Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-01-31 / 6. szám
A múlt év első munkanapján már nem nyithatták ki a boltot. Nem azért, mert lehetetlen lett volna fölmelegíteni az ünnepek alatt jegessé dermedt, málladozó falakat, mert nem volt meleg víz, fény, egészséges levegő. Nem. Ha csupán ennyi „hézag" lett volna, minden mehetett volna a régiben, hiszen az elárusítók az előző, sőt, az azt megelőző esztendö(k)ben sem dolgoztak emberibb környezetben. Aki vásárlóként akárcsak egyszer is megfordult a Pacal becenevű hires kisvendéglő melletti iparcikkboltban, akkor is részvétet érezhetett az ott dolgozók iránt, ha csupán „nincsen"-t kapott. Sajnálhatta őket az embertelen környezetért, a monarchiabeli viszonyokért. Ámbár: nem tudom, milyen jogon szólom meg azt a kort, amelyben valószínűleg egyetlen magánkereskedő sem engedhette meg, hogy üzlete környékén, néhanapján még bent, a boltban is patkányok vigadjanak, drága árujának egy tetemes részét pedig az udvaron rágja a rozsda. Szóval tavaly az első munkanapon azért nem lehetett kinyitni a boltot, mert az minden tekintetben minősíthetetlenné vált. Bármikor Összedőlhetett volna. Átvillámlott rajtam az a gondolat is, vajon a gondatlan raktározás következtében — ha ugyan isten szabad egét raktárnak nevezhetjük — az évek, évtizedek során mekkora kárt kellett jóváírnia a fogyasztási szövetkezet likvidátorainak. Vonatkozó kérdésemre magáért beszélő választ kaptam, amikor az egyik elárusítónö, mintha valami államtitokról fecsegnék, egy hallgatásra intelmező jajszót hallatott. Ilyenformán: jujj! Persze, ez a „jujj!" nem a jelennek, a múltnak szólt. Legalábbis Tardoskedden (Tvrdosovce) és szigorúan az iparcikkboltra vonatkozóan. — Napra pontosan megmondom, hányadikán nyitottuk ezt a boltot: 1988. június 27-én — mondja Bencze Mária elárusítónö és sajnálkozik, hogy fönöknöjük, Vanya Mária árubeszerzö úton van. Kezét széttárva kérdezi: — Mit csinálunk nélküle? — A Pacal mellett is ilyen jó meleg és tisztaság volt? — kérdezem. — Az itt sem volt mindjárt, mert eleinte gázolajjal fűtöttünk, füst, korom, minden... — nevet Ruzsik Ivetta, a fiatalabbik eladó. — Csak december elején kaptuk ezeket a gázkályhákat, a bolti részbe négyet, a raktárba kettőt. Azóta nincsen korom, a levegő is kellemesebb. Hogy ezt miért nem lehetett a nyitásra megcsinálni ? A faluba ugyanis nem decemberben jutott el a gázvezeték. Már akkor is itt volt, amikor még azt sem tudták, hogy a magyar iskola hajdani épületébe a posta és az iparcikkbolt fog beköltözni. A földszintre. Tény viszont, hogy a bolt raktárhelyiségei tágasak, masszív polcokkal, de egyelőre az udvart is használniuk kell, bár, remélik, nem sokáig. Mi tagadás, itt van mitől be piszkolódniuk az elárusítóknak, akiknek „új" bolt vagy sem, tisztálkodáshoz a falu közepén álló ártézi kútróMrell hordaniuk a vizet. Miközben „megcsodálom" az első raktárhelyiség függönnyel leválasztott „szociális sarkát", azt mondom magamban : munkáscsendélet lavórral Mert vízvezeték ugyan van a falakban, de használhatatlan, s a Jednota illetékesei úgy gondolhatták, nem a mosdó, a zuhanyozó, a csapból folyó hideg és meleg víz a legfontosabb, hanem a vásárlók mielőbbi kielégítése. A boltnyitás. A többit majd azután rendbe tesszük, vélekedhettek. Régi módszer, nem jó módszer. Mivel nem valószínű, hogy a Jednota belátható időn belül valóban új, korszerű iparcikkboltot nyit Tardoskedden, mihamarabb el kellene készülnie a vécének, zuhanyozónak, mosdónak, külön öltözőnek. Kérdezi is Bencze Mária: — Miért csak a tévében láthatunk olyant, hogy egy boltban van meleg és hideg víz, zuhanyozó, étkezősarok, angol vécé ? Mert nekünk az is az udva - ron van, fából készült, és nem fűtött — mondja némi iróniával. Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy egy „új" üzletet miért a „régi" módon rendeznek be. Nem, engem nem az okok érdekelnek, hiszen azok legalján mindenkor az anyagiak álltak és állnak, hanem az ún. félmegoldások konok jelenléte. Gyanítom, a Jednota arra vár, hogy majd az épület többi — esetleg az emeleti rész majdani — társbérlőivel karöltve odlja meg a vízvezeték felújításának anyagi oldalát, holott az emberi, az alkalmazottak érdekeit Kovács István boltvezető jó étvágyat kíván a kicsomagolt ebédhez Králiková Anastáziának és Szalay Ildikónak szem előtt tartó megoldás az lett volna, ha először rendbe teszi az épület vízhálózatát — legfeljebb néhány hónappal később nyitottak volna —, majd bevasalja a jövőbeni társbérlőktől a kiadások őket illető részét. Tudom, az ezzel járó munkatöbblet — a jogi lehetőségek számbavételétől a kivitelezésig (na és a „kockázatig", hogy hátha nekünk kell állni az egészet) — elejét veszik az ilyen megoldásoknak. De miért? Miért várunk másra, amikor minden munkaadó kötelessége korszerű szociális feltételeket biztosítani. Persze, itt még így is százszorta, ezerszerte jobbak a feltételek, mint ott, a Pacal melletti boltban voltak, minden tekintetben — hallom a választ. Mit mondhatnék: szentigaz. Mégsem hiszem, hogy ez is a fejlődés egyik arca. Néhány kilométerrel lejjebb, délnyugatra, kora reggel, havas esőben botorkál egy fiatalasszony. Még sötét van, bár minden ébredőben. A böhönc vaskályha is felébred, hasádiók, csillárok, hűtőszekrények s több olyan használati cikk is vevőre vár, amelyeken nemcsak meglátszik a lerakodott, finom por, hanem ha tározottan árt is nekik. Rövidítheti az életüket. Másfél, olykor két óra is kell, amíg bemelegszik a bolt. Nagyobb zimankóban az elárusítók a kézfejükre lehelgetnek, toporognak, pedig a régi vaskályha jól eszi a szenet. Igaz, szénből azután sem volt hiány, hogy az udvarról elköltözött a széntelep, s az eladdig pindurkó vaskereskedésből nagy iparcikkboltot csináltak. A hetvenes években. A falu közepétől áttették az üveg- és villamoscikk árusítását ide, majdnem-faluszélre. Nem volt a legbölcsebb megoldás, annyi szent, sem üzleti, sem vásárlói szempontból. Igaz ugyan, hogy az egykori áruház közelében — amelyből vendéglőt , cukrászdát, az emeleti részen meg szerű iparcikkbolt épüljön, mint amilyent a Jednota Koltán, Palárikovóban, Csúzon (Dubník), Kürtön (Strekov) vagy Köbölkúton (Gbelce) nyitott. Holott Tardoskedd és Udvard nemcsak az Érsekújvári (Nővé Zámky) járás, hanem talán Szlovákia két legnagyobb községe! És lám, mégsem ... Udvardon még felújításra sincs nagy remény, mert az nagyobb beruházást igényelne, pénz meg, ugye . . . Bácsika lép a boltba. Olyan tranzisztoros rádiót keres, amely hálózatra is működik; 1 300-ért. — Volt, de elfogyott. 1 500-ért tudnék adni — feleli Králiková Anastázia. — Az is megy villanyra? — Igen. KÖNOZSI ISTVÁN FELVÉTELEI A tardoskeddi „új" bolt ból csak úgy dől a hamu. Bár a fiatalasszony óvatosan bánik a vaslapáttal, a finom por betölti a teret, s részben az ö tüdejét, mert aprókat köhög. Az eladótérben az elmosható tárgyak — hivatalosan 3 600 fajta áru — tömkelegében televíziók, rá„lakodalmas termet" csináltak (mert ezeknek valóban a falu közepén a helyük) — felépült egy új bevásárló központ, csakhogy az iparcikkbolt nem kapott benne helyet. Nem jártam utána, miért nem, de ez is könynyen kitalálható: az okok legalján mindenkor az anyagiak álltak és állnak. És miként Tardoskedden, itt, Udvardon (Dvory nad Zitavou) sincs semmi remény arra, hogy olyan kor— 1 500? — Kis töprengés. — No, akkor megyek — majd toporog egy rövidet, s csak utána teszi be maga mögött az ajtót. És az elárusitónök máris sorolják a hiánycikkeket, hátha segít valamit, ha az újság megírja, miből kellene több. Segíthet valamit, de valójában nem az újságtól, a gyártóktól kellene a csodát várni, válaszolok nekik, de ők azért mondják, mondják a magukét, mert azt szeretnék, ha mindig mindenből lenne elég. Lelkesedésükből kitetszik, szeretik a munkájukat, és munkahelyüket, ezt a csupa
