Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-06-27 / 27. szám
„TAKARÉKOSKODÁS" ÉS TAKARÉKOSKODÁS Nálunk a lakás elsődlegesen MENNYISÉGI kérdés. Ami elsődlegesen annyit jelent hogy nincs elég lakás. A kimutatások szerint hazánkban a házasságkötés után öt évvel csupán a fiatalok harminc százaléka rendelkezik önálló lakással — de ez a harminc százalék sem elégedett! (Nem megfelelő a lakás fekvése, kicsi az alapterület, keveslik a szobák számát stb.) DÖNTSÖN AZ ÁLLAMPOLGÁR — javasolja KUCERÁK szociológus! Vegyünk példának okáért egy fiatal családot. Pénztárcájuk sovány. LAKÓTELEP Lakáspolitikánk elosztási rendszere az állampolgárok nagy részét szociális esetként kezeli, s mintegy megajándékozza őket az állami lakással. Az állam spórol a fűtésen, alapterületen stb, míg az állampolgár egyre nagyobb összegeket fordít arra, hogy igényeinek és szükségleteinek megfelelően átalakítsa a lakást. (Hogy pótolja, amit kispóroltak belőle; falat bont, kádat cserél, tapétát tép.) Egyre több pénzt fordít arra, hogy egy másik „hajlékot is szerezzen: víkendházat vásárol, kertet igényel, kacsalábon forgó hétvégi házat épít. Az ellentmondás az állam „szegénysége" és az állampolgárok igényei között — kiabáló! KUCERÁK e jelenséggel kapcsolatban egyik cikkében azt javasolja: helyezzük a lakásgazdálkodást piaci alapokra! (Természetesen állami ellenőrzéssel!) Döntsenek az igények és szükségletek! Annál is inkább — mint írja —, mert az átépítés, a reformmozgások hatására egyre nagyobb mobilitással kell számolni. S ha mindez nem csupán adminisztratív lépést jelent (márpedig erre tettünk ígéretet), a folyamat a munkavállalók, állampolgárok költözésével fog együtt járni — viszont a jelenlegi lakásgazdálkodás jogi, gazdasági stb. korlátái miatt ehhez nem képes alkalmazkodni. Ugyanis a jelenlegi rendszer nem ismeri a kínálatot, a piacot, nem ismeri az időleges, rövid távú stb. bérleti rendszert, a cserével, szerzéssel stb. kapcsolatos szolgáltatások rendszerét. A lakásszerzéssel járó nehézségek szinte „röghöz kötik" az egyént, s kerékkötői annak a mozgásnak, mely nélkül nincs szociális mobilitás, de strukturális gazdasági mozgás sem. szükségleteik sem nagyok még. (Kezdők, anyagi lehetőségeik korlátozottak.) Ha sikerül egy kisebb, mostani igényeiknek megfelelő lakást szerezniük, a jövőt tekintve megoldhatatlan dilemma elé kerülnek! Vajmi kevés a reményük ugyanis, hogy egy kis tőkét félrerakva, pár év múlva — lehetőségük lesz egy érdemi cserére! Kénytelenek hát úgy viselkedni, mintha ... mintha elég pénzük volna ... és megveszik a drága berendezést, a modern autót, a nagy lakást, s mindent „egy életre!" (Miközben „egy életre" eladósodnak — és lekötik magukat!) „Első pillantásra drasztikusnak tűnik talán a piac emlegetése" — írja KUCERÁK. De csak első pillantásra! Tudatosítanunk kell ugyanis, hogy az állami lakásépítkezés forrását elsősorban a lakosságtól, vállalatoktól stb. befolyt különböző adók, összegek képezik — valójában tehát panelházainkat a mi pénzünkből „építik" —, ha többszöri áttétellel is. (Ha dönteni nem is mi döntünk róluk.) „Könyvelői szempontból talán mindegy — szögezi le KUCERÁK —, hogy a jövedelmi szint emelkedik-e. mint az indítványban szerepel vagy adót fizetünk — gazdasági, társadalmi szempontból azonban semmiképp. Mert ebben a másik esetben az állampolgár dönt arról, hol és „miben" akar lakni, élni — és nem egy adminisztratív apparátus (mely, többek között, költséges és nem hatékony)." Ember kontra lakótelep? KUCERÁK eszmefuttatásának fényében talán mégsem (így) kellene föltenni a kérdést. Vagyis: nem csak így! NAGYVENDÉGI ÉVA FOTÓ: KOVÁCS NÓRA A