Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-12-20 / 51-52. szám

Ul üi előttem a dráma. J Szilágyi Zoltán a neve. j Arca kő. tekintete szike. ! beszéde mélység. Csönd és * áhítat a világa. Meg a ki- 5 mondhatatlan szenvedés. \ Hogy lekiizdjem szavai í nyomán támadó infantilis í részvétemet, azt mondom magamban, lelke mélyén ‘ vagány ez a férfi. Virtusko- | dó. mint a régi görögök. * akik nyíltan szembenézlek , a végzettel. És alázattal. ‘ Balsorsukon az istenek kézjegyét, abban önmaguk halhatatlanságát tudták. ' Bukásukban a győzelmit- ] két. És győzelmük mélyén : a belátást: magunkat sem őrizhetjük meg a pusztulás elől. Egyszer mindnyájan ; eljutunk arra a mezsgyére, amelyen már csak az em- j lék a miénk. Vagy már az • sem. Csak a tiszta érzékelése a bizonyosságnak, hogy az élet annyira, de j annyira nem a miénk: s hogy amennyire nem a miénk. annyira nő múltunk metafizikai jelentősége. Amit utóbb már nem is testi, fizikai mivoltában értelmezünk. hanem mint önmagunk teremtette költészetet.

Itt ül velem szemben ez az eleven dráma, aki huszonnégy évesen már képtelen gyönyörködni saját testében, holott zsenge férfíkorában nemegyszer csodálta taglejtéseit a tükörben. Önmaga ellenőrző tekintetében nyoma sem volt az. önimádatnak, sem az elnézésnek: keménység és számonkérés villámlott benne, tánca, amely akár a zene. több a megfogalmazható tudásnál, kifejezi-e érzéseit. Csak hál akkoriban még nem zsibbadt a lábfeje, amivel kezdődött.

A hírnév szomorú viszonylagosságát sem érezte, mert még nem hagyta magára senki jóbarát. Akkoriban még a népművészeti szemlék szerényen visszahúzódó csillaga volt. országos első. az országhatáron túl is jegyzett ekeli (Okoliéná na Ostrove) Tátika szólótáncosa. Tánca tiszta, átlátszó, egyszerű, már-már színtelen, mégis elbűvölő hatású. Nemcsak azt közölte, ami látható, hanem azt is. amit nem mutatott meg, ami mozdulataiban élt termékenyen. Ha a koreográfia megkívánta. fátyolos, álmodó lélekkel. ha pedig azt. drámai óriással töltötte ki a te- •; rét. Szilágyi Zoltánt tán- \ colni látva mindig újra és | intenzíven éreztem, mek- i kora energiával képes né- 1 zőjét odavezetni, ahová ál- I tatában egyedül mennek ij az emberek. S csak itt. vele 1 szemben ülve tudtam meg. mennyi munkának, meny- | nyi áldozatos munkának * eredménye mindez. S min- i dezek fölött, ami a munká- ! tói független, messze ki- ! magaslott öntudatlan ár- I tatlansága.

Es most itt ül. édesanyja j innivalót hoz a szobába. ? önkéntelenül fia vállára ' ejti a kezét, csak ezután I húzódik háttérbe. De on- c nan is érződik, élete, emlé- | ke. múltja is a gyermekeié. ' Lánya férjezett, az egyik ? közeli faluban él. Zoltánnal történt, ami történt, de : Józsika táncol. Zoli nyom- I dókáiban halad becsületesen. Mint az árgyélus. úgy táncoltatja itthon a bátyja! : Az asszony vállán, szemén. ; homlokán a szolid sze- ; génység. a tűrés, a szófián í szenvedés. Rengeteg szer- i télén, tobzódó erő bukott : vissza benne, miként Zol; tán fiában is. kivált az j : utóbbi öt évben, de még | így is mindig, mindenkin í segített, ha tehette. Eköz- \ : ben főzött vasalt, mosott, | l gyógyított, mindenes volt. | if mint minden édesanya. 1

A dráma pedig csak ül. s | amit mond. vitriol és ibo- s I lyavíz. Bukásáig egyedül a " j tánc általi életvallomás | tombolt benne, mint vala- j ; mi ősi művészszeszély, s j mostanra nem maradt más f útja. Autentikusan, tisztán, őszintén táncolt. De tudta, f | másként nem lehet, más- s i ként nem szabad. Annak i j ellenére nem. hogy tisztá- I l ban volt vele. az általa élt ;

közegben az autentikus j cselekvés az önpusztítás t maga. Most pedig? Immáron ötödik éve? Nyolcvan- ‘ öt őszén rukkolt, s egyszer csak jött a zsibbadás, de hiába vívta harcát az ősi butasággal, csak azután hittek neki. amikor a görcsök már kápráztató egymásutánban tárultak eléjü k. Azóta megannyi klini- ;

‘ ka. magánkísérlet a gyógyulásra. magánutak fogalommá emelkedett orvosokhoz. mindhiába. A láncos Szilágyi Zoltán jobb lába combtőig béna.

És most itt ül előttem, ha valóban az ül itt. akinek lánö 14