Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-02-07 / 7. szám
wmmm rem ei anyag és egyáltalán az alapanyag, a bőr. korlátozott a behozatal. .. Mióta állami vállalatokban gondolkodik gazdasági életünk, egyre több az aggály, hogy a gazdasági kapcsolatokban elburjánozhat egyfajta belterjesség. Az anyagbeszerzők attól tartanak, előbb mindenki a saját közvetlen érdekeit szolgáló igényeket elégíti ki, majd, s csak azután következnek más ágazatok. És ki-ki a jobban jövedelmező „üzletet" nézi legelőbb, csak aztán a magasabb érdekeket. Fél év munka az új gazdálkodási rendszerben a partizánskéi cipőgyárban mit hozott? Beszélgetőtársaink mindegyike elmondta, konkrétan azt, hogy decemberben kaptak „tizenharmadik fizetést". Azon kívül számos kérdőjelet, megválaszolatlan kérdést. S mert tudjuk, hogy kormányunk szándéka szerint 1990. január elseje vízválasztó lesz, mert akkor az egész népgazdaságban át kell térni az új gazdasági mechanizmusra, addig bőven lesz mit megválaszolni. Vállalati szinten fontos kérdés a különböző anyagi alapok képzése és feltöltése, a műszaki fejlesztés. Még eldöntetlen, hogy a megtermelt devizából hány százalékot tarthat meg a vállalat. Jelenleg ott tartanak a viták, hogy a felsőbb szervek 53 százalék elvonást szeretnének, a vállalat pedig azt akarja, hogy ennél azért több maradjon meg neki, hisz jelentős exportot bonyolít le és ehhez szüksége van importra, tehát devizára. Mint ahogy szüksége van a dolgozóira is. Nyílt titok a könnyűipari ágazatokban — és ki is mondják mindenütt a gazdasági vezetők —, hogy a nők nélkül megállna az élet. A fizikailag és pszichikailag megterhelő monoton szalagmunka férfiakkal lehetetlen volna. S főleg ilyen alacsony bérekért lenne az. Ezerháromszáz pár cipő műszakonként! Ez fokoz - hatatlan, mondják a vezetők. Az új rendelkezések értelmében pedig az a dolgozó, aki vét a minőségi szabványok ellen — tehát selejtet gyárt —, büntethető. Munkabéréből levonható a selejt ára. Galis mérnök azt mondja erre, erkölcsi alap nincs rá, hogy ezt megtegyék. Mert akkor meg kellene tenni azt is, hogy a rossz szervezésből származó veszteségeket is levonják a felelősök béréből. S felteszi a költői kérdést is: az eladhatatlan termékek árát vajon kinek, kiknek a fizetéséből vonják le?! Gazdasági törvényünk és szabályozóink értelmében persze ez a kérdés cseppet sem költői. „Eredménye" kollektive sújt le a vállalatra. S a végén csattan az ostor: leginkább azok érzik meg, akiknek végeredményben a legkevesebb a beleszólásuk. Hisz a gyári munkások legfeljebb annyit tehetnek, hogy nem gyártanak selejtet, bár attól még kikerülhet a kezük alól kifogástalan minőségű eladhatatlan áru. De térjünk vissza a bérezéshez! A cipőipar „szagos" ágazat. Szaga van a bőrnek, a guminak, a festéknek, a ragasztónak. Az asszonyok, akik cipőt festenek, bélést ragasztanak, nem kapnak veszélyességi pótlékot. Azt mondják, a legutóbbi fizetésrendezéskor állítólag ezt is belekalkulálták a bérekbe. Azokba a bérekbe, amelyekből aligha lehetne eltartani egy családot. Mária Simková cipöfestő harminchárom esztendőt nyomott le a gyárnál, innen akar nyugdíjba menni pár év múlva; azt mondja, azért, mert itt a nyugdíjasok is kapnak beutalót időnként. meg törődnek velük. Most 