Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-04-25 / 18. szám

ífepertrttti A komáromi (Komárno) Duna Menti Múzeum 1970-ben elkezdte a Komárom és szélesebb vidéke gaz­dag munkásmozgalmi hagyománya­ira vonatkozó tárgyi emlékek és do­kumentumok rendszeres gyűjtését. Az összegyűjtött dokumentumokból már 1971-ben, a CSKP megalakulá­sának 50. évfordulója alkalmából időszaki kiállítást rendezett. Az ezt követő években a gyűjtés ered­ményesen folytatódott, és a het­venes évek közepéig összegyűlt anyag lehetővé tette egy állandó munkásmozgalom-történeti kiállítás megrendezését. E célra a múzeum megkapta a komáromi Zichy-palota bérházzá átalakított épületének emeleti helyiségeit. Ezek egy részé­nek megfelelő felújítása, átalakítása és berendezése után 1979. augusztus 25-én a múzeum .különálló részlege­ként három teremben megnyílt a Délnyugat-Szlovákia munkásmoz­galma című állandó kiállítás első ré­sze, majd az épület további helyisé­geinek átalakítását követően 1986. május 8-án hat teremben a kiállítás második része. A kiállítás a kezde­tektől 1960-ig dokumentálja a mun­kásmozgalom alakulását, illetve a második világháború utáni politikai és gazdasági fejlődést a jelenlegi Ko­máromi, Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda), Galántai (Galanta) és Érsek­újvári (Nővé Zámky) járás területén. A kiállítást a századforduló kisal­földi kubikusainak, agrárproletárja­inak életét és munkáját, valamint az amerikába való kivándorlást és e táj első nagyobb ipari létesítményeit is­mertető képsorok vezetik be. E fény­képeket tárgyak egészítik ki, melyek közül említést érdemel a komáromi hajóácsok szerszámainak szinte tel­jes gyűjteménye. A munkásmozga­lom kezdeti időszakát az első komá­romi szakszervezeti csoportok mega­lakulására és tevékenységére vonat­kozó dokumentumok, a választójogi harcokat idéző röplapok, a Magyaror­szági Szociáldemokrata Párt komáro­mi szervezete tagjainak csoportképe és színjátszó csoportjának fényképe szemléltetik. Külön teremben foglal­kozik a kiállítás az első világháború és a nagy októberi szocialista forra­dalom hatásával e terület munkás­­mozgalmára, valamint a Magyaror­szági Tanácsköztársaság helyi ese­ményeivel. Az itt kiállított tárgyak között láthatók az egymással harcoló hadseregek fegyverei és felszerelési tárgyai, első világháborús emléktár­gyak, a magyar és az orosz hadifog­lyok kézimunkái, a Délnyugat-Szlo­­vákia területén harcoló magyar vö­röskatonák fényképei és iratai. Az első világháború utáni forradal­mi hullám idején a vidék munkás­szervezeteiben zajló differenciálódási folyamatott a forradalmi földmunkás szakszervezeti csoportok, majd a ko­­munista pártszervezetek megalaku­lását, s a húszas években vívott gaz­dasági és politikai harcaikat eredeti nő 12 1

Next

/
Thumbnails
Contents