Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-02-21 / 9. szám

AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLÁSOK

Irina (harmadikos): — Gyerekkorom óta tetszett ez a hivatás. Egyszer a húgomon akartam kipróbálni az injekció beadását. Az lett a vége, hogy az édesapám jól elnáspángolt. A szülészeten szeretnék majd dolgozni. Jó érzés, hogy az ember segíthet másokon, és ezért meg is becsülik.

Szilvia (harmadikos): — A szüleim irányítottak erre a pályára, mert úgy gondolták, hogy egy gyermekápolónőnek kedvezők a munkafeltételei, s mert fontosnak tartották ezt a hivatást. Műtösnővér szeretnék majd lenni a gyermekkórházban. Elég jó hangulat van itt a belgyógyászaton. A páciensek, főleg a férfiak, el-elviccelnek az emberrel. Aszerint, hogy mit mond a nagymamám, nagyot fejlődhetett az egészségügy. A betegek is gyakran mondják — már akinek van összehasonlítási alapja —, hogy manapság jobb az egészségügyi ellátás, a nővérek is gondoskodóbbak, mint mondjuk korábban, a hetvenes években. Olyan idősebb betegekkel is találkoztam már, akik nem is akartak hazamenni, mert a gyerekeik nem gondoskodtak róluk úgy, mint a nővérek itt.

Stanislava (negyedikes): — Szerintem egy 14 évesnek nem lehet reális elképzelése erről a hivatásról, hogy ez valójában milyen megerőltető. Nekem például tetszett a szép uniformis, meg könnyűnek tűnt, hogy az ember bead egy injekciót. Aztán egy csomó olyan dologgal kerül szembe, amiről fogalma sem volt, és persze egyre jobban látja az egészségügyünk hiányosságait is. De nem bántam meg, hogy ezt választottam.

Iveta (negyedikes): — Őszintén szólva azt hittem, hogy már elsőtől kezdve többet foglalkozunk majd a betegápolással. Közben pedig négy éven át nyúznak bennünket, teljesen fölöslegesen a matematikával. A kórházi gyakorlaton a legnehezebb munkába csöppentünk bele. Ez' eléggé elkedvetlenített, hisz eddig szinte gondtalanul éltünk, s egyszerien itt a sok beteg ...

Stanislava: — Mások gondját-baját, betegségét szinte magával hordozza az ember. Önkéntelenül is belenyúl a magánéletembe, állandóan arra a nehéz esetre kell gondolnom, amellyel a kórházban foglalkoztam. Amikor először voltam haldokló mellett, utána két-három hétig állandóan az eszemben járt.

Iveta: — Hogy milyen hiányosságokat látok az egészségügyben? Hát, azt hiszem, hogy még nagyon sokáig lesz rajta mit javítani. Szerintem a kórházi szobáknak szebbeknek, esztétikusabbaknak kellene lenniük. Az első benyomásom nem volt jó.

Stanislava: — Hiány van egészségügyi segédeszközökben (pl. az egyszeri használatú injekciós tűkben, fecskendőkben, de még a hagyományosakban is). Most már van összehasonlítási alapom, tudom, hogy minden a főnővértöl és az osztályos nővértől függ, attól, hogyan teremt rendet, hogyan szervez. Minden tőlük telhetőt megtesznek, és

Ml LESZ VELED,

IIŐVÉRKE?

AMIKOR EGY TIZENÉVES PÁLYÁT VÁLASZT, ÉS ÚGY DÖNT, HOGY ÁPOLÓNŐ LESZ, TÖBBNYIRE BIZONYOS ILLÚZIÓKAT TÁPLÁL MAGÁBAN. ÚGY GONDOLJA, HOGY CSUPA BÁRSONYOS BORÚ, EGÉSZSÉGES ÉS SZÉP CSECSEMŐ KÖRÜL FOGLALATOSKODIK MAJD A SZÜLÉSZETEN. VAGY PEDIG EGYSZERŰEN AZÉRT VÁLASZTJA, MERT OLYAN SZÉP ÉS NEMES SEGÍTENI AZ EMBEREKEN, S UTÓVÉGRE SZÉP ÉS MUTATÓS A HAGYOMÁNYOS KÉK-FEHÉR ÁPOLÓNŐI EGYENRUHA IS . . . TIZENNÉGY ÉVESEK, S EZ AZ ÉLETSZAKASZ MINDEN BIZONNYAL TÚL KORAI A TUDATOS VÁLASZTÁSHOZ. AZTÁN SZINTE A GYERMEKKORBÓL LÉPNEK HIRTELEN A FELNŐTTEK VILÁGÁBA, AHOL FELELŐSSÉGTELJES, KOMOLY MUNKÁT VÁRNAK TŐLÜK, S AHOL IGEN GYAKRAN MÁRIS AZ ÉLET ÉS A HALÁL KÉRDÉSEIVEL KELL SZEMBENÉZNIÜK. DE AZ ÁPOLÓNÖKÉPZÉS SZINTE MINDENÜTT A VILÁGON ILYEN KORAI ÉLETSZAKASZBAN FOLYIK, MINT NÁLUNK.

