Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-02-14 / 8. szám
A házak üresen állnak A fölszántott kertek egyik végét a pajták vizecske. Az Ipoly se önti már a falura pámnak azt mondtam volna, hogy itt én majd határolják, a másikat a Petri patak. Különös viz — volt valamikor — ez a Petri patak. Átlátszóan tiszta, szelíd és hallgatag ilyenkor télviz idején. Na de ha megindult a sok hóié fent a hegyekben, tavaszi olvadás után vagy a nyári áradáskor megvadulva lépett ki a medréből, s a zavaros víz mindent magával ragadott. Akárcsak az Ipoly egy hajítással odébb, amelyik még a petrencéket is áthozta Kálnóról a pinci határba, ha éppen úgy tartotta kedve — épp amint azt Mikszáth is írta volt A néhai bárányban. Tavasszal, nyár elején a pinci kertek a ‘alunak ezen a részén mind víz alat álltak. Hol volt akkor még ott szántó?! „Ha öregamég dinnyét termelek egyszer, hát kinevetett volna." Hja, a mai öregek sokat megéltek gyerekkoruk óta. Benyus Dezső is. „Kötözködésig érő vizek voltak a kertben. Apám a szomszéd felől gátat kerített borókafából, úgy mondtuk, pacsit. Ha az erdőre akartunk kimenni játszani, csak azon a gáton jártunk ki. Kukorica pinci határban csak a hegy alatt termett. De hogy erre Losonc felé, ahogy kimegyünk a határból, termett volna kukorica vagy árpa ? Olyan nem volt. A kertekben csak a bajnok meg a csáté termett, azt kaszáltuk." Aztán megépültek a gátak és a nagy áradásokat elszívó vezetékrendszer. S a Petri patak tavasszal is, nyáron is csak szelíd kis túlcsorduló hozadékát. Pinc (Pinciná) pedig szorgos földművesek faluja lett. A hegyoldalban kukorica terem, és búza, árpa a határban bőven. Meg dinnye, amely a kertkultúra előfutáraként az első világháború után, majd a paradicsommal, aztán a paprikával, uborkával a falu gazdagodásának, a jobb megélhetésnek az alapját adta. Ekkortól a családi gazdaságok és az egyéni életutak görbéje felfelé ível. Benyusékhoz mintha váratlanul állított volna be a szerencse. Egy gyermektelenül elhalt nagynéni után jussol a család valami kis oénzecskét. Ami persze mégse lehetett olyan kicsi, legalábbis akkori pinci viszonylatokban nem. Ezzel vége lett az addigi részesaratásnak. „No akkor olyan tehenet vettem a füleki vásáron nyolcszáz pengőért, amelyik húsz liter tejet adott naponta. Legelső tehén, olyan több nem volt a vásárban. Aztán harminc hold földet vettünk, abban tizenöt hold erdő volt, tizenöt hold szántó. Mind a pinci határban, egy végben. Megint a hegy alatt, abban a legjobb földben, megint vettünk hét holdat. Hát ugye az apámnak is volt pénzi meg az anyámnak is. De azért olyan időket éltünk, hogy az anyámnak volt itt egy varrógépi, meg egy bornyú volt az ólban, azt lefoglalta a végrehajtó. Mert nem tudtuk kifizetni az adót. Hát bizony, még a lovat is eladtam, jó nő 12