ZAJÁRTALOMRÓL A zaj egész életünkön keresztül befolyásolja hangulatunkat és egészségünket. A zajártalom miatt az emberek ingerlékenyebbek, idegesebbek és fáradékonyabbak; egyeseknek romlik a hallásuk, másoknak emelkedik a vérnyomásuk, némelyek állandó fejfájásra panaszkodnak, vagy rossz alvókká válnak. Szóval, a zaj még senkinek sem használt. Érdekes, hogy az a zaj, amit saját magunk okozunk, nem tűnik olyan ártalmasnak, mint az, amit mások okoznak. Például a beatrajongók számára ez a zene élvezet, azoknak viszont, akik nem szeretik, kibírhatatlan zaj; a házastársak veszekedése maguknak nem tűnik olyan hangosnak, mint a szomszédoknak, s ugyanígy a jó hangulatban levő társaságnak sem hangos a saját éneke. Körültekintőbbeknek és nagyvonalúbbaknak kellene lennünk. Ha lehet, ne okozzunk zajt szomszédainknak, és munkatársainknak, s ha itt-ott tőlük szűrődik át a rádió vagy a televízió hangja, nem kell mindjárt átkopogtatnunk a falon. Sok helyen azonban nem lehet a zajtól megszabadulni. Már kora reggel gépkocsizúgás ébreszti az embert, a munkahelyen állandóan monoton gépzakatolást hall, ha pedig otthon pihenni szeretne, a szomszéd szobában bömböl a televízió. Láttam már beteget az intenzív osztályon, olyan infarktussal, amelynek közvetlen kiváltó oka az otthoni hangos beatzene volt. Kérése ellenére fia minden nap túl hangosan hallgatta magnóját. Persze bizonyos, hogy nem egyedül a zaj okozta súlyos betegségét, de az amúgy is beteges ember érzékenyebb az ilyesmire is. Az emberi beszédhangok erőssége 20 és 30 decibel között van. A 30—60 decibeles hangok már sértik a fület. Ilyen erősségű a torka szakadtából kiabáló ember hangja. A sugárhajtású repülőgép zúgása a 120 decibelt is eléri. Az egészségkárosító zaj alsó határa 50—60 decibel körül van. Ez már árt a központi idegrendszernek, lehetetlenné teszi a szellemi munkát és a pihenést. A munkahelyen a zaj erősségének csak 45 decibelig volna szabad terjednie. Helyenként azonban elkerülhetetlenül meghaladja ezt az értéket. 60—70 decibelnél már fülvédőket ajánlatos használni. Sajnos, a zaj terjedését nehéz megakadályozni. Nemcsak a levegőben terjed, hanem a vízen és szilárd anyagokon keresztül is. A túl zajos gépeket hangtompító burokkal kellene körülvenni, s azokat a helyeket, ahol ennek ellenére magas a zaj, zajcsillapító falakkal. Ahogy emelkedik a zaj intenzitása, úgy szaporodnak az általa okozott lelki és testi elváltozások. A túlzott hangerő elsősorban a fület károsítja, és süketséget is okozhat. Továbbá szenved tőle a vegetatív idegrendszer, ami szívtáji panaszokban, vérnyomás-emelkedésben vagy más tünetekben nyilvánul meg. A nagyvárosi közlekedés zaja is ártalmas, és ahol nehéz ezen segíteni, csak az autósok emberi érzéseire hivatkozhatunk. A forgalmas utak mellett lakók beszélhetnének arról, milyen hálásak azoknak, akik autójukkal csendesen haladnak. A nagyvárosban élő embereknél általában tapasztalhatók zaj okozta testi elváltozások. Ezeket maguk többnyire nem is észlelik, de kimutathatók. A nagyvárosi embernél az alsó vérnyomás általában magas, 100 körül van. Ezt nem szabad kórosnak tekintenünk, mert csupán szervezete alkalmazkodott így a felgyorsult élethez és a zajártalomhoz. Mit tehet az ember még a zajártalom ellen ? A zajos gyárakat és repülőtereket, valamint a nagy forgalmú utakat minél messzebbre kell létesíteni a lakótelepektől. Mindenki segíthet, és kell is segítenie, mert a zaj állandó idegesítő tényező, felmorzsolja lelkierőnket, csökkenti életkedvünket és teljesítőképességünket, kóros elváltozásokat vált ki. s öregít. Dr. NAGY GÉZA (A részlet a szerző készülő könyvéből való.) nő 11
