Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-02-14 / 8. szám

TÁJOLÓ FOLYÓIRAT Dotyky Az 1989. január 18-ai sajtóértekezleten Ján Zambor főszerkesztő nemzeti esemény­nek minősítette a Dotyky (Érintések) című folyóirat megjelenését, amely a fiatal szlovák irodalom és művészet fóruma kíván lenni. Lapbeli programcikkét azzal kezdi, a fiatal szlovák irodalomnak közel húszévnyi szünet után lett újból önálló lapja, s ez a szünet bizony oly hosszú volt, hogy a mostani fiata­lok az 1970-ben megszüntetett Mladá tvor­­bára nem is emlékeznek. Igaz. hogy a Nővé Slovo, a Smena és pár éve a Romboid Dotyky című melléklete szolgált ugyan publi­kálási lehetőséggel, novemberben pedig megjelent az írószövetség égisze alatt műkö­dő Fiatal Szerzők Klubjának (FSZK) célkiad­ványa, a Literáme konfrontácie (hatvan pél­dányban) is. kiváló anyagokkal, ám ezek mindvégig pótmegoldások voltak, nem elé­gítették ki az igényeket. S ami a lényeg, a célkiadványt kivéve nem maguk a fiatalok szerkesztették őket. Persze, nemcsak a pót­megoldások tarthatatlansága, hanem min­denekelőtt az újulgató légkör segítette elő. hogy mind a cseh, mind a szlovák írónemze­­dék(ek) lapot követeljen(ek) az 1987 máju­sában megtartott írószövetségi kongresszu­son. A szlovák folyóirat első száma (négyezer példányban) húsz hónapon belül napvilágot látott. A már említett programcikket egy programbeszélgetés követi, amelyet hatan folytattak tavaly szeptemberben az akko még szlovák kulturális miniszter Miroslav Vétekkel. Aki kicsit is járatos a szlovák iroda­lomban, az tudja, az új lap Válek első köteté­nek címét választotta nevéül, s a váleki líraeszménnyel nyilván nem csupán a „mo­dem szlovák szocialista irodalmat", hanem a teljes szlovák haladó irodalmi hagyományt is fölvállalni kívánja. „Kezdetként talán annyit mondjunk ki világosan, hogy a fiatal írók, illetve irodalmárjelöltek között különféle né­zetek lehetnek arra vonatkozóan, mi a mo­dem és mi a szocialista művészet. Úgy gondolom, ezen a területen megengedett, divatosan fogalmazva, a nézetek pluralizmu­sa, az. hogy a vélemények különbözőségét lehetséges, sőt. tiszteletben kell tartani." Válek szavait a „Mit vár a fiatal irodalom folyóiratától" címmel szervezett ankétban. ha más fogalmakkal is, de sokan fölerősitik. Igaz. az ötven megkérdezett irodalmárból csak huszonheten válaszoltak, a feleletek együtteséből'azonban kitűnik, hogy minde­nekelőtt szemléleti-irányitási-szervezési dé­monok kölcsönöznek olykor-olykor Prokrusz­­tész-ágy jelleget a szlovák irodalmi életnek. Ivan Hudectól Stanislav Rakáson át Emília Boldisováig sok mindenkitől idézhetnék a szerzői szuverenitás és függetlenség tiszte­letben tartásának szükségességét hangsú­lyozandó, a remények összefoglalásaként azonban legyen elég Miloä Herko mondattö­redéke: „Hiszem, hogy amennyiben a folyó­irat szerkesztői igazodnak a megjelentetés demokratikus elveihez ..." Hogy Herko nem légből kapottan említi a „megjelentetés de­mokratikus elveit", ahhoz ékes bizonyítékul szolgál a már említett Literárne konfrontá­­cie-ben olvasható „Érzékeny megközelítés" című Milos Ziak-dolgozat. amelyben a szer­ző rendkívül tanulságos és megdöbbentő képet fest a szerkesztői demokrácia elfojtó­járói, a szerkesztői önkényről. Mivel a sajtó­­értekezleten Róbert Kotian, a Dotyky szer­kesztője olyan összefüggésben hangsúlyozta a folyóirat írószövetséghez — s nem az FSZK-hoz! — tartozását, hogy nem kívánnak réteglap lenni, talán nem árt két dolgot megemlíteni. Az irodalmi sajtó történetében