Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-04-18 / 17. szám
Az agresszív gyermek egyszemközt Egy tizenhat éves lánynak, aki Eperjesen tanul Azt írod, két hónapig jártál a fiúval, akivel szerettétek egymást mégis szakítottatok, mert te megtudtad, hogy közben egy másik lánnyal is jár. Most pedig szenvedsz, mert nem tudod őt elfelejteni, mert nem tudsz belenyugodni, hogy ő mással van, s úgy érzed, hogy te senki mást nem tudsz szeretni, bár most is van egy barátod. Hogyan szerezd vissza az elsőt ezt kérdezed? A próbálkozás útja egyszerű. Oda kell állni a fiú elé, és meg kell neki mondani, hogy azt a szakítást te nem gondoltad komolyan, illetve, hogy azóta kiderült neked ő nagyon fontos, több egy alkalmi kapcsolatnál. Ha ezek után a fiú továbbra is félvállról vesz téged, nincs mit tenni. Ő nem gondolta komolynak kapcsolatotokat. Bizony meg kell tanulnod lemondani is dolgokról. Éppen itt az ideje! Egy következő tizenhat éves lánynak, aki szintén Eperjesen tanul Hasonló a problémád, mint barátnődé. Bár a szakításért te csak magad okolhatod, miután nem tartottad meg a szavad, kifecsegted titkotokat, amelynek a megtartására mindketten ígéretet tettetek. Ezek után ne csodálkozz, ha a fiú nem bízik benned. Hogyan béküljetek ki mégis? Azt, írod, már többször is szakítottatok, de eddig még mindig kibékültetek. Hát próbálkozz most is hasonlóan. De most mondd el a fiúnak azt is. hogy bánod ostoba fecsegésedet. Mindkettőtöknek — és többi olvasómnak is — üzenem, hogy a rovatunkhoz beérkező levelekre — ha csak erre különösen nyomós ok nincs — egyedül lapunkon keresztül válaszolok. Véleményemet, tanácsomat tehát továbbra is a Négyszemközt rovatban olvashatják. Szeretnék rátalálni 38 éves, barna hajú, kék szemű, érettségizett nő élettársat keres 42 éves korig. A Galántai és Bratislava-vidéki járásiak előnyben. Jelige: „Rossz egyedül" 40 éves, 165 cm magas, középiskolai végzettségű elvált férfi keresi korban hozzáillő nő ismeretségét. Kis gyermek nem akadály. Jelige: Tavasz 1989 26 éves, komoly fiatalember szeretne megismerkedni lánnyal vagy asszonnyal 26 éves korig. Egy gyermek nem akadály. Csak fényképes levelekre válaszol. Jelige: „Kikelet" 27 éves, 185 cm magas, szőke katonamérnök ezúton szeretne megismerkedni egyszerű barna hajú lánnyal házasság céljából. Csak fényképes leveleket vár. Jelige: „Szeretném, ha szeretnél" 23 éves, 164 cm magas, lakással rendelkező elvált nő, egy kis gyermekkel, minden káros szenvedélytől mentes, szimpatikus férfi ismeretségét keresi. Fényképes levelek előnyben. Jelige: „Megértés" 41 éves, 175 cm magas, jó anyagiakkal rendelkező, független legényember ezúton keres magához illő lányt vagy asszonyt. Egy gyermek nem akadály. Jelige: „Minden megvan, csak Te hiányzol" Az utóbbi években egyre gyakoribb beszéd- és vitatéma az „agresszív gyermek". Kétségtelen, hogy a gyerekek egy részének erőszakos, támadó viselkedése élő probléma. Ezek a gyerekek féktelenül szembeszegülnek a felnőttekkel, a szokásosnál indulatosabban és durvábban verekednek, rombolnak. Gúnyos, ellenséges szavaikkal gátlástalanul bántanak meg bárkit. E nehezen elviselhető magatartás okait keresve, a felnőttek körében egymástól igen eltérő vélemények hangzanak el. Van felnőtt, aki úgy gondolja, hogy manapság azokat a gyermekeket is agresszívaknak minősítik, akiket ha 20—30 évvel ezelőtt születnek, élénknek, csibésznek, talpraesettnek vagy a legrosszabb esetben indulatos, verekedést kedvelő kölyöknek neveztek volna. Hallhatjuk: nagy baj lehet a családi neveléssel, a szülök nem foglalkoznak megfelelően agresszív gyerekükkel, akik úgy viselkednek a játszótéren, az utcán, az óvodában, ahogyan otthon megengedik nekik. Nemritkán az óvodát, iskolát is okolják: természetes, hogy ezt tanulják egymástól, hiszen egy csoportban sokan vannak, óhatatlan, hogy a nagy tömegben egy-kettő el ne kezdje az erőszakoskodást, a verekedést, s ilyenkor bizony a csoport minden tagja vagy támadó, vagy áldozat lesz. Mit tehet a pedagógus 25—30 féktelenné vált gyerekkel, akik közül sokan önkéntelenül utánozzák a tévében látott agresszív jeleneteket. És mondják azt is: a mai gyerek születésekor magával hozza rossz