Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-02-28 / 10. szám
CSALÁDI KÖR Fogyasztói kosár: a napi kenyértől a lakbérig minden beletartozik. A szakemberek azt mondják, spórolni legjobban úgy tudunk, ha mérsékeljük a fogyasztást. Rengeteg családban a kiadások ellenőrzésére és „megregulázására” a könyveléses módszert választják: kölcsön, óvoda, iskolai kirándulások. tej, kenyér stb. — fillérekre betáblázva. így próbálnak valamit lefaragni a szükségletekből. A köznapi ember ritkán találkozik az olyan fogalmakkal, mint az egy főre jutó családi jövedelem, létminimum, társadalmi minimum stb. Azt persze a saját bőrén érzékeli, hogy mennyire nehezebben él a két- vagy többgyerekes család, mint a gyermektelen, vagy hogy milyen aránytalan, terhet jelent egy szövetkezeti lakás megvásárlása az állami lakással szemben — esetleg mindkettő ellenében a szülői segítséggel folépülő „családi fészek”. Miközben azonban így mérlegel, nem tudatosítja, hogy az egyenlőtlenség forrása nem elsősorban a bér vagy fizetés (az amúgy is alig van differenciálva), hanem az eltartottak száma, a lakáshoz jutás módja (ami az egyiknek szociális juttatás, a másiknak erején fölüli befektetés), a szülői támogatás mértéke stb. A szociológusok hangsúlyozzák, hogy a jövedelmeket sosem az egyénre nézve kell figyelnünk, hanem a család (a háztartás) szempontjából. A fölmérések szerint hazánkban 1985-ben a gyerekes családokat véve alapul minden eltartó személyre egy eltartott jutott Családmodellünk ismeretében az eredmény korántsem meglepő, hiszen köztudomású hogy családjaink általában kétgyerekesek, és általában mindkét szülő dolgozik. Az idevágó összehasonlító statisztikák azt mutatják, hogy azok a családok, amelyekben a szülők 35 évesnél fiatalabbak. átlagban 250 koronával kevesebb jövedelemhez jutnak, mint az átlag. Mivel az anya általában az első gyermek megszületése után két évig otthon marad, a család jövedelme 800 koronával csökken. Az anyagi nehézségeket szülői támogatással, a kiadások visszafogásával (kevesebbet költenek ruhára, cipőre) oldják meg: és főként azzal, hogy az anya — akár annak árán, hogy több gyereket nem vállal — újra munkába áll. Azt hiszem, a jelenség nem kívánatos és káros hatását nem kell külön hangsúlyoznunk, annál is inkább, mert az ország szaporulata 1980-tól veszélyben forog. A nő tehát, amint anyává válik, társadalmilag (és hivatását tekintve is. főként az értelmiségiek) kedveződen helyzetbe kerül, mintegy „megbüntetődik”. Azon sem csodálkozhatunk, hogy némelyik anya azt hangoztatja: ebben a társadalomban „nem éri meg” anyának lenni! A jelenség másik vetülete: köztudo- j mású. hogy hazánkban a gyerekek j 65,9 %-át bölcsődében helyezik el, ha- ; bár a pszichológusok egyértelműen ki- I mutatják a bölcsődei nevelésnek a gyermekek érzelmi életére kifejtett negatív hatását. (Arról nem is szólva, hogy a megbetegedések aránya a bölcsődét látogató gyerekek között aránytalanul magas: a fölmérések szerint a gyerekek hatvan százaléka legalább havonta egyszer megbetegszik.) Társadalmi minimum és támogatás A statisztikusok és a szociológusok adatai arra figyelmeztetnek, hogy a jövőben — ha csak a helyzet nem változik — az átlagcsaládok életkörülményei inkább romlani, mint javulni fognak. A jelentések szerint 1985-ben 385 ezer gyerek élt olyan családban, melynek jövedelme nem érte el a négytagú — szülők plusz két gyermek — családok társadalmi minimumát, a négyszer I 084 koronát havonta. (A létminimum tíz a legalacsonyabb összeg, mely a biológiai fönnmaradáshoz szükséges. A társadalmi minimum, korlátozott mértékben, de magában foglalja azoknak a javaknak és szolgáltatásoknak a költségeit is. amelyek ma már tömegigényként jelentkeznek.) Azokban a családokban. ahol a családfő kora nem érte el a 34 évet. minden ötödik gyerek a létminimum alatt élt. Annak ellenére, hogy a fölmérések szerint a családok kilencven százalékának a helyzete öt évleforgása alatt konszolidálódott, a szakemberek felhívták a figyelmet arra: a probléma élő, adva van. Mintegy negyvenezer gyerek él kisjövedelmű családban.) Jelentős anyagi nehézséggel küszködnek a csonka családok: ezekben a családokban az egy főre eső jövedelem 87 %-a az átlagcsaládokban kimutatott jövedelemnek. A többgyermekes családok hasonló cipőben járnak, a kimutatások szerint ma egy gyerek létfenntartási költségeinek mindössze 40 %-át fedezik a szociális juttatások (családi