Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-01-02 / 1. szám
— Hát kedves — mondta csendesen. — Csak egyet nem szerettem benne. Azt ugyanis, hogy nem Vilmosnak szólított engem, hanem a családi nevemen Orbánnak. S azzal eltávozott. Én pedig megbékülve maradtam otthon, sőt a szivemben szeretettel. Mint maradt volna más érző ember is, akit meglátogatott egy kedves rokona. Mert hát Orbán Vilmos kedves rokonom volt nekem. Egyenesem unokaöcsém. Csak éppen régen láttam azelőtt, tizenhárom éve talán. S közben, az idővel együtt, mint ahogy történni szokott, Vilmos is megnőtt és megváltozott. SZÉCSI MARGIT KÖSZÖNTŐ Áldott új esztendőben, új harcok idejében add meg, hatalmas élet, hogy lehessünk kedvedben. NEMES NAGY ÁGNES KÖZÖTT A levegő nagy ruhaujjai. A levegő, amin szilárdan támaszkodik madár, s madártan, az érvek foszló szélein a szárny, egy percnyi ég beláthatatlan következményű lombjai, az élő pára fái, felkanyarodva akár a vágy, a fenti lombba, percenként hússzor lélegezni a zúzmarás, nagy angyalokat. És lent a súly. A síkon röghegyek nagy, mozdulatlan zökkenései, amint feküsznek, térdenállnak az ormok és a sziklahátak, a földtan szobrai, a völgy egy percnyi figyelem-lazulás, aztán megint a tömbök és a formák. Az ég s a föld között. A sziklák roppanásai. Amint a nap átlátszó ércei már-már magukba, fémmé, a követ, ha állat járja, körme füstölög, s köröznek fent a sziklafal fölött az égő paták füstszalagjai, aztán az éj a sivatagban, az éj, amint kioltja s kömivolta magváig ér, fagypont alatti éj, s amint hasadnak és szakadnak a porcok, forgók, kőlapok, amint feszítik véghetetlen, széthasogató önkívületben a fehér s a fekete mindennapos néma villámcsapásai — A nap s az éj között. A szaggatások, hasgatások, a víziók, a vízhiányok, a tagolatlan feltámadások, a függőleges tűrhetetlen feszültségei fent és lent között — Egy sáv fekete nád a puszta-szélen, két sorba írva, tóban, égen, két sötét tábla jelrendszerei, csillagok ékezetei — Az ég s az ég között. KISS JENŐ CREDO Higgyünk magunkban, s kételkedjünk is ugyanakkor! Különben önhittek leszünk, különben jaj nekünk. A hit s a kétség vallást csak együtt alapíthat Éghajlatok. Feltételek. Között. Kö. Tanknyomok. CSANÁDI IMRE HÓNAP-SOROLÓ Új év, új év új esztendő! Hány csemetéd van ? Tizenkettő! Jégen járó Január, fagyot fújó Február, rügy-mozdító Március, Április, füttyös, fiús. Május, Május, virágdús, kalász-konyító Június, kasza-suhintó Július, aranyat izzó Augusztus szőlő-szagú Szeptember, levelet ontó Október, köd-nevelö November, derés-darás December. Kenyérrel, költészettel cicomázzál bennünket. Te üveg-vas méhedben legyen örökös ünnep. A citerák remegnek, a dobok mind peregnek, a Gyerek színe előtt gyönyörűket rebegnek. Áldott új esztendőben. Új harcok idejében add meg, hatalmas élet, hogy lehessünk kedvedben. S kit csillagzó sebekkel kegyességed kitüntet: dicsőséggel beborítsd — már megadd mindenünket. messzes csonttól körvonalig kővé gyűrödött azonosság. (vallást, vagyis hát: tartást) ; a lábát az veti meg igazán, ki meg is inghat. A megelégedést nem ismerem, nem „maga a tökély" az istenem, egy nagy pör zajlik bennem szakadatlan. Kétségbe vonva százszor mindenem: hiszek magamban. PÁKOLITZ ISTVÁN SZILVESZTER Vádlottként vagyok itt, ó szigorú Idő! Hónapok és hórák polyva-szemetje közt Tán ha marokra való tiszta búzám hozom. Mentségem se lehet: jégvihar és aszály Nem tett kárt, s idején jött az eső, a fény — S csépléskor kiderült, több a virág, ocsú. Mintsem a jó termés. — Mit nyom a mérlegen? Tékozló vagyok és nyugtalan: ím, e sok Cifra virág. S hol a mag? — Mennyi az elvetélt szándékom, amiből semmi se lett! S vajon Hány rövid esztendőt enged a vén Fukar, Vetni-aratni a több és nemesebb magot? FOTÓ: KÖNÖZSI ISTVÁN nő 15