1 900— 2 000 koronát keres meg havonta, pedig elismert szakmunkás, ö tanítja be a fiatalokat és a vietnami vendégmunkásokat. A szalag mellett, ahol a festékfúvó áll, van egy kis szagelszívó kamrácska... Hogy ez elég-e? Öt percen belül sírhatnékom támad, a torkomat kaparja a vegyszergőz ... A bélésragasztó lány pedig havi ezerháromszázért „ragasztózik" napi nyolc órán át. A jövedelmezőbb munkahelyeken férfiak ülnek, ők családfenntartók, szükségük van a több pénzre. Emancipáció ide vagy oda: vannak legfelsőbb szintű tervezésünknek olyan szférái, ahol igencsak érvényesülnek a szociális szempontok. Ahol a kategóriákat nem úgy állítják fel, hogy munka mint munka, hanem így: női munka — férfimunka. S ennek megfelelően alakul a bérezés. És ennek függvényeként alakul a társadalmi fogyasztás szerkezete, mely az aránytalanságok miatt megintcsak ad egy pofont az egyenjogúságnak. Azzal például, hogy az elérhető, megvásárolható szolgáltatások helyett egyre több férfit is rákényszerít arra, hogy beletanuljon a háziasszonyi teendőkbe. Mert a gazdaságos, minden valós tényt és szociális tényezőt figyelembe vevő gazdálkodás kicsiben, a családban már egyre több helyen jól megy. Ez azonban kényszer, és nem vívmány. Mint ahogy kényszer cipőt gyártani is. És kényszer: gazdaságosan tenni azt. Egy működőképes gazdaságnak el kell jutnia odáig, hogy ne ennek, vagy annak a rovására termelje meg az alapvető közszükségleti cikkeket. Hogy gyermekeink lábbelije se lehessen alku tárgya kormány, minisztérium és vállalat között. Mert ez is a munkaerkölcsünket rontja, a nyugalmunkat veszi el, melyre nagyon nagy szükségünk lenne, hogy selejtmentesen termeljünk állampolgárként, dolgozóként, szülőként, gyermekként, egy szóval : emberként. Ez is munkafeltételeink szerves része. Epilógus Az újságíró megtudott ugyan ezt-azt, de legfőképp a bizonytalanságot tapasztalta meg. S most maga is bizonytalan, mert biztatnia kellene olvasóit. Arra, hogy jó lesz minden és jó lesz mindenkinek: a fogyasztónak is, a cipőiparnak is, a cipőipari dolgozóknak is. De ehhez neki magának is több biztatást, bizonyosságot kellett volna kapnia. N. GYURKOVITS RÓZA FÓRUM jjj^ Röviden Társadalmunk fejlődésével párhuzamosan formálódik, nevelődik az új szocialista embertípus. Ezen a téren jelentős feladat hárul a nemzeti bizottságok mellett működő polgári ügyek testületéire, az új polgári hagyományok kialakítóira, továbbfejlesztőire és ápolóira. A Nagyfödémesi (Veiké Úl'any) Hnb mellett működő 24 tagú testület, melynek több mint a fele nő, munkáját a „Mindent az emberért!" jelszó jegyében végzi. A testület tagjai a közelmúltban értékelték munkájukat, ahol Ajpek Mária titkár gazdag tevékenységről számolhatott be, hiszen járási viszonylatban a legjobbak közé tartoznak. Az elmúlt évben a községben 54 gyermek született. Számukra 30 egyéni és több csoportos névadást rendeztek, melyeket a pionírok és az óvodások kultúrműsora tett színesebbé. A házasságkötés a legkomolyabb lépés a fiatalok életében, ezért fontos, hogy kellő figyelmet szenteljenek a szertartás megrendezésének. 