Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-03-14 / 12. szám
KUCKÓ Élvezetes, izgalmas olvasmány A forró kutya. Ha szeretsz a nyelv rejtelmes útjain kalandozni, ha érteni akarod anyanyelvedet, s nemcsak dobálódzol a szavakkal, mindenképpen olvasd el Tótfalusi István legújabb könyvét. Megtudhatod belőle, miről is beszélsz akkor, amikor azt magyarázod, hogy a húst prézlibe forgatod, amikor tonikot rendelsz a vendéglőben, vagy éppen hot dogot kérsz a sarki elárusítótól. Tehát csupa érdekességről értesülhetsz, szavakról, fogalmakról, illetve a mögöttük élő tárgyakról, dolgokról, amint azok is kalandoznak egyik nyelvből át a másikba, egyik kultúrából a szomszédosba K így tovább. (Madách, 1988) FORRÓ KUTYA (részlet) Öten vártak, három lány és két fiú. Élénk beszélgetésből riasztottam fel őket. — Szervusztok — mondtam. No, éppeséggel túlzás volna riasztásról beszélni. Négyen nem is nagyon néztek föl, csak az egyik lány fordult felém. Sötétszőke haja egy vastag copfba volt befonva hátul, kissé féloldalasán. Szép, enyhén ferde vágású szeme volt, pirosbarna arca, a homlokán keskeny, hímzett szalagot viselt. Hirtelenjében még egy tollat képzeltem el a hajába tűzve, és magamban elneveztem indián hercegnőnek. — Szia! — mondta az indián hercegnő. — Te is a fakra jöttél ? — Ühüm — mondtam én. Az egyik fiú, hosszú, szőke, szemüveges, értelmes arcú kamasz vihogva oldalba bökte a lányt. — Tudod te, mi az a fák angolul? — Ugyan, Ákos, honnan tudjam, mikor én latint meg franciát tanulok — nézett rá az indián hercegnő. — Te például tudod? — fordult újra felém. Semmi kétség, engem diáknak néznek, állapítottam meg. Hát igen, a termetem nem épp daliás, és mondták már többen is, hogy olyan kisfiús képem van .. . bizonyára nem ilyennek szokás elképzelni egy komoly tanerőt. No persze, éppenséggel hízelgőnek is tekinthetem a félreértést. — Tudom — feleltem. —• Disznóság. Pontosabban szeméremsértö szó. — Eszter is tudhatná — derült tovább az Ákosnak nevezett hosszú fiú —, ö is angolos. — Egyik olvasmányunkban sem volt benne... — felelte egy rövid fekete hajú, finom alkatú lány, aki a jelek szerint Eszter névre hallgatott. A válasz nagy nevetést váltott ki. Észter elpirult. Én úgy éreztem magam, mint Mátyás király vagy Harun ar-Rasid, aki álruhában elvegyült népe közé. Nem nagyon törődtek velem, beszélgettek tovább, s így én zavartalanul figyelhettem őket. Az indián hercegnőről kiderült, hogy nem Pokahontasznak, hanem Piroskának hívják, a harmadik lányt pedig, egy zubbonyos-nadrágos, nyúlánk, kissé hadaró beszédű és erélyes amazont, Bettinek becéztek. A másik fiú láthatólag kilógott a társaságból, nem nagyon szólt, és hozzá se szóltak, igy róla csak később tudtam meg, hogy Ernő a neve. — Ennyien vagyunk? — kérdeztem vagy tíz perc múlva. Megint az indián hercegnő méltatott figyelemre. — Igen, úgy látszik, veled együtt hatan. Emese meg Rozi átjelentkeztek irodalomra. — És ebédeltetek már? — Nem láttad, milyen hoszszú sor áll az ebédlő előtt? — kérdezte Betti némi fölénnyel. — Áramszünet volt délelőtt, a szakács nénik elkéstek az ebéddel. Majd óra után lemegyünk. — Ha egyáltalán lesz óra — mondta Ákos. — Úgy hallottam, hogy nyolc fö alatt nem is indítanak csoportot. — Menjünk le, és kapjunk be valamit a téren — indítványoztam. — Tényleg, a City Grillben! — derült föl Ernő. — Mégpe. dig sürgősen, mert felfordulok éhen. — És ha a tanár jön? — aggályoskodott Eszter. — Húsz percet vártunk — nézett a karórájára Ákos. — Szerintem úgyse jön már. Ebben mindnyájan megnyugodtak, s elindultunk. A téren, egy zöldséges standja előtt elhaladva a következő párbeszédre figyeltünk föl: — Magának mit adok, mama? — Két kiló'krumplit kérek, fiacskám. Meg három