eleddig valamennyi jelentős lap réteglap volt; ugyanakkor a folyóirat már azzal réte­­gesítette magát, hogy fölvállalta a fiatal jelzőt. Félreértés ne essék, nyilvánvaló ba­darság lenne szembeállítani a Dotykyt és az FSZK-t — amire Peter Andruska is felhívta a figyelmet —, hiszen végső soron mindkettő­nek az írószövetség a gazdája, ugyanakkor szükségesnek tartom kifejezni abbéli remé­nyemet, hogy a Dotyky valóban toleráns módon lesz a progresszív — s ez a szó nemcsak feltételezi, hanem magában hor­dozza, mint mágnes önmaga vonzóerejét, a kísérletezés fogalmát — fiatal szlovák iroda­lom fóruma, amelynek alapfeltétele a Válek említette különböző vélemények (és írások) közlésének gyakorlattá tétele. Ez azért is rendkívül nagy horderejű dolog, mert a Doty­ky a középiskolai és gimnáziumi tehetségek­nek is útra indítója kivan lenni, s nem mind­egy, hogy a most jelentkező nemzedék mi­lyen szerkesztési elveket fogad el természe­tesnek. A Szlovák irodalmi sajtó tehát újabb lépést tett, de hogy pontosan lássuk és körvonalaz­hassuk, merre tart. ahhoz legalább az első évfolyam számait (tizet) el kell olvasnunk. Hogy a Dotyky triptichont alkot-e majd a nyáron indítandó Iniciályval — amely a fiatal cseh írók folyóirata lesz —, vagy a fiatal szlovákiai magyar írók tervezett, jövőre meg­jelenő Poszt című folyóiratával — amely az Irodalmi Szemle mellékletének helyébe lep­ne —, az a jövő titka. Mindenesetre kívánunk valamennyi mostani és leendő szerkesztőnek toleranciában és jó kéziratokban gazdag al­kotói munkát. SZIGETI LÁSZLÓ TELEVÍZIÓ Elmélkedés egy műsorról, amely megcáfolta saját címét A Rádió- és Televízió-újság (1989. 2. sz. 2. old.) ez év január 9-ére, 21.55 órára ezt a műsort hirdette meg: SZÉP SZÓ. A pozso­nyi Madách Kiadóban. A címet követő is­mertetőben ezt olvashattuk: „A műsorban a szlovákiai magyar irodalomról beszél Dobos László, Duba Gyula, Grendel Lajos, Klimits Lajos, Karol Vlahovsky (sic!). Major Aranka. Zalabai Zsigmond, valamint Tarnóc Márton, a Szépirodalmi Kiadó igazgatója." Mit látott és hallott ennek a műsornak a közönsége? Először is meghallgathattuk Dobos Lász­lót, aki ugyan elég ismert író ahhoz, hogy ne kelljen külön bemutatni, de abból, amit el­mondott, vajmi keveset tudtunk meg a Ma­dách Könyvkiadóról meg a szlovákiai magyar irodalomról. Kaptunk tőle egy rapszodikus ismertetést a hajdani koronázó város törté­nelmi magjának múltjáról — a kamera ezt úgy nagyjából illusztrálta —, majd hallhat­tunk saját írói gondjairól, néhány művéről. Azt senki sem mondta el, hogy Dobos Lász­lónak milyen szerepe volt és van az éppen most húszéves könyvkiadóban és egyáltalán a csehszlovákiai magyar irodalomban. (Ezt sokan tudjuk, de például a nagyatádi vagy piliscsabai tévénéző aligha.) Utána, ha jól emlékszem. Zalabai Zsigmond monológja következett. Ő sem beszélt másról, mint a maga írói munkájáról, müvei indíttatásáról, céljáról. Hogy a kiadóhoz mi köze volt. és mi köze most — arról szó sem esett. A szlová­kiai magyar irodalom egészéről mondott ugyan valamit, de ez valahogy elsikkadt. Duba Gyuláról a műsorvezető megemlítette, hogy a Madách Könyvkiadó főszerkesztője (csak épp azt nem tisztázta, hogy ez magyar­­országi viszonylatban irodalmi vezetőt je­lent), s Európai magány cimü művére vonat­kozólag tett fel neki kérdést. Az író válaszolt is erre. de abból, amit elmondott, megint csak nem derült ki semmi a Madách Könyv­kiadóról és a szlovákiai magyar irodalom egészéről. Varga Lajos grafikustól, a Madách Könyv­kiadó műszaki