pótlék. adókedvezmény). A társadalom részéről a családi pótlék jelenti a legjelentősebb anyagi támogatást. melyet a gyerekes családok élveznek. Kiszámították, hogy az 1965- ben foganatosított pótlékrendezés ellenére a gyerekes családok életszínvonala folyamatosan csökken. (Az emelések kizárólag az azóta bekövetkezett áremeléseket kompenzálták, összegük valójában az utóbbi húsz évben nem emelkedett.) A gyerekes családoknak juttatott szociális segítséghez számíthatjuk az adókedvezményt is, melynek szociális igazságosságával szemben az utóbbi időben számos nyomós érv hangzott el. Például: a kedvezmény mindig a bruttó bérhez kapcsolódik, ami azt jelenti, hogy magasabb bérrel eleve magasabb kedvezmény jár. (Ezzel szociális jellegét elveszti.) A közgazdászok hozzáteszik, hogy mivel a bértől nincs különválasztva. annak ösztönző szerepét csökkenti. Az előbb elmondottakból talán kitűnik. hogy fiatal, gyerekes családjaink koránt sincsenek kedvező helyzetben. A másik oldalon viszont a szociológusok arra is rámutatnak, hogy kialakult mára egy réteg, mely jelentős anyagi háttérrel kezdi közös életét — hála a szülői támogatásnak. A jelenség számos tanulságot kínál! Nyilvánvaló, hogy mindez jelentős társadalmi differenciálódást eredményez, melyben a fiataloknak tevékeny részük kevés van. de amely arra ösztönzi őket, hogy idejük, erejük nagy részéi a sugallt vagy az elindító családban tapasztalt fogyasztói színvonal elérésére és megtartására fordítsák, nemegyszer a család, a gyerekek, fizikai és szellemi energiáik rovására. Fölmérések igazolják, hogy az a dinamikus fejlődés, mely a hetvenes években jellemezte háztartásainkat, az utóbbi években jócskán lelassult. Mindez természetesen meghatározza fiatal családjaink életét. A fiatalok azon igyekeznek, hogy olyan fogyasztói színvonalat étjenek el. mint elindító családjukban tapasztaltak, történjék ez akár MÉRLEGEN • MÉRLEGEN • MÉRLEGEN • MÉRLEGEN szülői támogatással; akár jelentős kölcsönök fölvételével, melynek következménye a tartós eladósodás. Kiszámították. hogy fiataljaink kétharmada egy évvel azután, hogy beköltözik saját önálló lakásába, birtokában van az alapvető háztartási eszközöknek; amiben viszont a nemzetközi összehasonlító statisztikákban hátul kullogunk, az a valóban időt. energiát spóroló háztartási és szabadidős eszközök birtoklása. Ami még meghatároz A fiatal, gyerekes családok helyzetének anyagi vetületeit természetesen nem tárgyalhatjuk a szélesebb társadalmi gondok érintése nélkül. A családok életét sok minden befolyásolja. Egész sor jelenséget sorolhatunk (kezdve a munka szerinti elosztás elvének háttérbe szorulásával, az alacsony bérdifferenciálással. a hatékony foglalkoztatás gondjaival, stb. végezve a mellékjövedelmek mind nagyobb szerepével). melyeknek hatása családjaink életére nem csupán kétségtelen, de döntő jelentőségű. Mostanában gyakran vetik a fiatalok szemére: elfordulnak a társadalmi gondoktól (a társadalmi munkától!), inkább önmagunkkal törődnek, mintegy visszavonulnak a társadalomtól. A szociológusok nem hallgatják el, hogy a családok bezárkózása olyan jelenségek következménye, melyek negatívan hatnak a jövő szempontjából is. A fiatalok környezetükben, elindító családjukban olyan fogyasztói színvonalat tapasztalnak meg, melynek eléréséhez eszközeik, lehetőségeik nem elégségesek. A hiánygazdálkodás következményei (lakáshiány, áruhiány) kombinálódnak a fogyasztói vágyakkal, fölerősítik a birtoklási ösztönöket, s bizonyos mértékig igazolják a „Kaparj kurta. neked is jut” magatartást. Az emberi kapcsolatok tárgyiasulnak, előtérbe kerül az önzés, a kíméletlenség, a „cél szentesíti az eszközt" jellegű védekezések. A korrupció, a protekcionizmus jelenségei, a második gazdaság rendszere (mely sok esetben jövedelmezőbbnek bizonyul, mint a munkahelyi) — mind. mind azok a jelenségek, melyek formálják, alakítják családjaink életét. A társadalmi egyenlőtlenségek ellentmondók és megoldásuk távlatainak elvesztése a fiatalok bizonyos fajta rezignációjához vezet. A fiatalok (és fiatal családok) egyedül érzik magukat tetemes gondjaikkal, befelé fordulnak: ha a társadalomtól keveset várhatnak, akkor — vice versa! — tőlük se váljon sokat a társadalom, mondják. A szociológusok mindenesetre a fiatal gyerekes családok életével és anyagi helyzetével kapcsolatosan a szempontok és eszközök újraértékelésére hívták föl a figyelmet. NAGYVENDÉGI ÉVA nő 10
