőzhetik ételeinket. Gondosan ügyeljünk a szemétláda és a WC letakarására és az ételek befedésére. Főtt vagy sült ételeket ilyenkor lehetőleg ne tegyünk el másnapra, mert a bennük elszaporodó baktériumok könnyen bélfertőzést idézhetnek elő. A nyersen fo-Szeretnék rátalálni 49 éves, városban lakó legényember megismerkedne házasság céljából falun élő lánnyal vagy özvegyasszonnyal, aki hozzáköltözne. Jelige: 21 éves lány szeretne megismerkedni korban hozzáillő férfival 32 éves korig. Jelige: Tavasz gyasztott gyümölcsöt szitára helyezve erős sugarú, bő folyóvízben mossuk meg. Öltözködésünk alkalmazkodjék az évszak követelményeihez. Az újabban divatos fekete ruhák viselése a nyári melegben az egészségtan alapelemeinek figyelmen kívül hagyását mutatja, hiszen a sötét tónusú ruha a hősugarakat elnyeli, és a testet felmelegíti, mig a világos öltözék visszaveri a nap sugarait, és bizonyos védelmet jelent a hőség ellen. A nyár ajándéka a vízparti nyaralás. A nyaralók két legveszélyesebb szokása: a napon alvás és az, hogy átizzadt testtel a hideg vízbe ugranak. A nap könnyen elbágyasztja az embert, és könnyen megesik, hogy a mély alvás szinte ájulásba megy át, amelyből még a bőr súlyos leégése sem ébreszti fel a szerencsétlent. Az ilyen meggondolatlanság éppoly tragikus következményekkel járhat, mint az átforrósodott testtel hideg vízbe ugrás, amikor a szív nem tud alkalmazkodni a hirtelen hőmérséklet-változáshoz. Helytelen az a szokás is, hogy a fiatalok a déli nap tűző sugarai alatt órákig labdáznak. A trópusi országokban a meleg évszak idején a lakosság a déli órákat árnyékos helyen tölti. Ilyenkor pótolják azt az aívásveszteséget, ami az ébren töltött éjszaka miatt keletkezett, hiszen náluk az esti órákban kezdődik az „igazi élet". A pihenést — akárcsak a munkát — jól kell beosztani. Nem helyes egész nap az ágyban heverészni, reggeltől estig túrázni, de nem ajánlatos órákat a vízben tölteni sem. Ez a módszer főleg a meleg vizű fürdőkben szokásos, ahol a középkorú és idős — és a legtöbbször nemcsak reumás fájdalmaktól,- hanem magas vérnyomásban és szívbetegségben is szenvedő üdülők — órákat áztatják magukat a meleg vízben. Aki így tesz, az ne csodálkozzék, ha fájdalmai fokozódnak, szervezete kimerül, és lényegesen rosszabb állapotban megy haza, mint amilyenben nyaralását megkezdte. Bármilyen jó tehát a társaság a meleg gyógyvízben, bármilyen jó vicceket is mesélnek a lubickolok, semmiképpen se töltsünk több időt itt, mint amennyit az orvos ajánlott. DR. KOVÁCS LÁSZLÓ 43 éves, 160 cm magas, barna hajú, elvált asszony olyan élettársat keres, aki szimpátia esetén hozzáköltözne városi lakásába Jelige: Nem bánod meg „Itthon sokkal jobb ízű énnekem A fekete, mint máshol a fehér" Azon kedves olvasóim, akik figyelemmel kísérik táplálkozásunk helyzetét elemző írásaimat, az eddigiekből megtudhatták, mennyire bőkezűen bánunk az állati fehérjékkel, mily irdatlan menynyiségű zsírt fogyasztunk, és mennyire esztelenül édesítünk. A túlzót állati fehérje, zsír- és cukorfogyasztást a csehszlovák sajtóban egyre többen és egyre keményebben bírálják, ám sok víznek kell még lefolynia a Dunán, hogy az évtizedekig tartó helytelen propaganda káros következményeit kiheverjük. A szakma struccpolitikája még mindig tart, pedig ki más, ha nem a táplálkozástudományi szakemberek tudják leghatásosabban befolyásolni a közgondolkodást a táplálkozás terén. A mai alkalommal étrendünk egy olyan komponensével foglalkozom, amivel — a fentiekkel szemben — igencsak fukarkodunk. Az étkezési rostról lesz szó, amit jó ideig felesleges, ún. ballasztanyagnak tekintett a táplálkozástan. Az utóbbi évtizedek kutatásai szerencsére tisztázták a rost egészségvédő szerepét, így hát ismét elfoglalhatja méltó helyét táplálékaink között. Az elmúlt alkalommal a cukrokkal kapcsolatban kifejtettem, hogy az ember számára táplál kozástani szempontból az összetett cukrok (poliszacharidok) sokkal jelentősebbek az egyszerű cukroknál. Hangsúlyoztam a keményítő szerepét, ami