olyan izét... garapfurutot... — Micsodát?! — Hogy is hívják... hát grappfurot... ott azt a sárgát .. — Nem lát a szemétől, mama? Ott van kiírva rá, hogy greppfrujt! És tényleg ki volt írva a kis fekete ártáblára fehér krétával, így: Greppfrujt. — Goromba tahó! — mérgelődött Betti. — így nekirontani szegény öregasszonynak! — Ráadásul hülye is — tette hozzá Ákos. — Mert az a sárga leírva grapefruit, kiejtve meg grépfrút. A grillnél rendeltünk egyegy hamburgert meg kólát, és az állópultnál evéshez láttunk, amikor megjelent két idősebb féri meg egy asszony falusias öltözetben, biztosan a közeli piacról jöttek át. — Megehültem, sógor — mondta az egyik férfi —, nézd mán meg, mit adnak ebben a cittygrillben vagy mi a fenében. A sógor olvasni kezdte a listát: — Asszongya, hogy hótt dög, hamburger, ceseburger... piza ... Te eligazodsz ezen, Jóska? Egyáltalán, ennivalót adnak itt? Ákos készségesen odalépett hozzájuk. — Tetszik tudni, a hot dog az virsli egy óriáskifliben mustárral meg ketchuppal. — Miféle csappal? ' — A ketchup fűszeres, paradicsomos szósz. A hamburger sült marhafasirt két fél zsömle között. A cheeseburger ugyanaz, csak sajtszeletet sütnek bele. A pizza meg lángosféle, sajt, sonka és paradicsomszósz sült a tetején. — A jóistenüket, hát akkor mér nem írják ki magyarul! — dohogott az öreg, és odalépett a kiszolgálóhoz. — Adjon, kedvesem, három hótt dögött, vagy hogy hívják, ami ott van az elején. — Hát gondoltad-e sógor — mondta később, már tele szájjal a másik öreg —, hogy reggel fölülsz a vonatra, oszt délben már Amerikában ebédelsz? Ezen mi is mulattunk. — Még jó, hogy tolmácsot találtak — mondta Betti. — És képzeljétek csak, ha lefordítom nekik a hot dogot — vihogott Ákos. — Forró kutya! Még talán el is szaladtak volna! — Tényleg, milyen hülyeség — jegyezte meg Eszter. — Miért hívják angolul kutyának? — Azért — mondtam, — mert a múlt század hatvanas éveiben Londonban egy virslifajtát úgy hívtak, hogy dog-ina-bag, vagyis a kutya a zsákban. Arra célzott ez a név kajánul, hogy isten tudja, mi mindenből kutyulja össze a hentes, talán még kutyahús is van a bélben. Később aztán már egyszerűen csak dogsnak mondták. Amikor aztán 1873-ban egy Jameson nevű ember először árusított az utcán kenyérszeletek közt főtt virslit, csak annyit írt ki, hogy hot dogs, s a londoniak már tudták, hogy mit árul. A gyerekek szájában megállt a falat. — Te honnan tudsz ilyeneket? — ámult el Betti. Majd kissé gyanakodva megkérdezte : — Egyáltalán ki vagy? Hogy hívnak? — Gyuri vagyok. Szelei György — feleltem. — Elnézést, már az elején be kellett volna mutatkoznom. — Ugye az E-be jársz? —• kérdezte Piroska. — Mert azokat alig ismerjük ... Ákos a nevem hallatára felkapta a fejét, aztán oldalba bökte Piroskát, és valamit súgott a fülébe. Az indián hercegnő szép piros arca még pirosabb lett, és ijedten hebegte: — Tényleg te ... maga ... a tanárunk tetszik lenni? — Hát, ha már így lelepleztetek — feleltem —, akkor töredelmesen bevallom. Mit tagadjam, élveztem az általános meghökkenést. — Ne tessék haragudni, hogy tegeztük — mondta Ernő, bár ő volt az egyetlen, aki biztosan nem tegezett, hisz egyszer sem szólt hozzám. Ha jól figyeltem, máshoz se nagyon. — Dehogyis haragszom — mondtam —, ti ne haragudjatok, hogy eddig tévedésben hagytalak benneteket. De jólesett újra diáknak éreznem magamat, mert én csak most kezdek tanítani. És javasolnám, hogy most már maradjunk is meg a kölcsönös tegezödésnél, ha nem esik nehezetekre. — A diri néni nem engedi — szólalt meg újra Ernő. — Ami néninek nem fogjuk az orrára kötni — vágta rá Betti. — Második javaslatom — folytattam —, hogy üljünk le itt a parkban az árnyékban, és folytassuk a beszélgetést. nő 16
