Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-12-20 / 51-52. szám
ÉS KÉT SZÜLŐVEL nézni azt a gyereket, amelyik nálam van — ég és föld közöttük a különbség! Az enyém aktív, számol, verset mond, ha még egy kicsit jobban megtanul szlovákul, már tökéletes lesz. Amelyik meg nála van, az egy elmaradott gyerek, egy oktondi, mulya. Az enyémnek Lengyelországból, Magyarból hozok „motyót", Tuzexban vásárolok — az övének meg mije van? Nincs azoknak semmijük; tudom én, miféle népek, hisz náluk laktam. Úgy be van annak a Csábinak „dumálva", azt se tudja kicsoda, micsoda! Azért akarja mindenáron pszichológushoz vinni, mert sehol nem adnak neki igazat. Hiszen nekem ítélték Kassán, és nekem fogják ítélni most is — majd meglátja! Én nem adom a gyereket, se az egyiket, se a másikat. Befizetek majd Rozsnyón „bytovkára", s tisztességben fölnevelem őket. Megmutatom én, hogy nem lesz annak a „parasztnak" se háza, se gyereke, se felesége! Még hogy én fizessek gyerektartást az ezernégyszáz koronás fizetésemből, mikor ö majd a háromszorosát megkeresi a tranzitnál... A másik „otthon": Kőrös. Kinn az udvaron Zsolti tekereg, odébb az öreg Gojda kutatgat a széthányt alkatrészek között. Mint mondja, pár percre hazaugrott a munkából. Rám alig figyel, eszébe se jut, hogy megkérdezze: „De hát ki maga?” A feleségének pedig nyoma veszett. Mit tehetek, megvárom; kérdezgetem addig a szomszédokat, bóklászok erre-arra a faluban. Mikor fél óra múlva visszamegyek, végre az anyós telt arca mosolyog ki az ajtóból. Átugrott, úgymond, pár percre a szomszédba. — Újságíró? — kicsit gyanúsan méreget, de azért beljebb invitál. — Gyere csak Zsoltika, gyere! — hívja a kisfiút is. — Nézd, ez a rossz apád megint mit csinált! Mondd el csak szépen, kit szeretsz! Anyukát, mamát, papát, Csabikát és a rossz apukát, őt szereted-e? — nyom egy lehámozott banánt a gyerek kezébe. — Jaj, aranyoskám, hát mire kíváncsi? — kezdi ö is kérdések nélkül. — Négy évig, négy hosszú évig kínlódott a lányom azzal a „paraszttal". Négy évig én ruháztam a gyerekeket, pénzeltem a lányomat, az ura nem adott neki egy koronát se. Én hizlaltam nekik malackát, hogy legyen mit enniük. S akkor — ez a köszönet! Nem, nem fogjuk mi ezt enynyiben hagyni, fölmegyünk Prágába, akár a köztársasági elnökhöz, de kijárjuk az igazunkat. Mert mondja meg őszintén, aranyoskám, ezt érdemelte a lányom? Dolgozott, igyekezett, nevelte a két szép gyereket, s akkor igy elbánik vele! Minek kellett azzal az építkezéssel úgy sietni, s mindjárt a két gyerek! Nem erre neveltem én a lányomat! S mi lesz azzal a szegény Csabikával is, hisz úgy tartja, mint egy kis állatot teljesen elzárja a világtól, izolálja. Mivé váli így? Tudjuk csak meg, hogy óvodába jár, emlegyünk mi érte, el bizony! Mert milyen jogon nem adja ki a gyereket, ha a bíróság már. annyiszor előírja neki... És igy tovább, és így tovább. Hallgatom a szereplőket, és elfog a szédülés. Mindenki mond valamit, általában mindenki mást. Belelátok bárki ágyába, fazekába. Tudom már, milyen volt a menyasszony kelengyéje, miért volt még fiatalka, s mellette túlérett a vőlegény. Azt is tudom, miből építették