Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-05-16 / 21. szám

nem jut elegendő a hazai piacra, mert importigényesek. Ismerős, ugye, a pamut alsóneműhiány? Divatos trikókban, pólókban sem tobzódunk, ha kínai import érkezik valamelyik boltba, órákig kígyózik a sor, forrnak a kedélyek... Pedig hát régi jó hírünknek megfelelően, hazai iparunk termel ilyesmit is. Csak nem nekünk. A piseki Jitex, a különböző kötöttárugyárak kínálata is elragadó. A szabadidőruhák, fürdőruhák, strandegyüttesek is megérnek egy-két sóhajt.

Hiába, a gazdaság útjai kifürkészhetetlenek.

Világra fordított arcunk a klasszikus könynyüipari ágazatokban gazdag, kivéve a kiskamasz méretű bőr lábbeliket (18—22-es nagyság), mert ezekből szinte nem is volt a tárlókban. A belpiaci hiány tavaly tetemes volt, talán ezért nem kínálunk kivitelre az idén sem; esetleg azért nem, mert a hiányt enyhítendő gyártott modellek nem ütik meg a mércét, lévén hogy tervezésük során egy szempont volt csak fontos: minél gazdaságosabban gyártani minél többet.

A textilipari szemlélődéshez hasonlatos képet nyújtott a bútoripari kiállítás. Ott is a hazai csúcsok voltak jelen, olasz, jugoszláv, finn termékek társaságában, s nem mernem állítani, hogy az utóbbiaknak volt több laikus szemlélőjük. Igaz, faipari kutató-fejlesztő intézetek állítottak ki mintadarabokat, színben, vonalvezetésben modemeket, variálhatókat, vagyis olyanokat, melyekre nem egy ember szíve fáj. Csakhogy gondok a faipar körül is bőven akadnak. A mintdarab még csak elkészül valahogy, egy-két tucat is megrendelésre egyikből-másikból, de azután vagy a fa fogy el, vagy a festék, vagy valami egyéb ... Világszerte kelendő a variálható, elemes bútor. Mind a cseh, mind a szlovák ipar tanújelét adta, képes kifejleszteni ilyet. Most már a folytatáson lenne a sor.

Amit hiányérzet nélkül, megelégedve szemlélhettünk, az az üveg és a divatékszer volt. Jóval szerényebbnek bizonyult azonban a tartós fogyasztási cikkek kínálata. Számítógépekben, videofelszerelésekben, színes televízióban nagy a hiány. Ezt a vásári kép is elárulta, lemezjátszókból, hifitornyokból, magnókból sem állunk sokkal jobban. Az oravai Tesla legújabb fejlesztésű színes tévékészüléke elnyerte ugyan a nagyvásár aranyérmét, de azt még nem ígérhetjük, hogy a piaci kínálat is javul majd általa. A Philips képcsővel felszerelt tévé a negyedik negyedévben jelenik meg „hazai" piacon a Tuzex devizásboltokban (mely kereskedelmi szempontból tőkés piacnak számít). Hogy belkereskedelmünk mikor kap belőle, arról hiába kérdezősködtünk. Ugyancsak szép számban hozott az Omnia külkereskedelmi vállalat a vásárra hűtőket és mélyhűtőket, közülük a legnagyobb érdeklődést a kétajtós kombinált Calex CM 355 váltotta ki 247 literes hűtőszekrényével és 104 literes fagyasztójával. Érdekes újdonságnak számított itt a keverödobos Romos mosógép, valamint az aranyérmes Tatramat 246 Mini automata mosógép (méretei: magasság 65 cm, szélesség 42 cm, hosszúság 60 cm, súlya 72 kg), a füleki (Firakovo) Kovosmalt Fiko 3 U 80 szilárd tüzelésű tűzhelye, az érsekújvári (Nővé Zámky) Elektrosvit hangulatos utcai lámpái, melyek elsősorban sétálózónákba valók. És voltak remek sportfelszerelések, kisipari szövetkezeteink kirukkoltak pár, óhajokra ingerlő bőrdíszmüáru-kollekcióval, vonzó, Lego-val felérő mechanikus játékkal, melyek sajnos, szintén nem a házi piacot gazdagítják.

Még mielőtt végképp belefulladnék abba, hogy a hazai piac kínálatának minőségét

elsirassam, hadd írjam ide: tudatában vagyok. hogy a külföldnek kínáltuk termékeink legjavát. De számba véve az utóbbi években hallott, olvasott magyarázatokat és gazdasági jelentéseket, el kell gondolkodnom azon, vajon úgy működik-e külkereskedelmi szolgáltatásunk, ahogyan az hatékony, gazdaságos lenne. Vajon értékének megfelelően tudjuk-e értékesíteni árucikkeinket, vajon jók-e üzletkötőink, jó üzleteket kötünk-e? Mert óhatatlanul visszaköszön egy tavalyi szemináriumon — éppen a textilipar kapcsán — elhangzott kereskedelmi és ipari miniszteri vélekedés: tudniillik a természetes alapanyagú gyermekholmival való ellátást a fejlődő országokból származó behozatallal akartuk megoldani, de ráfizettünk a boltra. Csak állami dotációval tudtuk forgalmazni az importot, így hazai termelőkre fanyalodtunk. Ha viszont most exportőrként lépünk fel, biztos, hogy jó áron értékesítünk?

A költségvetési egyenleg szempontjából kívánatos a kivitel és a behozatal egyensúlya. Ezt értjük. Ugyanakkor azonban kívánatos lenne a belpiaci egyensúly is, a kiegyensúlyozott ellátás, a valóban gazdaságos gazdaság. Az, hogy ne termeljünk drága pénzen eladhatatlan árut (pl. divatjamúlt műszálas anyagokat), mely eleve az alkalmi áron árusító boltokba kerül, s ott sem kell senkinek, hanem kapjuk meg mi is a jó minőségű, ezért hosszabb élettartamú — így takarékosabb — terméket, mert a legtöbben már rég rájöttünk: olcsó húsnak híg a leve.

És a legtöbb hazai vásárló azt szeretné, ha a termelő nem becsülné kevesebbre őt vagy tíz osztállyal a külföldinél. És azt is szívesen venné, ha a kifelé mutatott és a befelé fordított arc között nem lenne ilyen óriási különbség.

N. GYURKOVITS RÓZA