szerkesztőjétől megtudtuk, milyen sorozatokat tervezett a kiadó számá­ra, és láthattuk, hogy kiadói munkáján kívül mivel foglalkozik. Grendel Lajos író úgy kapta a riporteri indítást, hogy nem is beszélhetett másról, mint saját írói munkájáról. Nem mintha ez nem volna a szlovákiai magyar irodalom fontos része, csak épp megint nem került szóba a kiadó, amelynek ö egyik irodalom­szervező dolgozója, s ugyanígy nemigen es­hetett szó a csehszlovákiai magyar irodalom egészéről. Klimits Lajos, a Kiadó igazgatója néhány mondat erejéig szólhatott a Madách Könyvkiadóról, el is mondta, amit másfél perc alatt el lehet mondani. Következett a könyvesbolt, melynek vezetőjét. Major Aran­kát, érzésem szerint egy kicsit készületlenül érték a riporteri kérdések, de hát elmondta, amit a szakmájáról sebtében elmondhatott, és — elnézést a szóért — amúgy találomra „bedobta" néhány szlovákiai magyar író ne­vét is. Az persze nem egészen érthető, miért ragaszkodott annyi jobb ügyhöz méltó el­szántsággal ahhoz, hogy a fővárosi magyar könyvesbolt az „egyetlen" a maga nemében, miután előzőleg elmondta, hogy van ilyen Kassán (Kosice). Komáromban (Komárno), Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) is ... Ezek után változott a színhely. Budapesten vagyunk, az 1988-as Ünnepi Könyvhéten. Dobos László beszél. Nyilatkozata nagyon megfelel akkor és ott az adott alkalomnak, de nem valami sokkal járul hozzá a csehszlo­vákiai magyar irodalom megismertetéséhez. Karol Wlachovskyt tiszteljük és becsüljük nemcsak mint kitűnő műfordítót, hanem mint a Tátrán Könyvkiadónak azt a dolgozó­ját, aki sokat tett és tesz a szlovák—magyar kulturális kapcsolatok terén, meg a magyar irodalomnak a szlovák olvasóközönség köré­ben való népszerűsítéséért. Nem fér hozzá kétség, hogy helye van egy olyan műsorban, amely valóban a Madách Könyvkiadóval és a szlovákiai magyar irodalommal foglalkozik. Ő az, aki hivatva van például arra, hogy szlovák szempontból értékelje, mit jelent a szlovákiai magyar irodalom az egész cseh­szlovákiai irodalom kontextusában, és mi a szerepe a Madách Könyvkiadónak országos viszonylatban, vagy hogy például véleményt mondjon arról, mit jelent a szlovák és a cseh irodalom számára a Madách Könyvkiadó másik feladata: a szlovák és cseh irodalmi alkotások magyar fordításban való megjelen­tetése. Ehelyett azt tudtuk meg tőle — mert a riport készítői nyilván ezt kérdezték az Ünnepi Könyvhéten —, hogy mint műfordító mivel foglalkozik. Nem mintha ez nem érde­melne figyelmet, de megint csak nem tarto­zik a műsor megszabta témához. (Mellesleg szólva: minősíthetetlen hanyagságnak tart­juk, hogy a szóban forgó műfordító nevét hibásan nyomtatták ki a műsorban és írták ki a képernyőn. Az ő neve Karol Wlachovsky, nem pedig Vlahovsky. Effajta tiszteletlensé­get senkivel szemben nem volna szabad elkövetniük a televízió munkatársainak.) Befejezésül Tarnóc Mártonnak, a buda­pesti Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatójá­nak könyvheti nyilatkozata hangzott el, amely — egészen természetesen — csak röpke tájékoztatást adott a kiadók együtt­működéséről. Nem állítom, hogy írói nyilatkozatokból nem lehet jó műsort összeállítani. Lehet. Még akár olyan témáról is, mint a csehszlo­vákiai magyar irodalom. Csakhogy ehhez koncepció kell, megfelelő összekötő szöveg vagy legalább bevezetés kell, helyzet- és anyagismeret kell, tisztázott cél kell — és főként kell valaki, aki „kézben tartja" az egészet. Különben az történik, ami történt: nő 18

Next

/
Thumbnails
Contents