1988-ban 41 fiatal pár mondta ki a boldogító igent. Szép hagyománnyá vált, hogy a polgári esküvő után az ifjú pár virágcsokrot helyez el a Szabadságszobornál. A legkisebbeket, az elsősöket, szikraavatáson fogadják. Tavasszal és ősszel a sorköteles fiatalokat búcsúztatják, ünnepélyes keretek között adják át nekik a behívót. Mi, hatvan körüliek Egy lakógyűlésen ismerkedtem meg Blankával. Véletlenül egymás mellé kerültünk, s udvariasságból váltottunk néhány szót. Aztán egy megjegyzésére fölkaptam a fejem. — Kár — mondta csak inkább maga elé —, hogy a gyümölcslé és szóda helyett nem bor vagy konyak van a poharakban. Észrevette hirtelen rávetett pillantásomat, mert hozzáfűzte: — Nem, nem kedvelem túlzottan az italt, de vannak olyan helyzetek, mikor ugyancsak jól esne fölhajtani annyit, hogy az ember kicsit elzsibbadjon. — Az emberek — feleltem — ünneplő jókedvükben, vagy éppen fordítva, bánatukban isznak, ha egyébként nem iszákosok. Ha maga „zsibbadni" akar. alighanem valamitől szabadulni szeretne. — Egy kicsit az élettől. No, nem — tette hozzá sietve —, nem úgy egészében, csak attól, ami szinte elviselhetetlenné teszi. Benne voltunk egy nem szokványos beszélgetés közepében, s nekem mint idegennek, akit először s talán utoljára lát, kiöntötte a szivét. Megtudtam, hogy most. hatvanadik évéhez közeledve, házassága tönkre-Nagy Péter és Gabriella szüleit a fógada/omtéte! közben örökítette meg Stevko Mária Minden évben köszöntik az 50. életévüket betöltőket és a nyugdíjba vonulókat. Az elmúlt évben a nőszövetség helyi szervezetével közösen köszöntötték a Lehocky, Bachraty, Rencés és a Domonkos házaspárokat aranylakodalmuk alkalmából. A testület tagjai meglátogatják az idős, egyedülálló lakosokat. A hnb szociális és egészségügyi bizottságával karöltve beszélgetéseket, összejöveteleket valósítanak meg. Tavaly első ízben adtak fogadást többszörös véradóknak is, köztük Edita Andrysková körment. A történet elég banális volt, de újból, és mindig megszokhatatlanul szomorú. Az egyéni tragédiákon túlmutatóan még szomorúbb az a statisztikai kimutatás. amely szerint a nyugdíjaskor körüli válások száma emelkedőben van. Eddig Philemon és Baucis történetével példálóztunk a fiataloknak, akik bizony általában nem veszik túl komolyan a holtomiglan-holtodiglant, könnyen úgy döntenek, hogy a válás a megoldói. Külön elemzést érdemelnének azok a változatos válóokok. amelyekkel a fiatalok házasságuk fölbontását igazolni akarják. Engem azonban jobban foglalkoztat és megdöbbent az a tény. hogy aggasztóan emelkedik az idősebb házaspárok válási százalékaránya. Harminc-negyven évi együttélés után — mialatt biztos hogy mindkettejüknek alkalma nyílt a másik fél megismerésére —, mi szolgáltathatja az okot. hogy életük alkonyán búcsút mondjanak egymásnak? Szinte hallom a választ: mi más, mint egy jóval fiatalabb nő? Igen. ez gyakran megesik, de ne egyszerűsítsünk, nem ez az egyedüli ok. Bár jóval ritkábban fordul elő. hogy a már korosabb feleségnek jut eszébe új. nála fiatalabb férj oldalán keresni a boldogságot, a nők is gyakran lehetnek okai a válásnak. Az évek során egyik házasfélnek sem szabad annyira elkényelmesednie, hogy a másikban minden róla táplált illúziót leromboljon. Ellenkező esetben megkeseredik a légkör és gyakran már csak a körülöttük lévő dolgoknak, időbeosztásnak, kialakult életstílus megszokásának, esetleg a másik fél által élvenő 6
