Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-03-07 / 11. szám

CSALÁDI KÖR Olyan nyolc év körüli fiú — cow­boy öltözékben — segitkezett egy istállóban. Az egyik felnőtt, akinek ott volt a lova, e szavakkal köszönte meg a kiszolgálást: köszönöm, cow­boy. A gyerek rávetette nagy szürke szemét, és tiszta tekintettel azt mondta: én nem vagyok cowboy, én csak egy kis srác vagyok. Ezt a törté­netet egy jogász mesélte el egy pszi­chiáternek. és hozzátette; „Azóta is úgy érzem, én nem vagyok jogász igazán, csak egy kis srác." Pedig nem volt igaza. Remekül tudta a szakmá­ját, nagy sikerei voltak a munkájában. Igaz, a magánéletében már nem volt olyan egyértelműen rózsás a helyze­te ... Állítólag épp ilyen beszélgetés inspirálta Eric Bemét, hogy a pszicho­terápia egyik új ágát kialakítsa. Kon­cepciójának alapja az az elképzelés, hogy énünk három összetevőből áll: szülői, felnőtti és gyermeki részből. A gyermeki az bennünk, amilyenek kiskorunkban voltunk. Cselekedhet vakkal gügyögünk egy pici gyerekhez, mint ahogyan hozzánk szóltak valami­kor. Azt mondja közben egy. belső hang: „na, pont mint apád, jól megy ez neked, de tudod, hogy sokra nem mégy vele ..." Vagy mondjuk egy vidám összejövetelen úgy táncolunk, mintha harminc évvel fiatalabbak len­nénk. Ebben a pillanatban a gyermeki énünk viszi a vezérszólamot. A szülő persze valahol énünk csücskében óva int: „most dáridózol, de a te porcko­rongjaid ..." S győz a szülői én, azu­tán a fotelba huppanva érett ember­hez méltóan szemléljük, hogyan vál­nak „nevetségessé" a többiek.., A szülő könnyen játssza meg a felnőtti ént — okosan szól. Logikájá­nak gyökerét csak akkor találjuk meg, ha rádöbbenünk, hogy véleményét rá akarja kényszeríteni a másikra. Igen fontosnak véli, hogy meggyőződésé­vel azonosuljon a másik. A felnőtt én-rész, a „hűvös agy", a „számító­gép" nem törekszik ilyesmire. A leple­Az „én" rétegei (hogy jobban megértsük önmagunkat és másokat) gyermeki énünk kedvünk szerint, úgy is, hogy másoknak szerzünk örömet. Lehet vidám, alkotó, de gonoszkodó is. A „gyermeki én" nyilvánul meg például a futballban. Az öröm és a düh kitörései, a gól keltette igazi lel­kesedés. Nehéz gyermeknek maradni egész életünkben. Ugyanakkor viszont a „gyermeki" bennünk épp az a sze­mélyiségösszetevő, amely képes az örömre, a pillanatnyi boldogság mély átélésére, a spontaneitás, az őszinte­ség, az alkotókészség igazi forrása. A felnőtt: az adatokat összegyűjtő és prognózisokat közvetítő számító­gépre emlékeztet. Énünk felnőtti része értelmes, érzelemmentes, képes raci­onálisan, felülről és bizonyos távolsá­got tartva, szinte mintegy „kívülről" nézni, megítélni a dolgokat, esemé­nyeket, cselekedeteket. A szülői: énünk harmadik része a szülőktől vagy más tekintélyt jelentő személyiségek viselkedésének átvéte­le révén alakul ki. A hagyományok és az értékek rendje nagyon fontos. Egyes szakemberek szerint a szülő képéből sok minden átszűrödik az újszülött énjébe. Vannak helyzetek, amikor énünk va­lamelyik része magához ragadja a „végrehajtó hatalmát," máskor a má­sik vagy harmadik tör az élre. Dialógus is lehetséges énünk egyes részei kö­zött. Egy példa: Ugyanazokkal a sza­zés gyatrább formája azokban a rej­tett értelmű kifejezésekben rejlik, amikor a felnőttinek tűnő kijelentés „megint miért nem vettél jegyet az elővételi irodában" szemrehányás jel­legű. Vagy akár: a „miért nincs még kész a vacsora ". A nüanszok a hang­­színekből színezetből a gesztusokból adódnak. Énünk három rétegének egyetértés­ben harmonikus szimbiózisban kell élnie. A szülői én nélkülözhetetlen ott, ahol irányítani, alkalmazkodni, félel­met és ellenszenvet kell tudni legyőz­ni. A felnőtti rész akkor kell, hogy működésbe lépjen, amikor józan észre van szükség a lehetőségek, esélyek az esetleges következmények felmérésé­re. A gyermeki rész akkor váljon ural­kodóvá, akkor ne szabjunk neki gátat, amikor alkotó módon, feszélytelenül kell cselekednünk, problémát megol­danunk. Ott amikor valami újat és érdekeset akarunk átélni. S hogy a gyerek megbízhatatlan ?! A szülő sze­rint vaktába rohan, a felnőtt szerint nem tud mérlegelni? Ha a szülő a felnőtt segít szükségleteinek a kielégí­tésében, ha nem küszködik alapvető hiányosságokkal, biztos, hogy keve­sebb lesz a gond. SZEBERÉNYI JUDIT

Next

/
Thumbnails
Contents