Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-05-16 / 21. szám
. A látvány azok számára is letaglózó, akik már hozzáedződtek a lakótelepek sivárságához. Ez a telep itt Rozsnyó (Roíhava) déli részén lassan tizedik éve meredezik egy laposban vagy inkább dombon (?), nehéz eldönteni, mert hol emelkedőnek fel, hol gödörbe le bukdácsol kényszeredetten az erre járó. A grundjelleg valószínűleg tizedik éve a legfőbb vonása e helynek. Épülettörmelékekből nagy kupacok, földhegyek és munkaárkok teszik változatossá a képet. Persze, csak a játszadozó kisgyermekek örömére, akik még egyáltalán nincsenek tisztában azzal, miféle veszélyek is leselkedhetnek rájuk e fölvonulási terephez hasonló viszonyok között. A bevégezetlenség s a vele járó ideiglenes állapotok a kezdetektől uralják a telepet Azóta az elsőnek elkészült házak faláról ugyan már potyog a vakolat talán már tatarozni is kellene, most azonban a „besűrítés" folyik: a már álló lakótömbök közé folyamatosan épülnek az újak. Itt mindig készül valami, és fog is még egy darabig. Lassan tízezer ember lakja a telepet, de a tervek szerint tizenkettőezemek kell itt helyet szorítani. Addig azonban valószínűleg megint csak eltelik egy kis idő. Ami persze azt is jelenti, hogy az első években ideköltözött fiatal családokban felnőnek a gyerekek. kijárják az óvodát az iskolát, és elkerülnek otthonról anélkül, hogy lakókörnyezetük közben valaha is az emberileg — a mi kultúránk szerint — elfogadható, megnyugtatóan tiszta, biztonságos, netán esztétikailag is minőségibb szintre jutott volna. A Déli lakótelepen Rozsnyóban harmadik éve működik az egyetlen óvoda négy osztályteremben mintegy 120 gyerekkel. Az iskola átadását ígérték az illetékesek az idén szeptemberre is, ígérik jövő szeptemberre is ... Az egyetlen bevásárlóközpont ugyancsak pár éve működik. De a kocsma!, az bezzeg egzisztál — ahogy az errevalósi ember mondaná — a telep létezésének legelejétől fogva. Igaz, csak egy laposban alázatoskodik deszkabódéja majd földig hajolva nagy igyekezetében. Mégsem kerüli el az itteniek figyelme. A szóbeszéd szerint az egész városban mindmáig a Sugárnak van a legnagyobb napi bevétele — mert csak így nevezi, így tiszteli a helybéliség a tízezer ember számára valóban csak egy ugrásra levő torok- vagy inkább agyöblítő központot. Még most, hogy a konkurencia is elkészült, áll már egy márövid távon egyszerűbbnek tűnő megoldás: a lakótömb közelében kínálkozó óvoda, bár nem anyanyelven. # Robi ötéves. Délután öt óra felé, mire gyalogosan kiér édesanyjával a lakótelepre, bizony elfárad. A város közepéből, a Vajansky utcából ezzel a tempóval idáig mintegy húsz perc az út. Ha még közben meg is kell állni, mondjuk kólát inni — mert ilyen melegben bizony ivás nélkül alig bírja a kisember —, persze jóval több. Lengyel anyuka is szívesebben járatná fiát az otthonukhoz közeli lakótelepi óvodába. Ha volna benne magyar osztály. — Amikor megnyílt az új óvoda — mondja Lengyelné —, egy szülői értekezleten szóltak nekünk is, hogy aki akarja, átírathatja gyermekét ide a lakótelepibe. De én nem akartam. Én is magyar iskolába jártam. Hanem kértük mi is a városi iskolaügytőt, hogy nyíljék itt magyar osztály. Nem kaptunk rá semmi választ. — Két gyerekünk már iskolába jár. De amikor kérvényeztük a magyar osztályt itt a lakótelepen, még a középső is óvodás volt — mondja Belopotockyné. — Most már csak Gyula, a legkisebbik jár le a Vajansky utcába. Jaj, hát szerintem nagyon nehéz ott a helyzet, mert sok a gyerek, és vegyest vannak a kicsik a nagyokkal. Meg is tudom érteni, hogy a tanító nénik alig tudnak velük foglalkozni, örülnek, ha a fegyelmet meg tudják tartani. Nekünk is nagyon nehéz így. Mert le a városba tizenöt perc az út, onnét aztán föl kell mennem az Otexba, mert ott dolgozom, s délután megint vissza ugyanennyit. Aztóbusz mikor nekem kell, nem megy. Bizony sok szülőnek gond ez, akik buszhoz volnánk kötve. Ez a napi rohanás kikészíti a gyereket is. Sokkal könnyebb volna, ha csak ide a szomszédba kellene őt beadni reggel. s