Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-04-04 / 15. szám

'> £ ■O 7=.

H— ' _ N «0 <S)

_0) ^ O ffi

2 0

£« * N 2 4/5 -< ;W

||c75 -g

N °

Q to v: jz

Játszótér. Óvodai, napközis, lakótelepi. Nincs olyan szülő, aki ne vett volna részt legalább egy felépítésében, karbantartásában. Tavasszal, ősszel gyerekünk szinte rendszeresen hozza az értesítőt az iskolából — kérjük a kedves szülőt szombat délelőtt egy kis munkára az iskola udvarára ... —, és általában megyünk is szívesen. Mi. akik az utca végében a magunk kialakította játszótéren, grundon nőttünk fel. ahol nem volt mászórúd, csak néhány diófa, sem rollerpálya, sem labdázófal. csúszda, csőalagút, mégis nagyokat lehetett száguldozni és bújócskázni a vadalmafák és bokrok között, mindenütt meghallva anyu kiáltását: Kati. Pisti haza!

Ma valahogy egymásba futnak az utcák, nincs utca vége. A játszótereket nem a gyerekek, hanem kertművészek, pedagógusok. pszichológusok tervezik, meg, és alakítják ki a nekik megfelelő helyen. Ott. ahol erre nincs pénz — és általában nincs — néhány lelkes szülő kezdeményez. Eltervezi és fel is építi a játszóteret. Számos gyerekparkot építettek az utóbbi időben nőszövetségi tagok „A társadalomnak, a családnak, önmagunknak” mozgalomban, a legutóbb kitüntetettek között vannak a lévai (Levice) járás, a kolárovoi, szőgyéni (Svodín), újbásti (Nová Basta), alistáli (Hrobonovo) asszonyok. Valójában mindegy, hogy ki érzi magáénak a gyerekek ügyét, hiszen játszani gyerek, felnőtt egyaránt szeret. A legfontosabb az. hogy csökkenjen azok száma, akik szobájuk ablakából unott arccal nézik végig néhány ember szorgoskodását. N. ZÁCS’EK ERZSÉBET