Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-01-10 / 3. szám
SOMLYÓ GYÖRGY MESE ARRÓL, KI HOGYAN SZERET Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik. Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret. Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen, mert szeret. Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen, mert szeretik. Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel. Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel. De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet. Van, aki úgy szeret, mint az országúira tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett. Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret. Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja. Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülök útját vezeti a levegőben. Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek. Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba. Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot. Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot. Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa. Egy színházban láttam meg újra. A szünetben utánamentem, és leültem melléje. Nagyon sok idő telt el azóta, hogy találkoztunk. — Emlékszik az első találkozásunkra? — kérdeztem. Kérte, ebédeljünk együtt Megelevenedtek az emlékeim. Húsz év telt el azóta. Akkoriban Párizsban éltem, egy kis lakásban. Csak annyi pénzem volt. hogy a legszükségesebbeket megvegyem. A nő olvasta legújabb könyvemet, és írt nekem. Válaszképpen megköszöntem kedves levelét Néhány nap múlva újabb levél érkezett tőle. Párizsban tölt néhány napot és szeretne velem találkozni. Meghívhatnám őt egy ebédre a Foyots-ba. A Foyots olyan étterem, ahol — Ebédre nem iszom semmit... — mondta. — Én sem — válaszoltam gyorsan. — ... fehér boron kívül — fejezte be a mondatot. — Csakhogy ezek a francia borok nagyon könnyűek. Az orvosom azt ajánlotta, pezsgőt igyák. Nagyon elsápadtam, de azért rendeltem egy üveg pezsgőt. Közben ő elfogyasztotta a kaviárt és a lazacot. Vidáman csevegett művészetről, zenéről, irodalomról. Én meg már csak a számlára tudtam gondolni. — Nem lenne szabad ilyen nehéz ételt fogyasztania. Miért nem vesz rólam példát? Én mindig csak egyfélét eszem — mondta. WILLIAM SOMERSET MAUGHAM AZ EBÉD csak dúsgazdag emberek ebédeltek. Túl fiatal és tapasztalatlan voltam, nem tudtam nemet mondani egy nőnek. Tizennyolc frankom volt összesen, a hónap végéig ebből kellett élnem. A következő két hétben nem iszom majd kávét, így biztosan elég lesz, gondoltam akkor. Pár nap múlva találkoztunk a Foyotsban. A nő néhány évvel idősebb volt nálam, ez kissé meglepett. Sokat beszélt, kérdezett rólam. Figyelmesen hallgattam. válaszoltam kérdéseire. Mikor elém tették az étlapot, megijedtem, mert az árak magasabbak voltak, mint gondoltam. — Én soha semmit nem eszem ebédre — szólt. — Ó. ne mondjon ilyet! — Soha nem eszem semmi mást, csak egyfélét. Azt hiszem, ma sok olyan ember van, aki többet eszik a kelleténél. Rendelhetnénk talán halat. Kíváncsi vagyok, van-e sült lazac! Az évnek ebben az időszakában bizony ritkaság volt a lazac, de azért megkérdeztem. A pincér kedvesen igennel válaszolt. — Parancsolnak előételt is? — kérdezte. — Nem — felelt a nő. — Mindig csak egyféle ételt eszem. De ha lenne egy kis kaviáruk. ha azt megettem, azután jöhet a sült lazac. Egyre erősebben vert a szívem. Tudtam, én nem engedhetem meg magamnak a kaviárt. Fogtam az étlapot, és kiválasztottam egy igen olcsó ételt: ürüszeletet. — Nem értem, miért eszik húst? — mondta a nő. — Akkor is tud dolgozni, ha nehéz ételt fogyasztott? Néhány pillanat múlva szóba került az ital. — Én is csak egyfélét eszem — mondtam éppen, mikor a pincér újra nyújtotta az étlapot. — Parancsolnak még valamit? — kérdezte. — Nem. én már nem kérek semmit — válaszolta a nő. — De ha lenne spárgájuk . .. nagyon sajnálnám, ha úgy kellene elhagynom Párizst, hogy meg sem kóstolhattam a spárgát. A szívem hevesen vert. A napokban láttam az egyik kirakatban spárgát, borzasztó drága volt Nem tudtam, mit tegyek. Miből fogok élni a hónap végéig? — ezen gondolkodtam. A spárga után még rendelt egy adag fagylaltot, majd kávét is. Míg a kávéra vártunk, a pincér egy tálon gyönyörű barackot hozott — Dram, tudja milyen nehezen lehet barackot kapni az évnek ebben az időszakában? Parancsolnak néhányat? — Ez csodálatos. Megkóstoljuk! — felelte a hölgy. Aztán kifizettem a számlát. Három frankom maradt, és a hónap végéig még előttem volt két hét. Néhány perc múlva elhagytuk az éttermet. — Kövesse a példámat — mondta a nő —. mindig csak egyfélét egyen ebédre. — Én még jobbat teszek majd — válaszoltam. — Ma este semmit sem eszem vacsorára. — Jaj de mulatságos! — kiáltotta, és beült egy taxiba. — Nagyon tréfás ember maga. Azóta nem láttam öt, nem tudtam bosszút állni. A színházban ugyancsak meglepődtem: a hölgy most lehetett vagy százhúsz kilós. Fordította Oroszlány Erzsébet NAGY ZOLTÁN RAJZA WILLIAM SOMERSET MAUGHAM (1874—1965) — ANGOL ELBESZÉLŐ. REGÉNY- ÉS DRÁMAÍRÓ nő 15