föl a házat, kitől mit kaptak, ismerem a legújabb pletykákat az asszonykáról, sejtem, miért jelentett föl mindjárt másnap az anyós a rendőrségen — szóval, meztelen a király ... Mindent tudok, csak egyet nem: mikor ki mond igazat! S hol van mindebben Csabika? (Vagy akár: van-e az életnél jobb krimiíró?) Az ötéves Csabát eddig négy pszichológus (pszichiáter) vizsgálta ki. Az első, a kassai dr. Tatransky szakértői véleményében egyértelműen leszögezi, hogy az anya és gyermek kapcsolata harmonikus, Csaba elutasító magatartása kizárólag az eddigi környezettől eltanult viselkedésmód. Véleménye szerint a testvéri kötelék megbontása nem kívánatos. (Lényegében ez a szakvélemény lett az alapja a második, kassai fellebbviteli döntésnek.) Dr. Kiliánová és dr. Stanéák szakvéleményükben csatlakoznak dr. Tatransky végkövetkeztetéseihez, s a testvéri kötelék helyreállítását szorgalmazzák. (Az utolsó bírói döntés alapja a vélemény.) Egyedül a pelsőci pszichiáter dr. Méchura Ladislav írja, hogy a gyerek érzelmileg olyan erősen függ az apjától, hogy e kötelék megszakadása a személyiség pszichotraumatizálódását jelentené. (A befejezés elé: A pszichiátriában, alapszabály: a kivizsgálás nem lehet objektív abban az esetben, ha nem az anyanyelvén vizsgálják ki a gyereket, azon a nyelven, amit nem ért, vagy kevésbé ért stb. (kivétel: a bilingvis gyerekek).) Klotnyai Géza: Mindig behívtak valakit tolmácskodni a szobába, úgy vizsgálták Csabit. A második szakértői véleményt dr. Stancák adta. Mivel a gyerek nem tud szlovákul, nem nagyon tudott vele kapcsolatot teremteni. Másnap aztán kaptam a papírt, hogy vigyem föl Kassára, a Nagykórházba, a gyerekpszichiátriára. Ott már várt dr. Kiliánová, aki rettenetesen megszidott, hogy mit csináltam a gyerekkel, hogy ennyire visszamaradt, nem tud beszélni, „debil". Kijelentették, tíz napra ott fogják a gyereket. Szerencsére aztán a pszichiáternő beszélt magyarul, s megállapította, hogy a gyerek teljesen normális. Nem is kellett ott maradnunk. De a véleményben már azt írták, hogy a testvéreknek együtt kell maradniuk. Együtt a két gyerekkel nem is voltunk dr. Stancáknál. Mi háromszor fölutaztunk, vártuk a feleségemet, de egyszer sem jött el. Negyedszerre meg mi nem tudtunk fölmenni. Azt mondják, a testvéreknek együtt kell maradniuk, mert ez a szabály; de hisz csak egy évig voltak együtt, már több mint három éve külön nevelkednek! Erről miért nem Írtak egyik véleményben sem? Csabi már nagyfiú, lassan iskolás. S az anyját már jóformán nem is ismeri... Valóban furcsa helyzet! Akárkit hallgatunk meg, úgy tűnik, mindenkinek igaza lehet. . . Minden rendű és rangú véleménynek, iratnak, hozzászólásnak! Még a narrátornak is, akinek véleménye szerint Csabikának most elsősorban nem az anyjára van szüksége. Talán Klotnyainak is, aki szerint elképzelhető, hogy egy ötéves — (januárban már hat!} gyerek is tudja, mit akar. Meg a pszichiátereknek, akik ugyanezt, meg ennek az ellenkezőjét is állítják. Meg a szinte hisztériásán anyapárti törvénykezésnek! Miért csak egyedül Csabika gombszeme villog oly bizonytalanul ebben a nagy bizonyosságban? NAGYVENDÉGI ÉVA nő 27