idegrendszerét, hiszen a modem, hajszás életben szüleik is idegesek, kiegyensúlyozatlanok. Öröklik az idegességet, az agresszivitást. Még számos hiedelem kavarog a beszélgetésekben és a vitákban. Ezek részben maradi vagy felületes nézeteket, másrészt bizonyos igazságmozzanatokat tartalmaznak. A gyermek élményeiből nem hiányozhat a harag (ha valami nem úgy sikerül például, ahogy várta), a rivalizálás, a támadás megkísérlése, a megtámadottság elviselése vagy visszaverése. S nem hiányozhat — a szociális normák túlságosan lassú elsajátítása esetén — a felnőttek elmarasztalása vagy más, ránézve kellemetlen következmény. Hogyan élhetné át a gyerek a fenti élménysorozatot, hogyan válhatna mindez saját tapasztalatává és ezáltal személyisége építőköveivé, ha soha nem lenne agresszív, ha olyan fenyegető légkörben nőne fel, amelyben eleve el kellene fojtania törekvéseit, vágyait. A gyerek szabadságát erősen korlátozó, a rendbontást súlyosan büntető nevelés a szorongás és az elfojtott agresszió tendenciáit növeli, s ezáltal rossz irányba tereli személyiségfejlődését. Az elfojtott agresszió nem egyenlő a megszűnt agresszióval. Sőt, a harag, az indulat növeli az agresszió tartalékait, amelyek váratlanul, előre nem látott helyzetekben és időben törnek fel. Ez bekövetkezhet serdülővagy fiatalkorban is, és nem mindig közvetlen agresszió formájában. Az elfojtott ellenséges indulatok átalakulhatnak neurotikus tünetekké. Ilyen eredetű lehet például némely zárkózott, nehezen megközelíthető felnőtt ember állandó — de rejtegetett — önértékelési konfliktusa. Nem tudja megtalálni önmagát, biztonságérzetét, mert gyerekkorában nem lehetett őszinte, nem mutathatta ki sem vágyait, sem haragját. De amennyiben nincsenek ilyen távoli és súlyos következményei a dresszúrának, az egészséges alkatú gyerek a családi autokratikus légkörből kiszabadulva, az óvodában, az iskolában vagy a játszótéren éli ki az otthoni korlátozások miatt érzett haragját, társai között szertelen, nehezen alkalmazkodó. A pedagógusoknak figyelniük kell arra, hogy a túl szigorú nevelésre hajlamos szülőknek ne adjanak alapot a rosszul időzített, vagyis a „rosszaság" elkövetése után jóval később kiosztott büntetésre. Az elmondottakból megállapítható, hogy a gyermeki agresszivitás kialakulásának megelőzésére elsősorban az úgynevezett büntetésközpontu neveles kiiktatása, azaz a büntetések meggondolt és nagyon árnyalt alkalmazása ajánlható. A másik fontos, követendő irányelv szintén nehéz és komplex feladatot ró a szülőkre és a nevelőkre. „A szülő önuralma valószínűleg a legjobb garancia a gyerek önuralmára" — írja egy kiváló gyermekpszichológus. Elméletileg a legtöbb felnőtt egyetért e kijelentéssel, nem is tartja nagyon eredetinek, szinte elsiklik tartalma felett. Hiszen közismert, hogy a szülő és a nevelő példamutatása mennyire hatékony. S mégis, furcsa ellentmondásokra bukkanunk, ha a gyakorlatot szemügyre vesszük. Az átlagos felnőtt, ha a gyerekkel van, jó példát igyekszik mutatni: a boltban udvariasan beszél, a közlekedési eszközökön átadja ülőhelyét az idősebbeknek, nem löki arrébb azt, aki útjában áll, nem kiabál mérgesen (kivéve a volán mögött ülőket) stb. E viselkedésmódok a szándékos példamutatás körébe tartoznak. A gyerek azonban nemcsak ezeket utánozza, részére a modell ennél több: a szülő vagy a pedagógus egész személyisége hat modellként. A személyiségnek azok a megnyilvánulásai is, amelyek nem tudatosak, amelyek nem a gyereknek szólnak, s amelyek esetleg igen sok agressziót tartalmaznak. Ha a felnőttek egymással szemben indulatosak, agreszivak (még ha rossz szándék nem vezérli is őket. és szeretik egymást), akkor a gyerek természetes életkori agressziója nemhogy fokozatosan csökkenne, illetve átalakulna egészséges becsvággyá, kreativitássá, hanem ellenkezőleg, egyre fokozódik, bonyolódik, mert szorongása és bűntudata is növekszik. Összegezzük: az agresszió nem öröklődik, hanem a hibás szocializálódás útján jön létre. A harmonikus, humánus szocializálódás alapjainak megteremtésével elejét vehetjük a túlságosan gyakori és intenzív, a személyiségfejlődést torzító agresszivitás kialakulásának. NANSZÁKNÉ dr. CSERFALVI ILONA nő i
