Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-12-05 / 50. szám
t KUCKÓ Parraghy Johanna A gyáva nyuszi A hegyoldalban már sárgás-vöröses '■ színt öltött a fák lombja. A földekről, mezőkről betakarították a termést. A napok egyre rövidültek. Az erdő is egyre csendesebb lett, lassan elhalt a madárdal. Egy hűvös délutánon Cinke Cili, amint egyik ágról a másikra szállott, észrevette, hogy az egyik bokorban Füles, a mezeinyúl keservesen sír. Megkérdezte tőle: — Mi bajod. Füleske? — Folyton csúfolnak, hogy gyáva vagyok, pedig én igazán nem vagyok az, csak néha meglapulok. Miért mondják a mezeinyúlra, hogy gyáva ? — Én nem tudom — felelte Cinke Cili —, de gyere, elmegyünk a Bölcs Bagolyhoz, ö mindent tud, majd megkérdezzük tőle. — így is tettek. A bagoly föltette a pápaszemét, és fellapozta az állatok történelmének vaskos kötetét, majd olvasni kezdte: — Valamikor örök nyár volt a földön. Nem éhezett, nem fázott egyetlen állat sem. De aztán nagy katasztrófa történt a természetben. Egy hajnalon szelek szárnyán jött a hír, hogy minden állat gyorsan keressen magának menedéket, és gyűjtsön eleséget, mert északról elszabadult a leláncolt hideg, és ezentúl haragjában minden évben körülfujta a földet. Mostantól kezdve nemcsak nyár lesz, hanem kegyetlen tél is. Az erdőben megkongattak minden harangvirágot, hogy az állatok tudtára adják a szomorú hírt. Lett is nagy riadalom, lótás-futás egyszeriben. A hörcsög föld alatti folyosókat vájt magának, és szorgalmasan gyűjtötte az eleséget télire. A róka fűvel bélelt lyukat készített a családjának, a medve kényelmes barlangot rendezett be bocsai számára, és szorgalmasan gyűjtötte a mézet. A vakond föld alatti alagútját a mérnökök is megcsodálhatták volna. A mezei pocok annyi eleséget gyűjtött télre föld alatti otthonába, hogy három pocoknemzedék is jóllakhatott volna belőle. Fölkészült a télre az üreginyúl is. Kényelmes üregben meleg otthont készített kicsinyeinek. Amíg a sok állat serényen dolgozott, a mezeinyúl egy bokor tövében heverészett. Egy nap aztán hirtelen beborult az ég, s a sötét fellegekből valami ismeretlen puha, hideg, fehér hullott. Az állatok fázósan húzódtak be a maguk készítette odúba. A mezeinyúl is fölébredt a bokorban, és ijedten nézet körül. Meztelen talpa fázott, szeretett volna bebújni valahová, de senki sem engedte be az odújába. — Miért lustálkodtál, amikor a többi-Nyikolaj Szladkov Az erdő Eljött az ideje, hogy a kis mókus valamilyen foglalkozás után nézzen, mert bizony az erdőben sem lehet munka nélkül élni. De hát mihez is kezdjen ? — Hé, fakopács komám, mondd csak, te mit csinálsz? — A fákat gyógyítom — válaszolta a ek dolgoztak? — mondták neki az állatok. A nyuszi gyáván meglapult a bokor alatt, és minden neszre ijedten hegyezte a fülét. Amikor aztán megjelentek a vadászok hosszúcsövü puskájukkal, szedte az irháját, ijedten futott, amerre látott. Nagyon megbánta már, hogy olyan lusta volt, és nem készített magának hajlékot, amely most menedéket nyújtana neki. Azóta is gyáván, ijedezve, lapulva él, és ő a leggyakoribb zsákmánya a vadászoknak — fejezte be a történetet a Bölcs Bagoly. mesterei madár. — Reggeltől napestig a csőrömmel kopogtatom őket. — Hát erre az én rövid orrom nem 1 való! — mondta szomorúan a mókus. — És te borz, mit csinálsz? — Alagutakat fúrok a föld alatt — I válaszolt a borz. — Könnyű neked, mikor olyan a lábad, mint a lapát! De mihez kezdjek ■: én? Megkérdezem inkább a sárgarigót! — Én kőműves vagyok — felelte dalolva a sárgarigó. — Állandóan a fész-I kernet vakolgatom, hogy minél tartó. sabb legyen! — Ügyes vagy! — ismerte el bánatosan a mókus. — Én bizony ilyesmire képtelen lennék. Megszólította a pézsmapockot: — No és te mivel foglalatoskodsz? — Házakat építek. — Hát te pók komám, mit tudsz? — Én a szövéshez értek. — Bizony én is azt csinálnám, ha nyolc lábam és nyolc szemem lenne. De inkább tanácsot kérek a búvárma: dártól. — Én a víz alá merülök — csiripelte és sok beszéd helyett beugrott a vízbe. — Ez se való nekem — ijedt meg a mókus —, hiszen nem tudok úszni! No j és te vaddisznó, mivel foglalkozol? — Szántok! — röfögte az agyaras. —Feltúrom az erdőt. — De nekem ezekhez a foglalkozásokhoz se erőm, se eszem nincs! — szontyolodott el a mókus. — De te | talán, hód komám tanácsot adsz nekem, hogy mihez kezdjek? — Én mindenhez értek! Odút ások magamnak, kitapasztom agyaggal, aztán gátat építek, búvárkodom, fákat döntök ki. Én mindent tudok. Csak gombát nem szedek. — Látod, ez az — örvendezett a mókus. — Gombát szárítok télire. Ez a munka tetszik nekem, és elég erőm is van hozzá. Orel Éva fordítása nő 16