este kivenni. Hogy miért nem adtuk ide mégis? Hát mert mi magyarok vagyunk. * sodik kocsma is a tömbök közt. Egy ilyen telepen lakni vajon miféle életszínvonalbéli emelkedést jelent a családok számára, akik frissen költöznek be a Csermosnya völgyének, a Szilicei fennsíknak a falvaiból. Márpedig csak azért költözik mindenki a városba a szép kies vidékről, hagyja oda rokonságát, megszokott közösségét mert emelkedni akar! Vajon összeadták-e a nagy áradatban magukat sodortatni hagyó családfők, hogy mit veszített és mit nyert családjuk a költözéssel? S vajon a végeredménnyel szembe mernek-e nézni ?! * Néhány szülőnek eszébe jutott, hogy az óvoda itt a lakótelepen az ő gyerekének is épül. Sajnos a hivatal valószínűleg automatikusan végezte akkor is a dolgát, és nem jutott eszébe, hogy a tízezer ember között, akinek egy jelentős része Rozsnyó környékének magyar falvaiból került a telepre, talán akad harminc szülő, aki gyermekét magyar óvodába kívánja járatni. Az új óvodaépületet négy osztállyal ’ és mellette két bölcsődei csoporttal 1986 szeptemberében csupán szlovák tanítási nyelvűként nyitották meg. A szülők apelláltak. Néhányan még házról házra is jártak, s próbálták felmérni az érdeklődők számát, hogy a hivatalhoz beterjesztett igénylésük a valóságot fedje. Sajnos ügyük mindmáig elintézetlen. Mintha lehetetlent kémének! Rozsnyó városában, ahol a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 18 ezer ember él, s ennek 35 %-a magyar, mindmáig egyetlen magyar óvodai osztály működik 35 gyerekkel. (Nem számítjuk ide a cigány gyerekek számára működtetett ugyancsak egyetlen osztályt, amelyben a tanítási nyelv a magyar.) Az a magyar szülő, aki gyermekét anyanyelvén szeretné fel készíttetni az iskolába lépésre, a város közepén lévő óvoda egyetlen magyar osztályában igyekszik elhelyezni őt S ha ez valamilyen oknál fogva nem sikerül — például mert a lakótelepi lakás, az óvoda és a város túlsó végében fekvő munkahely közti távolság reggelente kisgyermekkel bejárhatatlan úgy, hogy mindenki időben és felesleges idegeskedés nélkül elérkezzék a helyére —. marad a * Király Károlyék épp fordítva döntöttek. Fiuk nyolcadik osztályos a magyar iskolában. Mikor ő járt óvodába, még nem volt gond az elhelyezése, akkor még falun lakott a család. Lekenyén. Lányuk óvodába járatása már nem ilyen egyszerű. — Magyar óvodába akartuk járatni Anitát is. Kérvényeztük is az első évben — mondja az édesanya. — De csak a Partizán utcai óvodában kapott helyett. Ott meg a magyar osztály a cigány gyerekeké, és messze van. Aztán kértük, hogy itt nyissanak osztályt a lakótelepiben. Nem kaptunk rá választ se. Pedig akkor mi már a huszadik jelentkezők voltunk. Csak hallottuk, hogy nem lett az egészből semmi. így Anita maradt itt a szlovák osztályban. De magyar iskolába íratjuk. Hogy az óvodába jár-e még vele magyar gyerek? Jaj, hát majdnem mind magyarok. Igaz-e. Anita ?! * Belopotocky Gyuláék is az igénylők között voltak. Kérelmükre a hivataltól persze ők se kaptak semmiféle választ. Harasztyné hasonló gondokkal küzd. — Egyszerűen nem érném el a buszomat, ha még előbb a Vajansky utcára kellene iemennem a lányommal — mondja. — így ő most ide jár a szlovák óvodába. De arra számítok, hogy jövőre már önállóbb lesz, legalább átöltözni tud majd egyedül. Már az is elég időnyereség, s akkor jövőre az utolsó, iskolaelőkészftő évre lehordhatom őt a városba, a magyar osztályba. A nagyobbik is odajárt, most ő már iskolás. — Nem tudjuk elképzelni se, mi az oka, hogy itt a lakótelepen csak szlovák osztályok nyílnak. Hivatalos választ, értesítést nem kaptunk. Egyszer azt mondták, hogy későn adtuk be a kérvényünket. Másszor meg, hogy nem volt rendesen kitöltve, milyen tanítási nyelvű osztályt kérünk. De aki bement a hivatalba, és személyesen érdeklődött, annak azt mondták, ne is kérje a magyar osztályt, mert az nem lesz. * Mit mond a hivatal? Hogy a városban az óvodai elhelyezéssel nincs probléma. Ha jól meggondoljuk, összeadjuk az egyik félnél és a másik félnél hallottakat. rtö 8