persze, sohasem történt meg, hogy ne lett volna mivel beadnunk az injekciót. Hogy sok vád éri a nővéreket a nemtörődömségükért? Hát, ha elképzelem, hogy mindenütt növérhiány van, hogy az ápolónők három műszakban dolgoznak, és mondjuk az éjszakásra harminc beteget bíznak, s még segédápolói munkát is végez, mert az nincs az osztályon, akkor szinte lehetetlen mindent hibátlanul ellátni. Egy kicsit félek is, de remélem, hogy tisztességesen el

tudom majd végezni a munkámat. Persze, hallottam már beteget, aki mindezt látva azon csodálkozott, hogy az ápolónők egyáltalán kitartanak itt, végzik a többletmunkát annak ellenére, hogy nincsenek érte rendesen megfizetve.

Az egészségügy manapság semmiképpen sem a felhőtlen boldogság szigete. Hallunk a romló színvonalról, a betegekről való példátlan, durva bánásmódról, szívtelen nővérekről, akik nem adják

be a gyógyszert, ügyet sem vetnek a tehetetlen idős emberre. Több egészségügyi intézmény nyílt az utóbbi időben Szlovákia fővárosában. Ugyanakkor kevés az egészségügyi közepkáder, nem beszélve a segédápolókról. Óriási a munkaerő-vándorlás. Vidéken még hagyján, de a nagyvárosokban állandó az ápolónöhiány. Szlovákia huszonhárom egészségügyi szakközépiskolájában elegendő ápolónövért képeznek, de sokan nem tartanak ki a kitanult pályán. Ebbe a rossz munkakörülmények, a három műszak, a férj, a család, a szociális program hiánya szól bele leginkább.

Szlovákia fővárosában két egészségügyi szakközépiskola van. Az egyik a főváros számára, összesen 52 osztályban képez ápolónőket, csecsemő- és gyermekápolónőket, laboránsokat, nőgyógyászati ápolónőket, a rehabilitációban dolgozókat és a higiéniai szolgálat asszisztenseit. Jelenleg közel ezernégyszáz tanulójuk van. A másik egészségügyi szakközépiskola a Nyugat-szlovákiai kerület számára képez 23 osztályban úgyszintén ápolónőket, továbbá fogtechnikusokat, gyógyszerész-laboránsokat, a rehabilitációban dolgozókat, röntgenlaboránsokat, protetikusokat, tanulóik száma most 750. Természetesen minden szakon érettségiznek. Az utóbbi években’ az ápolónő szakon nincs túljelentkezés. Állandó hiányukat enyhítendő két évvel ezelőtt kétéves szakosítót nyitottak a más szakközépiskolákban vagy gimnáziumokban végzetteknek.

Az ápolónőképzésben már most lemérhető egy bizonyos minőségi előrelépés, tudniillik 1 984-től új koncepció szerint történik a képzés. Az új koncepció lényege, hogy az elmélet és a gyakorlat szorosabban kapcsolódjon egymáshoz. Amit a tanulók az iskolában megtanulnak, azt a gyakorló tanintézményben máris átismételik és begyakorolják. Mindez a pedagógus és a kórházi személyzet jó együttműködését feltételezi. Ennek már megvan a hagyománya, hiszen a tanulók tíz-húsz éve ugyanazokba a kórházakba járnak gyakorlatra (a legtöbben az Egyetemi Kórházba, a kramárei és az új Smidke utcai kórházba). Az új tanterv a komplex betegápolásra helyezi a súlyt, vagyis a beteg biológiai, lelki és szociális szükségelteinek maradéktalan kielégítésére. Az érettségi vizsga formáját tekintve inkább dialógus, melynek során valóban átfogó ismeretekről, a klinikai ismeretek és a betegápolás tudnivalóinak megfelelő integrációjáról kell tanúságot tenni. A cél ezzel mindenekelőtt az ápolónőket önálló munkára tanítani, s az egészségügyi szakközépiskolát felemeli a többi általános műveltséget nyújtó középiskola szintjére. Az ápolónők képzésében, szakmai felkészültségében aligha van hiány, a későbbiek során inkább arról van szó, hogy az adott körülmények között, hogyan tud majd valaki fizikailag eleget tenni, lelkileg hozzáidomulni a több szempontból is megerőltető munkához.

nő 4