a maga természetes formájában, finomítatlanul a szervezet energiaforrása. A keményítő azonban csak egy a számunkra döntő fontosságú poliszacharidok közül. A növényi rostot felépítő cellulóz, hemiceliulóz, pektinek és egyéb összetett szénhidrátok legalább olyan fontosak, mint például a fehérjék vagy a vitaminok. Az étkezési rost az ember emésztőnedveinek ellenáll, ezért a többi tápanyaggal szemben gyakorlatilag változatlan formában hagyja el a szervezetet. Látszólag tehát felesleges, hiánya esetén azonban számos súlyos betegség alakulhat ki. Az évmilliókig főleg növényi táplálékon élő őseinknek nem kellett rosthiánytól tartaniok. Tápanyagaikat többnyire természetes állapotukban, rostba ágyazva vették föl. Ez biztosította számukra a fehérjék, zsírok, szénhidrátok, vitaminok és ásványi anyagok lassú, egyenletes felszívódását, és megkímélte szervezetüket a lökésszerű megterhelésektől. A természet e döbbenetes gondoskodásához a modem táplálkozástudomány aligha tud valamit hozzátenni. Az eredetileg növényevő ember bélcsatomájában a rost szabályozza a táplálék áthaladási sebességét, beállítja a széklet megfelelő keménységét (konzisztenciáját), és biztosítja, hogy az emésztés mérgező melléktermékei mielőbb elhagyják a szervezetet. A civilizációs fejlődés következtében gyökeresen megváltozott táplálkozási szokások durván beavatkoznak ebbe a folyamatba. A legnagyobb kárt a malomipar múlt század végi felvirágzása okozta. Amikor az emberiség a búzakorpát melléktermékké fokozta le, eszébe sem jutott, milyen veszélybe sodorja magát. A korpa azonfelül, hogy a vitaminok és ásványi anyagok gazdag tárháza, a búzaszemben fellelhető rost mintegy 90 %-át tartalmazza. Emiatt a fehérjékben és keményítőben gazdag fehér liszt táplálkozástani értéke a teljes búzaszemhez vagy az ebből őrölt teljes liszthez és Graham-liszthez képest parányi. Mi mégis a fehér lisztet habzsoljuk, a korpát pedig takarmányozásra fecséreljük. Vigyázat: sem a hús, sem a tojás, sem a tej nem pótolja azt, amit a korpával elveszítünk! A „fejlődés" természetesen egyéb táplálkozási változásokat is hozott: beköszöntött a jólét, ami nem más, mint a növényi eredetű, rostban, vitaminokban és ásványi anyagokban dús étkek háttérbe szorulása az állati „finomságok" javára. Száz év leforgása alatt soha nem látott ütemben nőtt a hús-, tej-, tojás- és cukorfogyasztás, a teremtés koronája nem bír betelni velük. Elég egy pillantást vetni mai étlapunkra, hogy megállapítsuk, növényi rostban mily ijesztően szegény. A kívánatos mennyiség harmadát, legfeljebb a felét fogyasztjuk. A táplálék ennélfogva kétháromszor annyi időt tölt az emésztőcsatornában. A kis mennyiségű, kemény széklet továbbítása gondot okoz a szervezetnek: megvastagszik a bélizomzat, és kiboltosulások (divertikulumok) jönnek létre a bélben. A székrekedés immár népbetegség. Ám a helyett, hogy az igazi okát szüntetnénk meg, hashajtót íratunk föl, hogy tovább mérgezzük mérgekkel amúgy is telített szervezetünket. Mint említettem, az alacsony rostfogyasztás rendszerint bőséges állati fehérje, zsír-, és cukorfogyasztással párosul. Az ebből származó bomlástermékek, valamint az emésztés melléktermékei toxikusak némelyek rákkeltőek. Mivel kevés a rost, bőven van idejük arra, hogy kifejtsék áldatlan hatásukat. A béldaganatok rohamos szaporodása bizonyítja, hogy ezt meg is teszik. Van-e szabadulás ebből az ördögi körből? Igen, van. Amennyiben visszaállítjuk a növényi eredetű táplálék becsületét, megmenekülhetünk. A egészséges táplálkozásban (és életmódban) az állati eredetű táplálék legfeljebb kiegészítheti, de nem helyettesítheti a növényit! Amíg a gabonafélék, hüvelyesek, salátafélék, gyümölcsök vagy olajos magvak valamelyike (esetleg mindegyike) nem lesz minden étkezésünk elengedhetetlen része, amíg a fehér kenyeret ki nem szorítja a fekete, amíg a búzakorpa és a müzli nem válik mindennapi csemegénkké, addig a civilizációs betegségek továbbra is járványszerűen fogják szedni áldozataikat. DETÁRY ATTILA nő ii
